Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kísérlet az elmondhatatlanra

, 221 olvasás, Kasperl , 6 hozzászólás

Misztikum

Sosem voltam misztikus, hiszékeny,
réges-rég nem élek már mesék tején,
hogy lelkeké a társtalan magány,
megéltem én is kis szobámnak mélyén.

Nem érted, ha elkerült az élmény
és nem élted át e misztikus csodát,
mikor a lélek megérzi társa
hatalmas mágnesként vonzó áramát.

Én sem tartom az időt kezemben,
mégis, az emlék, a régi pillanat
felidézi a felejthetetlent,
ahogy felfedeztem hozzád az utat.

Azt a pillanatot élem újra,
amely megfordította az életem,
ma is tisztán érzem azt a percet,
mikor először találkoztál velem.

Fehér inges, kedves leány voltál,
a tekintetünk összeforrt, és tudtam:
- mert villámként csapott rám az érzés -
Most megtaláltam! Őt, akire vártam.

A sorsunk volt, hogy rám találj te is,
hiszen nem én kerestelek csak folyvást.
Megfejthetetlen az a pillanat,
mikor a lelkek felismerik egymást.

* * *

„Hát végre, végre itt vagy!
Hol késtél ilyen soká?
Egy évtizede várlak,
most már el ne kószálj!
Talán te késtél el
vagy én jöttem korán?
Erősen fogd a kezem,
és maradj itt velem! ”

* * *

Tíz éve már, hogy a temetőben
egy fehér kő jelzi, hol a sírja,
rövid életünknek véges útja
ily bánatkövekkel van kirakva.

* * *

Azóta várok, de nem jössz újra,
hiányodat megszokni sosem lehet,
behunyva szemem még látni tudlak,
s ez feltépi bennem a régi sebet.

Mint egy kedves dallamot, idézlek,
amelyet együtt dúdolgattunk régen,
megtalállak, érzem az illatod,
s ebben a dalban együtt száll két lélek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Vers
· Írta: Kasperl
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 13

Page generated in 0.0373 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz