Ki nem adott engedélyt még,
Hogy elmondjam, mi törte el
A Jóhiszeműségemet?
A raccsoló folyosóformalin
Tette tűvé azbesztes légvételemet.
Éppen elmélkedtem, amint láttam
És megszerettem a bált, ami úgyis mindegy,
Mert én elmegyek, s majd a barátok elkísérnek.
A szarkazmus két macskaszempárja
Mélydekoltázsos ruhapéldányban jár elém,
Csípői vacognak, s megszólal így,
Mintha mégsem maradna el egy frigy
A rokonságban, hogy ki engem
Hallgatott és kiértékelt, az e bálon
Mást becsül meg.
Oh, én nem így képzeltem el
A valóságot,
Én ragyogni véltem
A fényévtávolságot;
Egy Isten vagyok, eképp
Értelmet nyerek az értelemnek,
S a mások demagóg hókuszpókja
Engem valósít meg!
Oh, bizony, ilyennek véltem én
Képzetemet.
Én nem permeteztem még
Hűlt szív alá életjelet,
Mert akkor bűntudatom ölne meg.
De Ti, miközben próbáltok
Értelmezni, a látványon kívül
Másra sem tudtok gondolni,
S nem terjed a koponyában
A gömbvillám,
Hogy fáj a csúfos kínzás,
De fáj ám!
Undok gardedámok vagytok,
Mert ti növelitek nőttön-nőtt
Nőiességeteket, míg én
Az Embert is látom, akit
Emberként szeretek!
Szerelmetes tekintetben
Bízva bízzál,
És végül te maradsz
A magányos sakál.
Így telnek el a középiskolai
Évek, hogy megfejtés helyett
Inkább csak beszéltek?
Hagyd el a drágát! Kopogtass
Belé, s úgy göngyölítsd fel
Áldott, szent titkait!
Megjegyzés: 2015. február
Online látogatók:
Látogató: 6
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11 
Összes: 18
Jelenlévők:
