Tombol a kánikula és
tömegnyomor a parton.
A büfésoron a sorban állók
alatt és egy totyogó mellett
vagyok útban.
Nem megy a sor, sehogy se halad.
A nap alattomban szúrja
a csak látható sugarakat.
Szakad a sörről a hab,
hónaljakból a cseppek.
Esőre semmi kilátás. Nem
is nyújtogatom, mint házhoz
nőtt csiga, a szemem.
Az időjárásban - nemzeti
sportom - eleve csalok,
vagy csak úgy teszek,
próbálok, mintha a
közelgő jégverésből,
a gyűlölet kockáiból,
miket anyám rám hagyott,
építhetnék valami mást.
Nem tudok nem ülni
testem maradékán. Hagyom
a lángost kihűlni.