Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Az utolsó szavam

, 178 olvasás, VDavid , 2 hozzászólás

Magány

Beleszorult a pillanat utolsó szavamba,
Beleszorult és a perc min lakat van
egy könnycseppé vált a véráztatta homokba.

Egy virágszirom hullott alá az égből,
nem is sejtvén azt, hogy mi lett mára jégből
s nem olvasztá ki semmi, bár lehet az tűzből.

Csak egy parázsló zuzmara olvadt épp síromra,
mit ha keresztnek kéne, akkor az talán borítana,
s nem az mi földbe kergető hazug sikolya.

De ha felkel a nap és újra pirkadat,
a Göncölszekér húzza majd holtomat
s talán mi egykor volt életem az holtnak maradhat.

Nem kell majd rángatnom a pillanatot szavamból, mit a perc itatott zárjára könnyként oldóanyagot,
És a vérem se a homok, belőlem rabot nem gyúrhatott.

Nem kel majd ringatóznom bizonytalan a szélben
hogy megfaggyon rügy, mi ki sem hajthatott, szét se szórhatva a magot,
mert a tűz is kialudt, mielőtt lángra kapott.

S nem olvad már semmi síromra,
Hisz életemnek se maradt e világon nyoma,
Ha lett volna arcomnak csak egyetlen mosolya
talán a sikoly mi hazug, lett volna kergetve oda.

S talán a Göncölt is huzhatnám túl a napnyugtán,
s életre kelhetnék anélkül, hogy meghaltam volna
egyedül.
Mit a perc hozott utolsó szavamba, s lettem abban a pillanatban csak a vérem fakón a homokban.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Magány
· Kategória: Vers
· Írta: VDavid
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 23
Jelenlévők:
 · zitaolah


Page generated in 0.0403 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz