Navigáció


RSS: összes ·




Blog: Hulló Csillag 7. - Nehéz éjszakák

, 213 olvasás, Jade_Sarkany , 1 hozzászólás

Segélykiáltás

Azt gondolom, most ért véget. Nem bírom tovább. Tudom, ezzel sokaknak okozok fájdalmat, valamint emlékszem rá, hogy én kiabáltam leghangosabban, mindent túlélek és kibírok. Azonban itt az ideje a távozásnak, a feladásnak. Most félre állok. A világ nem barátságos velem. A gyermekeim felnőttek, nem kérnek már atyai tanácsokból, nem kérnek a szeretetemből. Bútordarab, az vagyok. Majd ha kell valami, előkapnak a sarokból. Majd segítek, aztán mehetnek tovább. az öreg és rozoga komód meg megint üresen tátong a sarokban. Már nem kérem. Nem akarom. Végigküzdöttem negyven évet. Ebből tizenötöt a beteg anyám ápolásával, tízet pedig egy nagyon beteg asszony mellett. Békében, boldogságban és szeretetben. Mégis, nap mint nap megküzdve bánattal, szegénységgel és szomorúsággal. Most feladom. Hagyom, az élet sodorjon még. Tenni ellene nem fogok. Azt még mindig bűnnek tartom. De küzdeni már nem fogok. Úgy érzem, megkeseredtem. Vége. Nincs erőm és kedvem sem ellenállni a viharnak. Így tehát vergődve és kínlódva emelem még lábam…. „Hiába hívja árok, maradni úgyse mer. ” – és bár a költő a társadalom áldozata volt, ki a küzdelem és életszeretet példaképe szememben, mégis e szomorú vers néhány sora bizony beleillik az én sorsomba. Így mostantól némán, reménytelenül haladok tovább.
Lenne itt szép remény, karrierre, szerelemre is. Mindért küzdeni kellene. De nincs erőm. Már csak egyszerű dolgokat akarok. Ne kelljen küzdenem, ne kelljen nap mint nap talpra állnom. Ne kelljen nevetnem, mikor könnyeznék és ne kelljen csendben tűrnöm, ha tombolni vágyom, őrjöngeni. Mert bizony azt szeretném. És mégis kell. Nem akarom, de tenni fogom. Kemény vagyok, mind így hiszitek. De nem. Nem vagyok az. Békére és nyugalomra vágyom. Dolgozni, túl lenni a nap nehezén, a gyári bajokat a munkásruhával ledobni, majd a zuhany sugarával lemosni magamról a nagyvilág mocskát. Lenne reményem. Lenne kiút. Csak már elég volt a sulyokkal kirakott ösvényből, mely mellett ezrek állnak, kővel és vassal, hogy megállítsanak. Hát haladjon a rögös úton már más. annyi vért adtam már e rothadó világnak, hogy megérdemelnék egy kis könnyen jött szerelmet, munkahelyet. És legfőképp az angyalkáimért nem akarok küzdeni. Tudom, mindenki azt gondolja, ez a gyász okozta depresszió. De már nem. Ez fáradtság az élet végén. Láttam már. Sokszor. És láttam az utolsó másodpercig való küzdést is. Saját szememmel, saját véremmel. Úgy nézem, én gyengébb vagyok náluknál. Remélem, az égből lenézve nem haragszanak meg rám nagyon. Elvesztettem a Csillagot, mely mindig fényes és tiszta utat mutatott. És a szívem tüzét. Egyedül fekszem, egyedül kelek. Nem merem kimondani, nem akarok egyedül lenni. Hisz’ négy hónap telt el csak. Ráadásul nem is kellene így legyen. Nem merek a rossz, de biztos munkámon változtatni, olyanért, ami talán több álmot vált valóra, de bizonytalan. Gyáva alak volnék? Vagy depressziós? Na jó, nem vitatom. De igazabb talán, hogy sikerült megkeserednem. És ezt csak időlegesen gyógyítja a társaság. Még ha mégoly kiváló is.
Elegem volt. Össze kell szednem magam. Az új utakat kell járnom, még ha mégoly tövises, lándzsás és sulykos is. Most derüljön mindenre hát fény. És ha szerettek, elfogadjátok, ha nem, akkor hagyjatok békében. Elbujdosom, és soha nem jövök vissza. Elég volt a fájdalomból. Kötelességem a reménységet hirdetnem, hogy mindenki más, aki az én helyzetemben van, képes legyen látni a fényt. „Ne menj tovább, barátom, Kiálts rám, s felkelek. ” – Ez már méltóbb lesz a Mesterhez. Szeretlek benneteket, még akkor is, ha nem látjátok amiket leírok. És igen, van valaki. Dolgozzátok fel ezt, mert imádlak benneteket, és nem tudnálak elhagyni elveszíteni. Te azt értsd meg, az első éjszakáinkat végig fogom bőgni. Vajon elfogadod ezt? Vajon kivárod azt az 57-est, ha ezeket is átéled? Nem baj ha nem. akkor nem szeretsz eléggé. Ideális vajon ezekben az időkben álmokra nyitni? Nem tudom. Van egy hatalmas lehetőség. Lesz másik, ha ez beomlik, de belőled hiányzik az alázat, Lovaslány. Tüzes vagy és vad. Szaladó csikó. Mit is mondtál? az ekézés a civilek szemében puruttya aljamunka. Rendben. Figyeltem! Te pedig nyakadba hát a hámot, és irány a barázda alázatot tanulni.
És most, hogy könnyebb bentről nekem, megígérem, hogy ott leszek mellettetek. Csak végre múljon el ez az alvásos-evéses zavarom. De ehhez mind kelletek.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Segélykiáltás
· Kategória: Blog
· Írta: Jade_Sarkany
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15
Összes: 28
Jelenlévők:
 · GoldDrag
 · gszabo
 · zitaolah


Page generated in 0.0495 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz