Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Babaház II. 1971 / 3. Égszakadás-földindulás

, 133 olvasás, Aevie , 8 hozzászólás

Felnőtteknek

*


John


Vonzás – taszítás, összepillantás: fekete fénybogár szemek a bíbor virágzat alatt. Valami gyönyörűség, de nem hagyja, hogy nézzem.
Nem hagyja, hogy szóljak! Kibújik a levelek alól, karja körém fűződik és tökéletes a csókja. Ajka úgy bújik az enyémhez, mintha egészen eddig hiányzó része lett volna az enyémnek. Nyelve forró, íze koranyári esti pára.
Aprót rezzenve húzódok el, hogy gyönyörködhessek szépségében. Márvány bőr, mandula szemek, vékony, hosszú szemöldök, éles kontúrú arccsontok. De ismét megrezzen, közel hajol, arcát a nyakamba rejtve. Átölelem, és alig várom, hogy hozzá szóljak, de megelőz:
- Én is ember vagyok! Én is ember vagyok! - ismétli hátra dőlve, és ő is az arcomat fürkészi.
Kérdőn bólintok.
- Bezártak, John! - Hirtelen tör rá újra az a reszketés, amivel néhány perccel korábban magamhoz húztam őt a vadul dübörgő zárdakapun át.
Meg akarom kérdezni, honnan tudja a nevem, de ez most nem fontos. Teste annyira ugrál, mintha valami rohamot kapott volna.
- Mindig sötét van! Avas szag! Érzem, ahogy évről évre közelebb tátonganak felém a penészgombák. Vizenyős a fal, nyirkos és algás a kő.
Kék kabátos karjait simítom, mire alább hagy a reszketése, ám szeméből bő könnypatakok erednek.
- Egy kútban tartanak! Azt mondják, ott a helyem: a pokol kútjában!
- Úristen! - húzom magamhoz, és vonnám odébb, de megtorpan.
- Ugye kiszabadítasz? - kapkodja a levegőt.
- Persze! Gyere, menjünk! - lépek megint odébb, de valami mást akar…
Finoman kézen fog, és visszahúz a növényekkel ellepett kőfalhoz.

*


Ava


Már sokszor elképzeltem a kőfalon túli világot. A nővérek hiába intettek tőle óvva, mindig úgy gondoltam, hogy csodák várnak odakint.
A szeme… A pillantása, óceán-mély kéksége… Úgy érzem, hogy ő előtte még soha senki nem nézett rám. Mintha mindenki más szemét hályog homályosítaná, csak az övé lenne kristálytiszta, ragyogó. Mintha bármit megtehetnék a világon anélkül, hogy bárkinek is feltűnne.
De ő… Ő valóban lát engem. A szemein át meglátom önmagam. A kőfal túl felén, kitekintve erre a varázslatra, mégis ellep életem börtönének sok évnyi emléke.
Összezavarodom. Mintha én is ők lennék: egy az apácák közül, a lábaim nem engednek messzebbre. Leragadok, nem menekülhetek, a vérkezek golgotái a hátam mögül sziszegnek hálójukkal. Maradnom kell. Maradni akarok?!

De ő… Ő az élet. John. Már rémlik a neve, ezeregy éjszakán álmodtam sötétkék pillantásáról. Ő a végzetem.
De akkor sem bírok a testemmel. Talán beteg vagyok, de alig tudok lélegezni a reszketéstől, és mégsem tudok vele menni.
Félek, hogy valamiféle görcsöt kapok. Ajkaim úgy reszketnek, hogy félek, megharapom magam. Ám John ajkai közt nyugalomra lelnek. Ott kell maradniuk.
De nem tudom olyan közel húzni magamhoz, hogy teljes valómból eltűnjön a pánik. Pulóvere alá nyúlok, és kigombolom a farmerját. Fogalmam sincs, mi és hogy történik, csak azt érzem, hogy nemiszervembe kell húznom őt ahhoz, hogy végérvényesen elfelejtsem a nővérek kegyetlen fenyítéseit.
Ajkak, kisajkak, nagyajkak pezsgő extázisban.

*


Scott


- Nate! - suttogom a sötét szobának. - Ez nem a szél! Ritmusban mozog a sövény!
- Mi? Nincsen semmilyen szél és sövény, Scott! Azonnal feküdj le, és aludjál! - sziszeg vissza a bátyám.
Az ablakban állok, és őket nézem. Illetve a hiányukat. Néhány perce még az utcán álltak, aztán olyan közel bújtak a kapuhoz, hogy már jó ideje nem látom őket – csak a növény furcsa mozgását.
- Nate? Mit csinálnak a felnőttek csókolózás után? - kérdezem fennhangon.
- Ebből elég! - kiált fel Nate, és felkapcsolja a villanyt. - Fürdenek és fogat mosnak, majd lefekszenek aludni! - nyögi, miközben álmos szemekkel felém siet.
Megkerüli az ágyat, megragadja a vállam, és betaszít az ágyamba. Halkan nyekkenek, aztán betakarózok. Míg várom, hogy újra lefeküdjön, és leoltsa a villanyt, látom, hogy kikíváncsiskodik a függöny mellett.
Aztán elfojtott néma sikollyal hőköl vissza, és felugorva az ágyamra átüget a takaróval fedett lábaimon, majd átugrik a sajátjára.
- Mi van? - kérdezem rémülten.
- Semmi! Aludjál! - válaszol mérgesen, és leoltja a villanyt.
- De mitől ijedtél meg? - faggatom tovább.
- Semmitől! Én nem félek semmitől! - válaszolja megremegő hanggal.

*


Nate


Még alszom, amikor reggel kiugrom az ágyból, és átrohanok anya szobájába. Hosszú fekete haj-hullámai majdnem leérnek a padlóra.
Nekifutásból ugrok rá, nevetve felnyög.
- Anya! Anya! - döngetem testét bele az ágynemű közé.
- Fenn vagyok, szívem, nem kell kipréselned az egész tüdőmet – motyogja arccal a párnába.
Mellé ugrok, és bebújok mellé a takaró alá, aztán megvárom, míg haját eltűri az arcából.
- Szörnyű, rettenetes, borzalmas, iszonyú álmom volt, anya!
- Mi? - kérdezi, miközben aggodalom ül az arcára, ahogy felkönyököl.
Nyelek egyet.
- Azt álmodtam, hogy meg fogsz halni! Hogy terhes vagy, és emiatt abbahagyod a kezeléseket, és csak úgy hagyod, hogy az a féreg a hasadban megöljön.
- Olykor a rémálmok valósággá válnak… - sóhajtja.
Akkor valóban felébredek, és eszembe jut, hogy minden igaz…
- Gyűlöllek! - sziszegem. - És mindenkit gyűlölök! - ordítom kiugorva mellőle. - John meg csak úgy megdug egy apácát az utcán?! Papi meg tud repülni??? És van kedve ezek után még az ablakunk előtt lebegni?! Mi a lószar van veletek?
- Mi? - ül fel anya. - Azt hiszem, Nate, ezeket valóban csak álmodtad.

Vadul rázni kezdem a fejem, aztán elrohanok, mielőtt hasba vágnám anyámat. De a buszmegállóban bepótolom. Mindenkit hasba könyökölök, aki csak fel akar szállni előttem, aztán végig zupálom az osztálytársaimat, a fogszabályzós Mikey-val kezdve. Mikor megunom, azokat választom, akik arcán mosolyt veszek észre. Azoknak az orrára célzok, jól beverem, ezen a kurva világon ne vigyorogjon senki sem!
Ezért aztán nagyon hamar hazazavarnak az iskolából. Papi jön el értem autóval, és egy árva szót sem szól hozzám az úton. Amikor belépünk a házba, marka úgy megragadja a nyakam, hogy biztos vagyok benne, letépi a fejemet a helyéről. A konyhába rángat, és a székre lök.
Nagyi úgy sír, mintha valamiféle rohama lenne.
- Anya meghalt? - kérdezem halkan.
A nagyi még jobban rázendít, de rázza a fejét. Aztán egy bazi nagy pofon jön, azt sem tudom honnan, de kis híján lezúgok a székről. Papi megfog, és visszahúz a székre, majd leül elém.
- Mi ütött beléd, fiam? - kiáltja.
- BELÉTEK MI ÜTÖTT? - sikítom, mire újra pofon vág. Sírni kezdek. - Miért történik ez? Hogy történhet ez meg? Hogy hagyhatjátok, hogy anya ezt tegye? Csak el kéne vetetnie azt az élősködőt!
Papi karja újra lendül, de mégis megáll a levegőben, és kitör rajta a zokogás.
- Neked sem engem kéne verned, hanem a lányodat! - tetézem tovább.
Bólogatva az asztalra borul, mellé a Nagyi. Megsajnálom őket, mert rádöbbenek, hogy ők ugyanabban a helyzetben vannak, mint én: nem tehetnek semmit.
Sóhajtva felállok, és megölelem a hátukat.
- Én még gyerek vagyok, és azt kell tennem, amit a felnőttek mondanak. De anya szülei ti vagytok! Csak ti tehettek ez ellen! Neki pedig engedelmeskednie kell!
Papi reményvesztetten emeli rám könnyben úszó világoskék szemét, aztán szipogva szorítja meg a vállát simító kezem.
- Ígérd meg, Nate… - remegi papi – Hogy bármi is lesz, és bármennyi idős is leszel, mindig hallgatni fogsz John-ra! Szót fogadsz neki, bármiről is legyen szó!
- John-ra?! - ugrok meg. - Az utcán dugott meg egy apácát!
Nagyi nyikkan egyet, aztán ájultan fordul le a székről. Papi mellé hull, és éberré paskolja az arcát, aztán rám néz.
- Olyat soha nem tenne, valamit félreérthettél, fiam. Majd ő elmondja, mi a valóság – zihálta suttogva.
- Akkor… Nem kapok szobafogságot? Elmehetek John-nal fogászatra?
Bólintott. Nagyi felült papi karjaiban.
- Szívem, vigyél esernyőt! Lóg már az eső lába – mondta, aztán újra kezdte a pityergést.

Eszeveszett rohangászást rendezek, hogy le ne késsem John kezelését. Esernyő ide vagy oda, hatalmas nyári zivatar esik Chicago-ra. Ezernyi villám cikázik az égen, be is döglött a villamos, szakadnak az elektromos vezetékek, szakadozik a város fény-ellátása. Olykor szikrázás tör fel az utakon, máskor zavart, sötét csend, aztán ideiglenes villanyfény-vibrálás.
Kétszer szállok át, de a probléma változatlan. Az egykor stabil fény ezen a délutánon csupán reszkető pislákolásba kényszerül…
Amíg be nem érek a rendelőbe, eszembe sem jut, hogy a fogászat is árammal működik. Akkor döbbenek csak rá, amikor meglátom John vigyorgó arcát. Ideges szokott lenni és sápadt, legalább olyan arccal, mint aki menten elájul.
A hosszú folyosós, sötétszürke váróban már égtek a neon csövek, azok is ugyanúgy zizegtek és kerregtek, ahogy az utcán a fény.
- Szia, szóval megúszod? - huppanok le mellé.
- Nem, már megkaptam a szurit – válaszolja még mindig ragyogó arccal.
- És most valami nyugtató anyag is volt benne…? - kérdezem értetlenkedve.
Aztán megértem. Szememmel követem tekintete irányát. Egy lányra mosolyog. A fekete hajú, fekete szemű, világos bőrű lány rézsút ül a folyosó másik oldalán. Megdermedek, amikor meglátom mellette a fekete-fehér csuhás apácát, aztán kibukik belőlem.
- Ez az a lány, akit este megdugtál az utcán?
Akkor szikrák zörrenek a plafon felől, és az apáca felsikoltva ugrik fel a székről. A neon elhal, az apáca magához rántja a lányt, a sötét fentről folyik a padlóra. A kezelő ajtaja az asszisztensnő hangjával nyílik.
- Na, jó, aki tömésre vár, az menjen haza! - A hang irányába fordulok.
A váróban minden gyerek és szülő szedelőzködni kezd. Mire az apácáék felé nézek, már hűlt helyük. Úgy eltűntek, mintha sosem lettek volna ott.
- John, gyere! - mondja az asszisztens. - Á, szia, kisdoktor! - mosolyog rám az ajtóból.
A nagybátyámra emelem a tekintetem: lesújtott, dühös grimasszal mered rám, mintha leginkább ahhoz lenne kedve, hogy jól beverje az orrom. De ő ilyet sohasem tenne.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Regény
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 35
Regisztrált: 2
Kereső robot: 64
Összes: 101
Jelenlévők:
 · bArthAKata
 · marisom


Page generated in 0.0792 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz