Látom halványan aszott alakodat,
szelíd dallamként hallom hangodat.
Emlékek hada jön felém kísértetként,
rám rakják vándorbotod terhét apránként.
Képek elevenen mocorognak, jajgatnak,
sínylő sorsod láncai magukkal rántanak.
Pillantásod nem engem keresett,
kóborló alkalmak ragadtak el tőlem.
Társaságod üres üvegek, elfelejtett bánatok,
hamvadó cigarettavégek, füstös arcok,
szelíden pislákoló hazugságok álarcai voltak.
Álmatagon ringatózva eveztél hajódon,
kezedben a szíveddel mentél koldulni.
Könnyek gyűltek szemedbe mielőtt,
végleg elmentél köszönés nélkül.
Cipelem a fájdalmad szív koldus,
vérben ázó gondolataim
kötélként rád tapad.
Megjegyzés: 2017. július 17. kedd-2017. szeptember 7. csütörtök