Navigáció


RSS: összes ·




Próza: A tizenkét hónap 12.

, 233 olvasás, Aevie , 18 hozzászólás

Misztikum

Télelő

- Tessék!
- Aú.

A nyomozó úgy vágta hozzá a pszichiáterhez a kartotékot, hogy a papírhalom széle felsebezte a doktornő karját.

- Egy újabb ügy? De most? Nyomozó, nem kaphatnánk néhány nap pihenőt? - térdelt le a nő a zömmel fotókkal tarkított mappáért.
- Dehogynem, aranyos szívecském – Gúnyos mosolyra húzta száját a nyomozó. - Amennyit csak akar, drága doktornő. Az eltűnt lány majd türelemmel hal éhen. Vagy sztoikus magatartással tűri, míg felhasogatják a méhszáját. Vagy…
- Jó, értem, Gábor – sóhajtotta a nő.
Mindig is tudta, hogy egy nap majd vissza kell utasítania nyomozó kollégájának udvarló szándékát, és be is bizonyosodott a tény, hogy ez mennyire megváltoztatta a viszonyukat. A férfi minden egyes szavával és megnyilvánulásával úgy kínozta, ahogy csak bírta.
- Most azonnal mutassa be az esetet Janinak – utasította a doktort.
- Hiszen, mindjárt éjfél – válaszolt neheztelőn a nő.
- És? Talán a pszichopata nőgyilkosok szadista ösztönei megvárják a reggelt? - ordította el magát a nyomozó. - Ne szórakozz velem, kedvesem, mert csak egy szavamba kerül, és Janit örökre magánzárkába zárják, ahol kedvére beszélgethet önmagával, de maga meg a kutatócsoportja nélkül!
- Azonnal hozzálátunk, nyomozó – nyelt egyet a nő. - Eszti jól van?
Csak egy bólintást kapott válaszként, aztán az ajtó felé indult a férfi, ám mégis visszafordult onnan.
- Csak mondd meg, hogy miért nem vagyok elég jó neked? Ki másra lenne időd, ha nem rám?
- Már mondtam, Gábor, hogy ez itt a magánéletem. Nincs szükségem másra… Más férfira… Tudod, egyszer, még kislány voltam, amikor én is ugyanolyan áldozat voltam, mint Eszti…
- Elraboltak, bántottak? - lépett közelebb a nyomozó. A nő reszketéséből bizton vélhette a helyeslő választ. - Mondhattad volna, Júlia. Sosem hajtanék sérült nőkre – villant szeméből a megvetés, majd kisétált az ajtón.

~ * ~

- Fiam, öt percet kapsz, hogy elbúcsúzz a Földtől – szólt a király.

Lábuk alatt felhők gomolyogtak, fejük fölé a lemenő nap lehelt karmazsin sávokat.

- Apám! Öt perc csak nekem elég a tűzijátékhoz! - vihogott fel Február, majd vállon vágta bátyját.
- Tűzijáték lesz? - tapsikolt fel örömében Március, mire a többiek kinevették. - Most mi van?!
- Március, te valóban ennyire együgyű vagy, vagy csak tetteted? - morgott nővérére Április.
- Apám, mi lesz, ha Január teherbe ejt egy földit? - kérdezett közbe Május.
- Megtarthatjuk a babát? - lelkendezett Június. - Olyan cuki lenne! És én lennék a kedvenc nagynénje!
- Június… Ha Január teherbe ejt egy földit, akkor többé sosem látjuk majd. Biztosan a családjával szeretne maradni – sírta el magát Július.
- Apám! Én is szeretnék egy földi barátnőt! - szólt közbe Augusztus, mire Július még jobban felzokogott.
- Apám! - szólalt meg Szeptember. - Miért nem maradhatunk mi is még egy kicsit a Földön? Lehetne végre egy kiscicám!
- Én kutyát akarok, aki kinyírja Szeptember macskáját! - kiáltott fel Október.
- Én mérges pókot akarok! Halálra rémisztgetném vele Decembert! - vágta rá November.
- December hol van? - kérdezett közbe a király. - Szeretném, ha ő is elbúcsúzna a bátyjától.

- DECEMBER! - üvöltötte el magát Február. Mire a hó lassú, kedves jégvirágok formájában pelyhedzni kezdett, és a hófüggöny mögül egy apró, fehér hajú kislány lépett elő ásítozva.
- Már megint kihagytatok mindenből, igaz? - kérdezte sértődötten. - Ezennel mi mindenről maradtam le? - toppantott sértődötten.
- Csupa uncsi dolog volt. Semmi különös – mosolygott legkisebb húgára Február.
- Hazudsz! - nyávogta. - Apa? - fordult a kicsi a király felé. - Hol a karácsonyi ajándékom? Nélkülem ajándékoztatok, igaz? Ezt titkoljátok, igaz? Megint összetörtétek?
- Április megette – vonta meg a vállát Május.
- Micsoda? - sikoltott December.
- Ööö… Igen! Bocs, húgi, nagyon fincsi volt a pókláb.
- De tavaly megmondtam, hogy körhintát akarok! Apa! Lovakkal, bohócokkal és babákkal.
- Hozok neked a Földről – válaszolta Január.

~ * ~

- Eszti! Eszti, itt vagy? - Január végre a Földön találta magát, abban a veremben, ahová a lányt beszorította a hó.

- Menjetek haza – utasította kollégáit a doktornő, és azok szokásukhoz híven nem vitatkoztak a „kontroll fél óra” miatt. Egy gyors elköszönést követően elviharzott mindegyikük. A doktornő lekapcsolt minden gépezetet, amelyek az üvegfalon túli létezést rögzítették.

- Eszti! - tapadt Január az üvegablakra, és próbált kilátni azon, ám csak önnön tükörképét látta. Aztán nyílt az ajtó, és Júlia lépett be azon. Felismerte a lányt, ezért egész teste lemerevedett. Júlia reszketni kezdett, Jani félt, mindketten egymás reakcióját méregették.
Majd egyszerre mozdultak: Júlia a férfi vállai felett, Jani a nő csípője körül ölelte át. A nő reszketve bújt Jani arcához, akinek ajka zihálva kereste meg a másikét. Mohón akarták egymást. A reszketésből akaró kaparás, a fuldoklásból éhes lélegzet, és erőteljes hullámzás lökte őket az ágyra.
Egyszerre mozdultak. A nő mosolya sírt, ahogy könnyezett ágyéka is a férfi teste alatt. Mosoly mosolyt követett, a csókok harapást, míg a leghangosabb sikoly a legmélyebb lélegzetet kísérve végre otthonra lelt.

~ * ~

- Mit keresünk itt? Fogságban tartalak ebben a tükörszobában? Mint akkor?
Egymás karjaiban feküdtek szoros ölelésben.
- Most én tartalak fogságban, emlékszel? - emelkedett fel Júlia, hogy Jani szemébe nézzen.
- Meg tudsz nekem valaha bocsátani, Júlia?
- A legjobb dolog volt az életemben, amikor magaddal vittél. Azóta is csak téged szeretlek.
- Ez egy börtön, igaz? Végül megtaláltak minket, és elvettek tőlem – emlékezett vissza Jani.
- Tőlem senki nem fog elvenni – rázta meg Júlia a haját. - Újra és újra vissza találsz hozzám, igaz?
- Sosem akarok szabadulni, Júlia.
A nő búcsúcsókot lehelt szerelme ajkára, aztán elé tette a brosúrát, mellyel korábban a nyomozó megsebezte. Jani kivett egy fiatal lányt ábrázoló fotót, és hosszan nézegette, mielőtt megszólalt.
- Miért csináljuk ezt? Miért szakítunk el olyan szerelmeket, amilyen a miénk is volt?
- Mert nincs még egy olyan szerelem, mint a miénk, Jani… Segíts megkeresni Annát!
- Anna…

~ * ~

Február tőrt szorított atyja torkához.
- Ha nem engeded, hogy elvegyem feleségül a földi lányt, megöllek.
- Fiam, az egész családot is kiirthatod, akkor sem engedem, hogy földi lánnyal hálj!
- Sosem bántanám a testvéreimet, ők biztosan segítenének abban, hogy együtt legyünk Annával. Csak téged öllek meg! - villant Február türkiz szeme, miközben elvágta a király torkát.

~ * ~

VÉGE

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Próza
· Írta: Aevie
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 13

Page generated in 0.0369 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz