Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Nyárvégi capricco

, 171 olvasás, barnaby , 2 hozzászólás

Természet

Szemembe barnul a nyár, behegednek a letépett rózsák szárai.
Hajnali harmatok lassan dérrré párnásodnak,
elsorvadnak a nyárnak erős lábai.
A szelíd tó, csak néma víztükör. Hallgat benne
az emlék.
Mily csodás felfordulás, zsibongó élet volt itt nemrég!
Fáj nekem az elmúlás,   hiányozni fogtok ti harsogó zöldek!
Szirmai sok száz tarka virágnak, és langya is az illatos földnek.

Friss húrokat penget az őszi szellő,
már múlásában a nyári fény sem vádol.
Beleborzong a fűzfakéreg, s a gyenge vesszők
Semmibe száll a jajszó, szerelem lénye távol.
Összegyűrhetsz te sajgó  érzés,   ruhám tépheted csupasz ág!
Kertek alján rőt falevelek hantolnak halomba
Levetkezett a délceg platán, s a nyírfa lombja
Rajtuk tipeg a zord idő, bús dal szól futamán...

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: barnaby
· Jóváhagyta: Aimee


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11
Összes: 25
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo


Page generated in 0.0416 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz