Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Tűnő arcod

, 183 olvasás, eszgyé , 6 hozzászólás

Gondolat

Ne hidd, hogy nem vettem észre tűnő arcod,
ahogy szemedbe apró könny szökött,
a nyárutó csillanó ezer kis tükörben
szemlélődve járt a Duna-parti fák között.

A tegnap félénk árnyaként suhanva
ott voltam talán pillanatra veled,
s talán nem volt akkor még haragvó
fátyolos-szép őz-szín barna tekinteted.

Haldokló, rozsdás, nagy, rőt levélen játszott,
lombon át szüremlett a narancssárga fény,
feltámadt szerelmünk idézett varázsa,
s véle egy percnyi múlt kalandos remény.

Szalmakalap volt rajtad madártollal tűzve,
karimája vonta árnyékba küllemed,
S blúzod csipkéjét szellő fodrozta lágyan,
cirmos szemed beszélt, hogy bármi meglehet!

Ott álltunk a parton, egymásba merülve,
míg az árnyékaink hosszú szállá nőttek,
a kigyúló gázlámpák bolyongó fényei
kibomlott hajadba arannyal beleszőttek.

Hirtelen jött az ősz. Elfútt minden álmot.
Sivítva vágtak megcsalt, száraz levelek,
rajuk a fák között dúlt, röpködve táncolt,
sziszegve súgott átkot nekem és Neked.

De a nyárutó csillanó ezer kis tükörben
ma ismét ott járt a Duna-parti fák között,
s ne hidd, hogy nem vette észre tűnő arcod,
ahogy szemedbe apró könny szökött.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: eszgyé
· Jóváhagyta: Aimee


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 26

Page generated in 0.0749 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz