Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Történet (A mi történetünk 1. a)

, 254 olvasás, Venger_Debs , 12 hozzászólás

Szerelem

Beszélgetett a többiekkel, ellazult a munka után, jól érezte magát, még akkor is, ha nem fogyasztott alkoholt - másnap hajnalban újra dolgoznia kellett. Mindenkit ismert, rokonok, haverok gyűltek össze a születésnapra. Lassan, az este előrehaladtával a társaság tagjai kezdtek hajlamaikhoz és képességeikhez mérten elázni. Furcsa dolog józanul szemlélni a körülötted lerészegedőket - de ez őt nem zavarta.
Nem várt el semmit, egyszerűen csak élvezte a ritka alkalmak egyikét, amikor eljutott egy buliba. A gyerekek a nagyszülőknél, a férje éppen néhány sör segédletével igyekszik lelazulni a haverok szintjére. Éppen semmi különösebb gond nem nyomta a vállát. Méla mosollyal kortyolgatta az üdítőjét, leginkább csak nézte a többieket, nem sok emberrel volt beszélgetni kedve, inkább megfigyelő álláspontra helyezkedett. Sorra érkeztek a meghívottak, kezdett megtelni a szoba és a konyha. Nem érzett semmi különöset a levegőben, pedig szoktak megérzései, előérzetei lenni. Figyelmeztetés nélkül csapott be a villám. Egyszerűen csak besétált a szobába... ő. Bejött a haverjaival, elvegyült. Sosem látta még azelőtt ezt a fickót. Első pillanatban felfigyelt rá és az agyát elborította a gondolat: "Ki ez a pasi?! " - majd alig kicsivel később: "Nekem kell! " A gondolatot szinte azonnal tett követte. Odament és "Téged én nem ismerlek" felkiáltással bemutatkozott a srácnak, aki felvillantotta gyönyörű, megnyerő mosolyát, elfogadta a feléje nyújtott kezet és megmondta a nevét. Természetesen a zajban azonnal félre is értette, vissza kellett kérdeznie. Nem tudta elszakítani a tekintetét az ismeretlen világító szemeitől. Istenem... Beszélgetnie kellett vele, hogy sütkérezhessen a kisfiús mosolyában. Kiderült, hogy a baráti társaság tagja, nem szervesen, de ő azt sem tudta eddig, hogy a világon van. Valahogy elkerülték egymást, ami nem csoda, hiszen amióta gyerekei vannak, sok bulit kihagyott. A fiú már hallott róla, amikor a nevét mondta, akkor tudta, hogy kinek a felesége. Beszélgettek, leginkább zenéről. Bár ízlésük különbözött, találtak közös témát. Láthatólag a srácnak sem volt ellenére a társalgás. Ő csak falta a tekintetével és titokban borzongott a gyönyörűségtől. Olyan helyes, olyan jóképű, olyan végtelenül kedves a mosolya... És van humora, értelmes, abszolút kellemes társaság. Elgyengült a lába. Ezt nem lehet kibírni fapofával. Csak abban reménykedett, hogy a többiek, már nem annyira józan szemmel nem veszik észre, mennyire rákattant és mennyire csüng rajta. Hogy mennyit beszélgetnek ezek ketten, pedig most találkoztak életükben először. Úr-is-ten. Nem engedhetem el csak úgy. Közben azért táncolgatott is, szeme sarkából azt figyelve, mit csinál a pasi. Hogy nézi-e őt, hogy foglalkozik-e vele. Úgy érezte, talán sikerült felkeltenie az érdeklődését, de valahogy kicsit óvatosan tartózkodó volt, minden kedvessége ellenére. Nem tudott kiigazodni rajta. Kiderült - rá kellett kérdeznie a korára -, hogy majdnem egyidősek. Hát... nehezen tudta befogadni ezt az információt, annyira kölyöknek érezte a srácot, legalább egy tízessel fiatalabbnak. Volt benne valami elbűvölő kisfiússág, megfoghatatlan báj, ha lehet ezt egy meglett férfira mondani. Egyszerűen rabul ejtette. Először vizuálisan, de ahogyan az éjszaka előrehaladt, mindenhogyan. Teljesen kész lett a gondolattól, hogy haza kell mennie, itt kell hagynia ezt a váratlanul megtalált kincset. Szerét ejtette, hogy elkérje a mélcímét, és borzasztóan jólesett neki, amikor elköszönés előtt a srác rákérdezett, hogy megjegyezte-e. Tehát várja, hogy majd írjon neki. És akkor volt egy pillanat, amikor megkérte, hogy ugyan üljön már oda le vele szemben egy kicsit. Azt sem tudta, hová legyen izgalmában és örömében, amikor úgy érezte - valóban megtörtént, vagy csak képzelte? -, hogy a fiú keze egy pillanatra hozzáér a combjához, alig súrolva, leheletnyit megsimítva azt. Bizonytalan volt, hogy csak ő szerette volna, hogy ez több legyen puszta képzelődésnél, vagy valóban megérintette őt ez a tüneményes pasi. Talán megérezte azt a vibrálást, ami azonnal felszikrázott köztük a levegőben, amikor megközelítette? Vagy csak kedves akart lenni a maga módján, amiért ő egész este szórakoztatta? Mert remélhetőleg nem untatta. Hiszen akkor nem hívta volna oda magához, ugye. Eljött a búcsú ideje, túlságosan hamar. Hirtelen támadt ötlettől vezérelve felnézett, amikor a csizmáját húzta, tekintetük találkozott, és félreérthetetlenül rákacsintott egyet, célzottan, csak neki, hogy értse: hallani fogsz rólam hamarosan. Sosem felejti el az a meglepődést, amit a fiú arcán látott - mulattatta, annyira végtelenül aranyos volt. Vonakodva távozott férje oldalán.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Próza
· Írta: Venger_Debs
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 359
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 385

Page generated in 3.1967 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz