Most összefolyik a szín, az árnyék,
lankadó lombot hűs eső mossa,
levélrengeteg csodára vár még -
gyűri az idő, s földön tapossa.
Messzi járnak már a gólyák, fecskék,
gondolatban én is velük szállok,
összefolynak nappalok, s az esték -
hová tűntek el a nyári álmok?
Szívemben dobog meghitt délután,
melegség járja át a lelkemet,
emlékeimmel várok tétován,
míg tarkaság keservet betemet.
Bennem, s köröttem mennyi változás,
új csodáival eláraszt az ősz,
nekem több, mint hitvány ábrándozás -
átölel, mint egy régi ismerős.
Megjegyzés: Ligeti Éva, 2017. 09. 29.