Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Elrévedés

, 161 olvasás, Rawelli , 0 hozzászólás

Pillanatkép

Nyugaton megmoccan az éj. A hegyekből lecammog
és bundába rejti a partot.
Már ott ülök, csak nézem a Dunát,
hogy kígyók hátán vonaglik át.
Pikkelyfolyamon csusszan a fény.
A Hold fél.
Várom a révészt.
S háló híján, számot vetek.
Mi vájhatna új utat bennem?
Az emlék némán rebben:
e lepke teste.
Az ezüst belepte. Huszonnyolc eón
leste, leste este.
Hogy patak voltam, nem kétkedem,
valahogy csak fakadt az életem.
Akkor erdő, most pár vizes fa
bólogat. Sírnak.
Akkor már meder, mi ma mérföldnyi
szikla.
Meg van írva.
Forrás őrli az árkot,
nem felejtem már, hogy
akkor nagyobb volt a rengeteg,
s csermelyben pancsoltam én,
a gyermekem.
Sötét fák bólintanak,
ahogy révbe érek.
S tekereg
az óceán.
A lélek.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Pillanatkép
· Kategória: Vers
· Írta: Rawelli
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 6
Kereső robot: 16
Összes: 41
Jelenlévők:
 · arttur
 · boszorka
 · etele
 · hegeanna
 · Kovács Sándor
 · taxus_baccata


Page generated in 0.0579 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz