Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Cytech

, 248 olvasás, lyanoka , 7 hozzászólás

Misztikum

A nehézkes csatahajó végre irányba fordult és masszív oldalsortüzet zúdított a kereskedelmi gályára, melyről tartozékok milliói szakadtak szerteszéjjel. A gálya törött napszél vitorlája pillanatra fellángolt a vákuumban, de csak annyi időre, amennyit érzékcsalódásnak szoktak nevezni, s hajó – mindenféle meghajtás híján – sodródni kezdett a mélyűrben. Áldozat volt immár, a kalózszövetség sokadik áldozata. A csatahajó pedig csáklyázásra készen közeledett.

- Közeledik. – állapította meg feleslegesen a lovag a központi kijelzőt figyelve. Az adatok, amik megjelentek csak tájékoztató jellegűek voltak, hisz a valós információ folyam a vezérlőszemélyzet fején keresztül vándorolt, és publikusan csak a cenzúrázott anyagok jelentek meg. Maga a híd eléggé nyomasztó volt a sajátságos csöndjével. A kezelőszemélyzet két sorban ült, fejükön a vezérlőpanelek alkotta sisakkal és kommunikációs implantokkal. Számukra a külső világ nem létezett, a hajó részei voltak, szorosan a géphez kötődve éltek és hajtották végre az utasításokat, illetve ők szabályozták ennek a fémhodálynak a működését. Klónozott szimbióták. Egy vadonatúj társadalom működtetői, alapjai. Istent játszó emberek kreálmányai, amik ugyanakkor ugyanezen emberek védelmezői is egyben.
A 4. világháború immáron két és félezer éve dühöngött, ok és okozatot már senki sem tudott. Egymásra épülő, a pókhálószálainál is bonyolultabb, és mindent behálózó tények, és a történelem elferdítése. A tökéletes agymosás… Mindazonáltal mégis akadtak, akik tudatában voltak a valós igazságnak, de ezen sejtek elnyomása rutinná vált immáron.
A 3. világégés végeztével az emberiség kevés híján elpusztult. Terra 475 – ahogy az atlaszok jelölik az emberiség bölcsőjét – nukleáris tűzben izzott. Lakhatatlannak és gyógyíthatatlannak tűnő, sebektől vérző hely lett a kék bolygó, a hihetetlen erősségű fegyverektől a magmáig hasadt felszínnel. A jórészt elgőzölgött óceánok párája a gravitáció csapdájába kerülve keringett a felszín felett, sötétszürke takaróként borítva el mindent. Mindezt tetézte a mágneses sarkok felcserélődése, ami az ökológiai katasztrófán kívül befejezte a kozmikus csapást is. Láthatatlanok voltak az ibolyántúli gyilkosok a világűrből…
Nyolc és félmilliárd ember pusztult el egyik napról a másikra, még csak a miérteket sem tudva. A maradék túlélők sorsa meg volt pecsételődve. Sebektől és fekélyektől kínlódva átkozták a megmaradt világot, és összefogás helyett újabb háborúba kezdtek. Ez volt a tűz és hús háborúja. Lángok között vívták, egymás húsát ették. Az emberiség éjszakája egyre sötétebb lett, vad mutációk kezdtek kialakulni. A sugárzás befejezte a gének manipulációját, amit az ember már a 22. században elkezdett. Új technokrata birodalom csírái bújtak elő a semmiből, modern tudással, de még az ősközösségi állapotokon belül. Maga az egész folyamat roppant érdekesen és furán állt össze. Az ember feláldozta magát a túlélésért. Sokasodni és uralkodni akart. S lőn.
Legendák keringtek arról, hogy a Nagy Tűz előtt felbocsátottak egy űrhajót az addigi összes tudásanyaggal és génmintákkal. Az akkori legmodernebb technikai megoldások lehetővé tettek – elméletileg –, hogy ez a hajó kolonizálni tudjon egy bolygót. Maga a memóriaegységekben tárolt tudásanyag hihetetlen értékkel bírt, de tudni való: a tudás semmit sem ér a technika nélkül. Az ősök talán arra számítottak, hogy egy kifejlődő faj fel tudja majd egyszer használni ezeket az információkat. A hajó misztikum lett, sokan nem hittek benne, de aki nem csatlakozott a hitetlenek táborához, tudta, hogy az igazság egy darabkája van elrejtve a fémfalak mögött. Egy darab élettelen titánium. Maga az élet.
A Savior I-es – így nevezték valaha – valahol kinn lebegett az űrben és várt…
A földi kataklizmát szinte páholyból nézték végig a marsi kolóniák lakói, akik függetleníteni tudták magukat a földi kormányok uralmától. A marsiak egyetlen közösséget alkottak, nem volt olyan megosztó erő, mint nemzet vagy nyelv. Egymásért dolgoztak egy zord, lakhatatlan világban és e keserű gyümölcsöt nem kívánták megosztani senkivel sem. Eleinte kupolavárosok emelkedtek a felszín fölé, majd a felszín alatt rejtőző vízzel életet teremtettek. Satnya növények bújtak elő a vörös homokból és belélegezték a bolygó széndioxidját. A marsi társadalom ismerte és tudta az anyabolygó minden kudarcának az okát. Nem kívánták ugyanezeket elkövetni, de az idő őket is szorította. Mivel a Föld minden kapcsolatot megszakított velük – hisz hogyan is lehettek volna kontaktusban? – kényszerűségből olyan eszközhöz nyúltak, ami máskor elrettentette volna őket. Egy bolygó meghódítása irdatlan nagy munka, az ember képére és élőhelyére formálása időigényes. Csak munka volt, idő azonban nem. Megépült az első klóngyár… Agymanipulált klónok születtek, szabad akarat nélküli, különböző munkaterületekre specializálódott egyedek. Ők lettek a dolgozók. A project remekül sikerült, és odáig fajultak a dolgok, hogy minden embernek joga volt saját szolgálót tartani. A dolgozók jóval olcsóbbak és hasznosabbak voltak, mint az androidok, amik a megfelelő mesterséges intelligencia hiánya folytán nem tudtak megoldást nyújtani az időleges problémákra. A dolgozók nem beszéltek, nem gondolkodtak – kivéve a szakterületük – nem voltak álmaik, nem voltak vágyaik. Csak a munkára való vágy volt bennük. Ha pedig már munkaképtelenek voltak, akkor a fehérjeszintézis egyik alapanyagjául szolgáltak, amit a klónok fogyasztottak tápanyag gyanánt. És a marsi ember azt hitte, hogy tökéleteset alkotott. A maga nemében ez fedte is a valóságot, csak az ember néha képtelen megfeledkezni dolgokról. Az örök kíváncsiság okozta a problémát.
A klónok élete nem volt túl hosszú, már csak a fejlődésük adta gyorsaság miatt sem. Kutatók egy csoportja azonban meglelte a titok nyitját. A génmanipulált klónok ötvözése az androidokkal. A terv zseniális volt és a kivitelezhetősége sem volt megkérdőjelezhető, s bár akadtak buktatók, mégis létrehozták az első ilyen egyedet. Kutatási prognózisok szerint az élettartalma az elenyésző 10 év helyett már 40 évre tolódott ki. A dolgozók rétege átadta hát helyét a bio borgoknak. A gépre implantált agy azonban, mint olyan, manipulálható volt. Míg a biológiai test nem terhelte információkkal, a gépi vezérlőchipek ontották az adatokat. A klón agy képes volt információ befogadására, amit a gép test közvetített felé. És tanulni akart...
A marsi társadalom kinőtte magát, s a 3. világháború befejezte ezerötszáz évvel már kétmilliárdnyian voltak. Szűk lett a bolygó, azonban az egyed élethez való jogát senki sem szabályozta, bár a születéseket már kordában tartották. A család megszűnt létezni, az emberi faj fennmaradása más alapokra helyeződött át. Lombikbébik. A legjobb génállományokat párosították össze. Létrejött a szuper ember, aki már eléggé erős volt hozzá, hogy uralja a naprendszert. Amíg a Föld a sötétség korszakából épphogy csak kilábalt, addig marsi űrhajók keltek útra, hogy új otthont találjanak az emberiségnek. Terraformáló berendezéseik képesek voltak egy egész bolygó állagát megváltoztatni, lakhatóvá tenni. Hol volt már az az idő, amikor ehhez évszázadok kellettek? Most elég volt röpke 15 földi év is. Hogy magát az anyabolygót miért nem mentették meg? Rejtély. Valami ősi gyűlölet lobogott a régiek iránt, amit nem sejtettek. Volt. Elfogadták. Az emberi fejlődés területén belül a gyűlöletigény hatalmasabb volt még a vérszomjnál is…
A Földön erről a fejlődésről mit sem tudtak: a bolygó végső agóniáját túlélők lassanként immúnissá váltak a különböző csapásokkal szemben, bár biológiai változások mutatkoztak, ezek végül is pozitív irányba terelték a lehetséges jövőt. Kevesen voltak, de egyre többen lettek. Csak a legszívósabbak maradtak életben, új fajként kezdték uralmukat a halott bolygón. Megalkották törvényeiket, újra kezdtek mindent. A hajdani romvárosok olvadmányai kísértették őket és emlékeztettek. A történelem felejthetetlen monumentális intő jelei voltak ezek.
Lassan újraszerveződtek az államok és mindennek az alapját – az információáradatot - a kommunikátorok biztosították. Telepatikus képességekkel rendelkező mutáns faj. Ők irányították a társadalmakat, amik valamiféle posztfeudális közösségbe rendezték a népeket. Az első vezetők még az erejük alapján jutottak hatalomra, de a kommunikátorok befolyással bírtak ezen emberek felett, mivel a pszichés manipulálhatóságuk igen magas volt. Háború nem tört ki. Nem is lett volna értelme, hisz nem volt miért háborúzni és nem is volt mivel. Aki fegyvert viselt, azt a közösségek kitaszították, és ez a biztos halállal volt egyenlő. Ennyi év után mindenki élni akart. Mindenképp.
A középkori (ki emlékezik már arra melyik korszakot hívták így anno) állapotok ellenére a technika immáron sokadik forradalma söpört át a világon. Új isten született. És az emberek imádták, mert ideálra mindig is szükség volt. A technika mindenek felett! A hagyományos papi rendek átadták a helyüket a techno mágusoknak, akik fémtemplomaikban hirdették egy mítosz hatalmát, mely egykoron eltűnt az űrben.
A fellelt készletek szánalmasan kevesek voltak, de az emberi elme találékonysága végül is győzedelmeskedett a gondok felett. Most már csak a türelem kellett és kitartás. És e kettő egysége meghozta az eredményt. A Földön ütött sebek begyógyultak, a pára alábbszállt és új tengerek kezdtek hullámzani egy idegen kinézetű bolygón. Ez volt az újjáéledés első évezrede. Egy gyilkos dolog volt, amivel igazán nem tudtak mit kezdeni. A sugárzás, ami beborította majdnem az egész felszínt, kezelhetetlennek bizonyult. Az élet részévé vált és épp ez a sugárzás volt az, amiből az új protonerőművek termelni kezdték a szükséges energiát az élethez. Az emberiség nagy álma vált valóra: erőt a levegőből. De milyen áron…?
Az emberek élettartalma drasztikusan megnőtt, nem volt ritka az, aki a 290 évet is megélte. Persze az ilyen igen elenyésző volt, mivel folyamatos népességszabályozással igyekeztek a bolygót óvni a túlzott túlnépesedéstől. A túlkorosokat a vallás nevében egyszerűen megsemmisítették az első időkben, később azonban dogmákkal elvakítva az öregek önmaguk mentek a gyűjtőtáborokba.
Az új hit önmagában is erőt adott, főleg ha meg van támogatva meggyőző eszközökkel is. Legendák kerengtek az „odafönn” élőkről, s arról: miképp hagyták cserben a szülővilágot. Az elferdített torz mesék pedig átalakultak. Az idegenek tették mindezt. Elvették a múltat és a jövőt. Keringett azonban egy prófécia, miszerint eljő majd az Egyetlen, ki majd a sötétség korszakát megtörve az égbe emeli az emberiséget. Naponta négyszer imádkozott a nép, és aki e törvény ellen merészelt tenni, azt a társadalom számára haszontalannak ítélték meg és atommáglyán égették el. Egy centralizált, félelem alapú rendszer kelt életre, vezetőként a tyrann-t választva meg a hierarchák tanácsa fölé helyezve.
Eljött az újra militarializálódás korszaka, új technológiákkal ötvözve az ősrégieket. Létrejött a mágusokat oltalmazó lovagrend, aminek a felszerelése jóval felülmúlta az addigi korokét. Új hadsereg alapjai lettek letéve, de nem erőszak alapú sorozás, hanem önkéntesen csatlakoztak ehhez az újoncok. Kevés munka volt immáron sok kézhez a Földön, az embereket pedig el kellett foglalni valamivel, hisz a tétlenség gondolkodásra és a gondolkodás cselekvésre serkent. Gondolkodni azonban ott voltak a kommunikátorok és vezérek.
Mire a marsi flotta tucatnyi bolygót tett lakhatóvá és lassan kolonizálta azokat, addigra jutott a Föld olyan állapotba, hogy megtehette első lépéseit a környező világok tanulmányozására. Fénytechnológián alapuló teleszkópjaik látták, hogy benépesült az addig – a Mars kivételével – holtnak hitt naprendszer. Felfedeztek a Holdon levő idegen kolóniát is, ami arra volt hivatva, hogy megfigyelje a Föld változásait. Beindult az első űrproject, mintegy kétezer ötszáz évvel a legelső után, amit az írott emberi történelem ismert. A véletlen, mint oly sokszor, ismét segített. Emez esemény világrengetőnek bizonyult!
Egy RD-23-as pszi borg kutatóhajója meghibásodás folytán kényszerleszállást végzett az Eur-Af kontinens déli szegmensében. Akkori szemmel megdöbbentő lehetett az ott lakóknak egy vörösen izzó üstökösként, mennydörgő hajtóművekkel fékező űrhajó, mely egyenesen Feroan város felé közeledett. Az RD-23-as egy negyedik generációs borg volt, pszichonikus képességekkel, gondolat és érzelem modulátorral. Egy gondolkodó borg, meglepően magas kombinatorikai és kommunikációs készséggel. Zontírium vázra öntött folyékony fémzselé izomzat hullámzott a védőréteg alatt, amit akkoriban úgy hívtak: az aranybőr. Humanoid kinézete megtévesztette a népet, aki hódolni jött az idegen elé.
A pszi borg elsősorban túlélni akart, mivel programja szerint küldetésben volt a mindig forró Merkúr felé. Meghallgatta a földieket, nyelvüket hamar megtanulta, hisz memóriája gyorsan dolgozta fel a bevitt adatokat. Mikorra az első kommunikátor megérkezett a borghoz, az már minden nehézség nélkül tudott beszélni a földiekkel, és tisztában volt a legendákkal.
Senki nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Az idegen odaföntről jött. De ki ez? Mi ez? A kommunikátor sem tudott semmit: képtelen volt az idegen tudatba férkőzni, mintha amaz csak valamiféle sötét fallal vette volna körbe a tudatát. És a kommunikátor leborult a borg elé, mint ahogyan tették azt a jelen levő tízezrek. Az idegen meghódította a bolygót, tudtán és akaratán kívül.
Donorath – a Föld közösség fővárosa – fogadta a pszi borgot. Milliók és milliók rogytak térdre, amikor a holografikus kivetítők az égre rajzolták a bevonulást. Lobogó neutron fáklyák fénytől világítva, vonult a menet a hierarchák palotája felé. Az út két oldalán antigravitációs android lovakon a rend lovagjai vörös köpenyeikben és energia vértjeikben. Középen pedig a borg megvilágítva egy lebegő platón.
A palota előtti tér nagy és sivár volt, csak egy emelvény ágaskodott a közepén. Ott volt a tizenöt heirarcha, a hét kommunikátor és a tyrann, a bolygó mindenkori ura. A kétszáz kilós borg feldübörgött az emelvényre, majd a méltóságokkal mit sem törődve a tömeg felé fordult. Döbbent csend támadt akkor – úgy írják – és lassú félelem ereszkedett mindenkire. A pszi borg szeme zölden felragyogott, jobbját az égnek lökte és a belső erősítői hangrobbanás szerűen szórták szerteszét a következő mondatot:
„Savior az egyetlen, és Rhu Dayken az ő prófétája! ”
Eljött hát a próféta, akit annyira vártak és nem csalódtak benne. Kombinációs és logikai képességei lehetővé tették, hogy az addig leállt földi fejlesztéseket újra beindítsa. Sőt. A saját tudását, valamit a kis űrhajójában levő adatokat kiszolgáltatta. A borg klón agya megérezte az alkotás ízét, és bár az alapprogramja arra ösztökélte, hogy hagyja el a bolygót, ő azonban mindig talált valami kivetnivalót, illetve új algoritmusokat produkált. Alig egy év alatt négy-ötszáz évnyi fejlődés zúdult az óvilágra. Ezt nem csak feldolgozni, de megemészteni is nehéz eset volt. Miért? Mivel a Gondolkodók csak csekély számban hódoltak a technikának, addig tömegek voltak vallási sötétségben tartva. A borg rájött erre is. A próféta felszabadította az elméket a sötétség alól, bár ez nem volt könnyű. A hatalomvesztés sokkolóan hatott mind a hierarchákra, mind a kommunikátorokra. Csak a tyrann nem gondolt erre. Rhu Dayken volt a tyrann akkoriban, az aranybőrű próféta.
A marsiak természetesen észlelték, hogy elveszett egy űrhajójuk, sőt a vészjelzéseket is regisztrálták, de mivel az utolsó bemérések szerint a Földre zuhant a jármű, automatikusan veszteséglistára tették azt. Három évvel a kényszerlandolás után azonban a marsi megfigyelőrendszer idegen jelzést vett a Föld irányából. A kék bolygóról nagyintenzitású energia-kitörések lettek diagnosztizálva. A holdi kolónia jelzései alapján már nem tudnak a Földről adatokat szolgáltatni, még a szokványos felületpásztázás is kudarcot vallott. Érthetetlen. A titok akkor derült ki, amikor egy felderítő cirkáló a föld légköréhez közeledve felrobbant. Egy eleddig ismeretlen tecnológián alapuló részecskepajzs feszült a Föld és a világűr között. A meglepetés pedig fokozódott. Földi űrjármű emelkedett ki a pajzs alól és próbarepülést végzett.

Megjegyzés: Agatha Keyguard kérésére egy felvázolt jövőkép. Mentségemre legyen mondva, hogy ezt az egészet úgy álmodtam meg, de a leírásában ennyire jutottam csak. Na meg az íjászos részlet... stb.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Regény
· Írta: lyanoka
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 10
Összes: 14

Page generated in 0.0516 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz