Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Életek - A fogorvos és egyéb mesterségek 18.

, 244 olvasás, Aevie , 2 hozzászólás

Felnőtteknek

Hm. Az feltűnt, hogy az egérkének furcsa lett a bundája… Oldalt bőrig hullt, teljesen megkopaszodott, áramvonalban a hátán viszont megmaradt egy csík. Punk. Punk egér. Sok punk egér mászott ki a szerkezetből, fenotípusukat illetőleg. Még nem tudtam őket megvizsgálni, amikor Zalán megjelent a munkahelyemen.
Egyáltalán az is csoda volt, hogy sikerült életképes atmoszférát beállítanom párhuzamosan akkor, amikor a sejtosztódás folyamatát mesterségesen fordítottam vissza – a részfolyamatok biokémiáját egy külső élettér irányította, na meg én és a számítógép. De nem tudhattam, hogy ami az életben egy egyenlet végterméke, szét lehet-e újra szedni kiindulási anyagokra úgy, hogy irreverzibilisnek ismerjük a folyamatot. Bombázni kellett. Ott és azokat a kötési energiákat, amik úgy ragaszkodnak az élethez, az időhöz. Volt, ami kudarcba fulladt, más pedig sikerülhetett, hiszen az egerek éltek.

- Gyere, gyere, ülj le! - hívtam be a fiút, miközben próbáltam helyet teremteni neki az elképzelhetetlenül rendetlen laboromban. - Várj! - Kis híján fecskendőkbe ült… - Szóval, hol kezdjük? - kérdeztem, miután sikerült kiszednem egy kis cincogót a nyakából.
- Öhm – mosolyodott el. - Mire föl ez az új haj?
- Haj?! - Két kezemmel nyúltam a fejem tetejére. Bepánikoltam, amikor megéreztem, hogy tök kopasz vagyok két oldalon, a fejem tetején pedig áramvonalban feláll… - Bassza meg! - sikoltottam, és mivel tükrünk nem volt sehol, a terrárium üvegében próbáltam megnézni a hajam: punk.
- Sugárzik a labor! - döbbentem rá. - Ha én is olyan lettem, mint az egerek, akkor engem is lelőtt a cucc… Úristen, Zalán, el kell tűnnöd! - Ám mire ránéztem, ő is punkká változott. - Orvoshoz kell mennünk – sóhajtottam. - Vagyis nem, senki sem tud a kísérleteimről semmit, ha még én sem. Ki kell vizsgáljalak!
- Mi? - mosolygott továbbra is. - Én semmit sem érzek, jól vagyok!
- De a hajad neked is olyan, mint a kísérleti egereknek. Karantént kell nyomnom! - jutott eszembe a protokoll. - Aztán vetkőzz!
- Miért én? Te is érintett vagy!
- Mert ez az én kísérletem, és magamat nem tudom szurkálni, meg vagdosni, meg scannelni.
- Fájni fog…? - kérdezett vissza rémülten.
- Hát… Igen… Gondolom, de muszáj, mert szerintem nagy gáz van. Bocsi… Ha haldoklunk, akkor nagyon gyorsan ki kell agyalnom valamit, ami visszafordítja a folyamatot.
- Várj-várj-várj! - állt fel egyik kezével stop-ot intve felém, a másikkal dörzsölve a taréjt a fején.
Miután megnyomtam a „Teljes izoláció” sárga gombját, az internetem azonnal megőrült: pittyegtek, sipákoltak az e-mailek, kolompoltak a web-hívások, villogva ugrált a képernyő, de engem csak Zalán érdekelt. Hogy ne végezze úgy, mint az egereim tömkelege.
- Várj! Evelin… - szólt ismét, ami a helyére billentette tikkelő szemeimet.
- Igen?
- Most azt akarod visszafordítani, amin egész eddig dolgoztál?
Zalán követve tekintetemet maga mögé nézett. A tripla üvegajtón túl fehérköpenyesek tobzódtak, de hangjuk és dörömbölésük idebent hallhatatlannak minősült.
- Vizsgálj ki! Lehet, hogy sikerült! - fordult vissza, és teljesen meztelenre vetkőzött.
Zavaromban a kollégáim felé néztem, és komoly kutatókra jellemző módon nyáladzva ujjongani kezdtek, ahogy megfigyelhették Zalán tökéletes popsiját…
- Jó, de a nadrágot nem kellett volna levenned – kerregtem.
- Ja, bocs – rázta meg a fejét, majd lehajolva magára húzta az alsógatyót.
- Amúgy szép… - feledkeztem bele testének vonalaiba, akaratlanul kinyilvánítva véleményemet.
- Mi? Ja, kösz – Ő csak vigyorgott, én szénné égtem.
- Na, jó, kezdjük a végeddel... ööö... véreddel… Sejtminta kell, aztán kicentrifugálom a DNS-t…

Amikor végre eljutottunk az elektronmikroszkópig, belenéztem. Óriás kromoszómák haladtak felém féloldalazva. Lélelgzetelállítóak voltak! Óriás termetük légiesen mozgott, ahogy lendült tova ugyanazon karjuk, lábuk.
Formációt kezdtek váltani, és én nem hittem a szememnek: párba álltak, mint szerelmesek, és tudtam, hogy a mitózis eszméletlenül magával ragadó táncába kezdenek.
Ámuldozásom közepette darabjaimra estem: vázrendszerre és szervekre. Aztán tovább, csontokra, izmokra, ízületekre, külön erek, idegek halmaivá váltam. És még tovább… Sejtek, mag és plazma, majd a magvacska közepén én voltam minden nukleinsav, bázishármas, és maga a gyönyörűséges DNS.

- Evelin? - zökkentett ki a látványból Zalán. - Mit látsz?
- Amit már egyszer megálmodtam…
- És ha nem csak álom volt?!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 1
Kereső robot: 26
Összes: 234
Jelenlévők:
 · Atime


Page generated in 0.2034 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz