Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Várakozó

, 158 olvasás, mermaid , 2 hozzászólás

Szeretet

A kislány csak ácsorgott, és várt - maga sem tudta mire, talán csodára - hiszen az ablak elérhetetlen magasságban látszott a feje fölött. Ő mégis reménykedve lesett felfelé, hátha meglátja a szívének oly kedves arcot... legalább egy pillanatra.
Pedig tudta, hogy ez lehetetlen. Édesanya sajnos túl beteg ahhoz, hogy felkeljen az ágyból... a klinika portáján pedig ott ül a szigorú portásnéni, aki már háromszor zavarta el, mikor épp be akart surranni előtte. Pedig ő csak látni szeretné... annyira, hogy kis nyolcéves szíve is belesajdult.
Annyira akarta volna, hogy múltkor még pár téglát is odavonszolt a kórházkerítés mellé a szomszéd építkezésről, s arra felmászva úgy gondolta, hátha belát majd jobban az első emeleti ablakon. De persze nem.
Nem értette igazán, miért kellett Édesanyának megbetegednie?
Miért mosott egy idegenre? Pali bácsi a második emeleten lakott, nem volt senkije, és tüdőbeteg volt. A házban az összes néni felváltva mosta szegény beteg Pali bácsi ruháit... és senki más nem kapta el a betegséget! Csak, és egyedül az ő drága Anyukája... miért???
Ezen sokat gondolkodott, mióta Édesanya bekerült a kórházba. Az is eszébe jutott, amit a szomszédék beszéltek a minap "jaj, szegégy Erzsi - neki sincs sok hátra" - Erzsi az Édesanya... de hogy mit tesz az "neki sincs sok hátra" - azt nem tudta...
Mi az, hogy nincs sok hátra... miből???
Ilyeneken járt az esze, miközben bűvölte az ablakot... persze hiába. Mégis jó érzés volt a közelében lenni. Tudni, hogy csak néhány méter választja el a puha meleg ölelő karoktól...
Mélázás közben hosszú fekete varkocsa végét tekergette a kisujja körül - ez rossz szokása volt - Édesanya mindig haragudott érte, bár nem értette miért. De most Édesanya nem látja... sajnos. Bárcsak látná és összeszidná miatta. Most még a szidás is jól esne neki.
Nemsokára indulni kell haza, mert mire Apuka hazaér, az ebédnek az asztalon kell lennie. Mióta Édesanya beteg lett, a főzés - no meg minden egyéb háztartási munka - az ő feladata lett. Míg otthon volt Édesanya, az ágyból irányította, mit hogyan csináljon. Szerencsére jól fog az esze, így hamar megragadt benne hogy is kell a rántást készíteni egy főzelékhez, vagy épp a paprikás krumpli készítése. Ma is épp paprikás krumpli lesz. Indulni is kell, hogy időben elkészüljön.
Apuka ma korán ér haza - vasárnapi rövid műszakja van - villamoskalauz, sokat ácsorog... fáradt lesz, na meg éhes.
Lassan, kelletlenül elindult hazafelé - még válla fölött visszanézett, fel az ablakra, de az rideg-üresen nézett vissza rá.
Másnap hétfő: már iskola. De tanítás után minden nap elzarándokolt a klinika szélső szárnyához, bár egyszer sem láthatta Édesanyát, de valahogy a kis lelkének könnyebb volt a tudat, hogy ott járt a közelében.
Teltek múltak a napok, hetek, és nem jött semmi hír a javulásról. Hol nagynénje, hol Apuka ment meglátogatni a beteget.
A kislány eközben minden nap gyorsan megtanulta a leckéjét, aztán legjobb tudása szerint rendbe tette a háztartást.
Úgy érezte, már végtelen ideje van távol Édesanya... ez nem igazság! Annyira hiányzott neki, hogy szinte fájt.
Saját maga vigasztalásául besurrant a nagyszobába a szekrényhez, és kinyitotta. Ahogy a faragott szekrény ajtaja kitárult, egycsapásra elárasztotta orrát az illat: Édesanya illata. Ugyanis az ő ruhái lapultak a polcokon és a fogasokon sorban. Tulajdonképpen most tilosban járt, mert Édesanya nagyon kényes volt a szekrénye rendjére, és nem szokta engedni, hogy ott motozzon. De most nem volt otthon - sőt Apuka sem volt otthon, mert a kórházba ment munka után, így szabad volt a vásár. Szépen sorban kezdte előszedni kedvenceit. A gyönyörű mélykék zsabós selyemblúzt, amit annyira szeretett Édesanyán, mert úgy nézett ki benne, mint egy filmszínésznő... A hosszú fekete taftszoknyát, amit hozzá szokott viselni, és ami annyira jól állt rajta, mert széles derékrészével remekül kiemelte Édesanya valószínűtlenül karcsú derekát. A polcról előhúzta a bolyhos smaragdzöld pulóvert, mely annyira rímelt Édesanya szeme színével, meg különben is ez őrizte leginkább Édesanya finom parfümjének illatát, ezért hosszan az arcához szorította a puha anyagot, és mélyen beszívta az édes illatot. Annyira belefeledkezett ebbe a tevékenységbe, hogy nem is hallotta, amint a kulcs fordult a bejárati ajtó zárjában. Már csak akkor kapott észbe, mikor a szobaajtó elé értek a kopogó léptek, nyilván megjött Apuka. Sietve próbálta a dolgokat visszaigazgatni a szekrénybe, de még nem lett teljesen kész, mire nyílt az ajtó.
Mikor Apuka belépett, a kislány rögtön tudta, hogy nagy a baj. A máskor mindig rendezett arcvonások melyeknek csak méltóságos hangsúlyt adott a kis bajusz az orra alatt, most úgy néztek ki, mintha egy ügyetlen négyéves gyerek próbált volna egy bajszos férfiarcot lerajzolni... és kiszínezni, Mert Apuka szeme körül szokatlanul vörös volt a bőre... meg könnyes. A kislány látta hogy Apuka - az ő máskor mindig nyugodt apukája - most sír.
A szíve összeszorult - ne, ne, jaj, csak ne szólaljon meg! - gondolta.
De Apuka megszólalt:
- Ketten maradtunk Kislányom!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szeretet
· Kategória: Novella
· Írta: mermaid
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 2
Kereső robot: 15
Összes: 29
Jelenlévők:
 · Gál András Andor
 · Stifter Sipos Marianna


Page generated in 0.045 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz