Navigáció


RSS: összes ·




Esszé: Illa és Zorg

, 277 olvasás, zsoloo , 0 hozzászólás

Fantasy

„Olyan szép ez a világ, ha minden rendben folyik benne, de amint kisiklik valami, kínná válik akár egyetlen parszek is. Egyensúly, erre figyelmeztetett csillagvilágú szülőm, ki végtelen tereken vándorolva küldte gyógyító-melengető fényét távoli peremvidékünkre. A létezés örök titkára akart tanítani.
Már eonokkal ezelőtt megszűnt, már akkor vörösbe pulzált, mikor fel sem foghattuk még, hogy szülőnk lesz egyszer. Távoli jövő volt nekünk, s régmúlt lettünk neki. Különös kapcsolat, mégis a most az, amikor itt van. Persze részben csupán. Nem tudunk beszélgetni vele, csak ő szól hozzánk. Csillagpárom, Illa olykor elektronfelhőket sír utána. De szülőnk mindenre gondolt, kérdéseinkre a válasz is ott volt hunyorgó üzenetében, elmondta teljes történetét és a mi születésünket is. ”
- Hé, kiscsillag, ne olyan mohón! – Illa játszik gázörvényeimmel és néha elszippant pár gigatonnát belőlem. Kisebb is, igaz, édesanyja a betegségére hivatkozva megengedte egyik korai fényimpulzusában, hogy belőlem gyógyuljon. A neutronközepét nem sikerült elég stabillá tennie, ezért folyton fúziónál a környezetével. Valami genetikai hiba folytán a szabadgyökök szivárognak belőle. Elég közel áll hozzám, régen ezt úgy hívták: ikercsillagok.
Mondta egyszer, hogy ha szeretnénk visszamenni szülőnkhöz, elég elkapni a csillagszövet fonal végét és visszagombolyítani..., micsoda butaság, de ráhagytam. Persze, az időt le lehet játszani fordítva is, de mit nyernénk vele? Már félúton eltűnnénk a semmiben, sosem találkoznánk vele.
Én is szeretek gombolygatni, cicázni, simogatni, és csupa ilyet mondani. Ezek a fogalmak itt maradtak a szubjektum megszűnése után. Nincs értelmük, de olyan szépek, és hangalakzataik is kellemesek.
- A simogatás az bizony jó dolog... - szakította félbe egy alkalommal millió éves gondolatfolyamomat ez a haszontalan- a húgommal szoktuk egymást csikimikizni. - azzal perdült egyet a térben és héliumos csóványát aranyhaj módjára befonta. Közben észrevétlenül szívott az oldalamból egy tízerer elektrovoltos gammasugarat.
-Dehogy szoktál, honnan tudnád, mi az? Nincs is húgod! - förmedtem rá rosszkedvűen.
-De vaaaan! - trillázott rá és a fényességét 1 amplitúdóval megemelte. Ez nála a boldogság egyértelmű jele volt. - Ott lakik a szomszéd galaxisban, jobbra az első naprendszerben.
- És ezt honnan tudnád, te lökött? Járt itt valaha is?
- Neeem - biggyedt le a szája sarka (akarom mondani az elliptikus csóvája) - de tudom, hogy ott van. Szokott kacsintani és dögönyöz a nyalábjaival. Ez egyfajta simogatás, tudod? Imádom ahogy kiráz tőle a hideg.
- Ez igen érdekes, hogyhogy nem tudok én erről? – morfondíroztam.
- Hát mert sose figyelsz rám! El vagy foglalva azokkal a sötét felhőkkel. Ott, ni! - mutatott egyik spirálkarjával zenit mínusz 14 fok felé.
Valóban, mintegy félmillió csillagászati egységre vészesen tömörült az anyag és forgásába vonva, sorra nyelte el a fiatal rendszereket. Nem engedte pislogni sem őket, ezek vészkisugárzásait fogta Illa.
Akár egy terjedő vérfolt, és a halálos késszúrás újra és újra lesújtott. Szinte megcsúszott a tér körülöttem egy pillanatra, ahogy belém remegett a gondolat: önálló életünknek lőttek, ha ez a szörny megneszeli a jelenlétünket. Gyors számításokat végeztem. Csak hárommilió év kellett hozzá, gravitációs orbitális pályák, mátrixvonzások, … 1022-en év és elégünk…
-Figyelj, Illa! – próbáltam kommunikálni vele, de ő már perihéliumban volt. Ráadásul azt az elviselhetetlen magasfrekvenciájú zümmögést hallatta, amitől meg engem rázott ki a hideg. Állítólag zenei szólamok voltak és úgy belemerült, hogy időnként kibillent a sztázisból és láthatatlanná is lett. Kezdtem aggódni érte.
- Figyelj már! - szóltam újra és egy láncreakciót indítottam el közös gravitációs terünkben. Na, erre szilárd anyaggá sűrítette a csillagmagja egy részét és képessé vált ismét a kommunikációra. Persze több se kellett neki, rögtön átváltott szenzitív szublimációra. Csak úgy áradtak az impulzusok belőle:
- Arra gondoltam, hogy berendezhetnék egy mobil térszögletet, ahol majd a neutrinóim játszadozhatnának. Ki is találtam, hogy a legközelebbi üstökösvonuláskor elvonzok néhány nagyot és bolygókat csinálok belőlük. Talán még szubjektumok is képződhetnek rajtuk. Milyen szép lenne! Ha elillannának a gázködjeim, vörös óriásként anyáskodhatnék rajtuk.
- Hát, én másra gondoltam, de attól a józan ész illan el…
- Tessék? - fordult felém Illa - ha a józan ész elillan, eszetlenek leszünk, Zorg!
- Óh, nem, csak nagyon romantikusak.. – persze ezt viccnek szántam, de láttam, hogy bensőjében ez komoly változásokat okozott. Hidrogénatomjai közül jó pár héliummá esett szét. Honnét ez a szubjektumra utaló magatartás, csak nem a galaktikus emléktár megint?
Illa dúdolgatni kezdett, bizonyára a kezdeti időkből ráragadt feloldhatatlan benyomások okozzák, meg persze a betegsége.. nem tud úgy összpontosítani a csillagfejlődésre, ezért folyton megbomlik a színképe.
Kicsit vigasztalni akartam:
- Volt egy érzés, hasonló ahhoz, ami téged bánt, úgy hívták a szubjektumban, hogy szerelem. Ez valami olyan bódulat, ami a szigorú racionalitás kereteibe nem fér bele. Mégis létezett és mégis volt olyan erős, hogy kifeszítette azokat a kereteket. Egyszerűen megmagyarázhatatlan. Ez a feszültség hasonló lehet ahhoz, mint amikor a kitörés előtt a felszíneden a gázok hőmérséklete kritikusra emelkedik, és a csóva, amikor napszél formájában elhagy téged, megnyugszol. Ilyen a kielégülő vágy is. A szerelmesség két szubjektum között lejátszódó parányi folyamat volt, amitől ők folyton együtt akartak lenni, egymáshoz nagyon közel.
Illa központi érzékelője aranyszínben csillogott.
- Úgy mint te meg én, Zorg?
- Úgy érzem, jól értelmezem az emléktárat. A mi vonzalmunk teljesen más, de van analógia. A gravitáció egymás felé húz, de köztünk ott lebeg egy pici taszító erő is, ami nem enged közelebb. Nem tudom, érthető-e?
- Hát nem annyira, de azért megpróbálom valahogy felfogni – Illa központja rendellenes pulzálásba kezdett. Hiába is próbálta elrejteni izgatottságát – mesélj még az emléktárból, kérlek!
- A két égitest -Te és én- nem zuhanhat egymásba, és ez a távolság, ami illő és természetes, amíg fennmarad, folytonos kellemesen bizsergő feszültséget fog okozni. Legalábbis bennem. Csak tudod, az égi törvények szerint az égitestek számára is az a legnagyobb gyönyörűség, ha egymásba zuhanhatnak, nem a magányos keringés.
- Na de ha egymásba zuhannak, akkor van éghasadás meg földindulás.... ami rengeteg pusztulással jár – próbálta Illa megjátszani a naiv csillagot.
- És bizony egy valami új és csodálatos keletkezésével is. Mert a két égitest nem pusztul el, hanem egymáséi lesznek.
- Nagyon filozofikus vagy ma - ábrándozott Illa.
- Ahm, grm, - jelezte Zorg (Ezt úgy fordíthatnánk leghitelesebben szubjektumról, hogy filozófikus távolba tekintve jelentőségteljesen vakargatta rövid kecskeszakállát.) -.. hát a dolgok nem egyszerűek, kedves Illla.
- És a két égitest találkozása mi lesz? Sok kis új égitest keletkezik? -kérdezte egyre forróbban lángolva Illa.
- Nem, kedves párom, csak néhány millió megawatt energia és nukleáris hamu. Mégis érdekel a dolog. Talán van valami a csillaglét után is… Minden „Á” kategóriájú arról ábrándozik, hogy mi van, ha belép a vörös óriás álomba, majd a fehér törpe állapotot eléri…?
-Ó, hát azzal még minek foglalkozol, Zorgom, mi még fősorozatbeliek vagyunk! Keringjünk szépen, engem egészen elszédít a gravitációs pályagörbéd!
- Illa, már megint? Itt van egy kis hidrogén, lélegezz mélyeket, kezd kórossá válni ismét a vonzalmad.
De Illa már kis híján elérte a szökési sebességet és kiszaladt a csillagtérbe. Dúdolt és spirálvonalban távolodott.
Zorg kissé helytelenítve, ugyanakkor valami egészen kellemesen bódító érzéssel csóváját megrázva nézett utána. Galaktikus emléktár ide vagy oda, ami benne összegyűlt, megfogalmazni nem volt elég szókincse hozzá.
Bíborszínben égett a belső magja.
-Illa, te nagyon…..

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Esszé
· Írta: zsoloo
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 7
Kereső robot: 21
Összes: 41
Jelenlévők:
 · Aevie
 · galamboki
 · GoldDrag
 · Öreg
 · PiaNista
 · Szati
 · VDavid


Page generated in 0.0638 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz