Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Átmeneti gyász

, 221 olvasás, SunVice , 1 hozzászólás

Abszurd

Egyik vasárnapi mise után új kontakt felvételéről értesített a telefonom, aki maga a Jóisten volt. Megjegyzem, a telefonszám szerint országos telefonszolgáltatónál fizetett elő. Roppant érdekes, hogy így miért nem kerítenek a szavai többet a számlára.
Ki sem kellett csengetni, egy ámító női hang azonnal kapcsolt. A Jóistent keresem, mondtam. Közeli s távoli harangnyelvek koccanása rajzott interurbán, aztán a jól ismert női hang, hogy hamarosan kapcsolják, egy kis dolga akadt.
Legalább fél órát zsoltárokat hallgattam. Az automata közvélemény kutatást tartott, zsoltáronkét kellett megnyomnom az 1-es vagy a 2-es gombot, jelezve, hogy tetszett avagy nem.
Végre ő szólt; mélyen, gondosan moderált hanglejtéssel – könnyeden elhangolódott, néhányszor gyerekhangú lett, ilyenkor erőltetett át torkán egy légköszörűt, egy úrias krákogást.
Azt mondtam neki, hogy elhagytam az igazolványom.
Vegyek újat a hivatalban, mondta amaz.
Én erről az erényhiányosságról beszélek, mondtam.
Hogy azt sűrgősen meg kellene operálni, kiáltotta. Várakozásra kért, s ezzel hosszú percek múltán egy hatlövetű szabadesésének végeztével lehetett felhagyni.
Jó volt az illata, a fém is meglepően finom volt, ezért letorkoltam.
Ekkor kaptam egy SMS-t, hogy a csomag a Jóisten küldeménye, s akkor hasznos, ha lenyeljük és meghúzzuk a kis pöcköt. Megtettem, s hirtelen art-déco utca vett körbe. Úgy volt hihető, hogy ez a fődíj, hogy alpinista sikert értem el, mert feljutottam egy erősen civilizált Mount Everest tetejére. Jött felém egy nagyszakállú ministránsforma, mézsörrel kínált. Odakísért egy teleszkóphoz. Mondókája igazolni próbálta, hogy Kepler helyén ülök, tudniillik ő ebédel.
Lent a templomnál körberajzoltak, a továbbiakban zacskóban tartósítottak. A Jóisten a mellkasomon szólalt meg, rájöttem, az ittlevők CB rádión beszélgetnek. Csak meg akart nyugtatni, hogy két nap múlva vissza fog küldeni, a régi kerékvágás szerint folyik az életem tova.
Másnap a templom melletti iskolában, ide jártam, átvonultak rendkívüli gyászmisét tartani. Megrázó hírtézissé váltam. Sikerült egyedülállóan könnyeket kibocsátanom, központba kerülnöm.
Pénteken csúnya gúnytárgynak használtak ezek a lányok, s ó nézd, de jó lesni, hogy kaparják a tantermük falát most értem!
Szünetben tétlenek. Hiányzok. Az igazgatóság évkönyvbe ragaszt, nem-dobogós versenyeredményeimmel, hobbibecőkkel. Egy lány szerelmet vall, a toalettre menvén eltéved. Az osztályom fekete ruhában ad presztízst.
Letelik a negyvennyolc óra. Én még maradni kívánnék egy hetet, mondtam a Jóistennek. Válaszul megértően biccentett.
A hatóságok döntő kérdés előtt állanak meg: ki felel a hullaért? Egy öngyilkosságot mindenki saját maga követ el, de mások okozzák. Megtornáztatva mutatóujjaikat, gyanúsítottakat jegyeznek fel. Egyesével folyik az idézés, a kihallgatás, és az önzők közti gyógyító káröröm.
Az igazgatóság rajzpályázatot hirdet, témában velem.
A legrosszabbul a szaktanárok néznek ki. Hajnalonként a vekker zivatarában, maguk is zivatart eresztenek. Átnézik a tananyagot, és féltékenyek lesznek azok felületességére. Némelyikük rólam kíván tanórát tartani, bensőségesen, ahol bátran pityereghetnek még egy kicsit.
A látvány nagyon megnevettet, néhány itt lakót szintén beleértve. A Jóisten már morcos. Eszemben sem volna elmenni. De a dolgok esti lélekvándorlása elég halasztást tűrt már el.
Felébredek a tett színhelyén, a körvonalamban. Hazaérvén anyámék a nyakamba borítják az öröm Niagaráját, a magyarázat elve pedig elvonul, fátylat vesz fel.
A hírek szerint a rendőröket tették felelőssé eltűnésem miatt, az állam csonka jövedelemmel jutalmaz.
Az iskolában, soha olyan vulkanikus öleléshullámra nem akadt példa még. A nagyobbak azért rákérdeztek, hogy vagyok itt. A dublőrömet találták meg, hazudtam őszintén. Dobáltak, az igazgatóság megnyugodott, előrehozottan kihirdette a pályázat eredményeit. Titkos szerelmem előretört, megcsókolt, s oly soká engedett el.
Ilyenkor az öröm hiányában ítélkeztek, jó előre.
Még sokáig emlegettek, kidomborították tiszta egyéniségemet.
De túl szép volt. Idővel leszállt a szürkület, eltűnésem hatásai búcsút vettek.
Kitöröltem a Jóisten telefonszámát.
Tényleg, igazán jól sikerült volna az igazolványom.

Megjegyzés: 2014. december

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: SunVice
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 37
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo
 · Szati


Page generated in 0.0793 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz