Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Lüktető

, 230 olvasás, eszgyé , 2 hozzászólás

Hiányzol

Vérkörömben lüktet még elmúlt nyáridőd,
erőm voltál, társam, egybeforrt lényegem,
repültünk, zuhantunk együtt, oly szédítőn…,
vétkeztem, és sosem bocsátom meg nekem,

hogy kitéptem szerető szívedet magamból,
s múzsa-dalodat, ez édes musttal zengőt!
Hangod ma is hallom, rezdülve hogyan szól,
árnyas-fás ligeten szerelmet teremtő

sorokról sorokra átlüktető szépe,
egyik pillanatból szárnyal a másikba,
hogy asszonyi csodádat nékem mesélje.
Mélyemben él belül büszke lényed titka.

Fázom. Hiányodat nem pótolja semmi.
Vállad mögé lopódzva megölelnélek,
s várnék, hogy megtaníts közben úgy szeretni,
mint lelket vehet körül muzsikával lélek.

A part miénk, tudod…, s a ligetnek öble,
hol elredőzve arcod, árnyat vont rá kezem,
csókkal pecsételtük el egymást örökre,
tenyered csitította felverdeső szívem.

Keresem az öled, s azt a vackolt zugot,
hol békésen megállt, s nem volt többé idő,
járom a ligetet, hátha beléfutok
karjaidba, mely szelíd, tágas kikötő.

Nem lelem az álmot, az édesen ringatót,
szemed szivárványát, mely mindenre elhitet,
nem lelem nyugalmam, mint fodrozódó tó,
őszbe fordul lelkem, mint megbarnuló liget

Repültünk, zuhantunk együtt, oly szédítőn…,
erőm voltál, társam, egybeforrt lényegem,
vérkörömben lüktet még elmúlt nyáridőd,
hogy elhagytalak, sosem bocsátom meg nekem…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Hiányzol
· Kategória: Vers
· Írta: eszgyé
· Jóváhagyta: Aimee


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 0
Kereső robot: 11
Összes: 17

Page generated in 0.0373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz