Még sütök neked útravalót
meg is fésüllek
úgy simítva
cirógatva téged
talán csókot is kapsz
igazit, érzékit
benne lehet mindenem
kettőnk ismerkedése
azon a halálos éjszakán
- a kőre löktél
hátamon a tűz égett
mellemen a végzet
ahogy fájni kezdett
felszakadó szívhártyámon
a zakatoló haldoklás -
szeretlek
mert a múltam vagy.
Legyőzött harc
túlélt lidérc-lelés
iszonyú rettegés
föld alól villanó szellem.
A rettenet,
képzeleteket felülmúló kín
mély, végtelen csapás
véres döngölés
és sosem múló öröklét,
de most elmész…
Itt hagysz, te szép…
ajkad hajlatán hadd legyek a sejt
vidd ajándékul tőlem,
hogy mással is gyengéd légy…
Csak okítsd őket
csak ne bánts, ahogy engem,
ők ártatlan gyámoltalanok,
nem bírják úgy a poklot,
ahogy én.