Merőn s remegve csodáltam ma is
mélykeleti fényességedet
a tiszta ég kupolájának korahajnalában,
akkor már senki sem volt a látóhatár
tapasztott zöldeskék véres szemében,
csak te maradtál ébren.
Egykor éltél,
ma tűzesőd parazsa öntözi sírod,
s olvadt fémből fonott
koszorút hordanak fejfádra,
messziről mégis
oly szép vagy holtan is te istenek fátyla.