Néha furcsa képeket látok
álmaimban és kiabálok,
sírva kapaszkodok a létbe.
Olykor tán mindenkit megbántok…
Ilyenkor esdve nézek rátok
s bizakodom engesztelésben,
hogy nem hagytok el talán mégsem!
Az alagútból fényre érve
megvilágosodom e napon,
démonaimat hátra hagyom.
A furcsa képek: már csak a múlt.
Tegnap össze-vissza még szél fújt,
ám most nem rettegek én mégse,
mert a barátok körülöttem
énekeltek, majd megfürödtem
szeretetükben. Én innentől
csak a jót veszem ki mindenből.
Idelent a jelenből kéne
a pozitív jövőbe lépni!
Ezt fogom a sorsomtól kérni!