Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: (Ext)rémálmaim

, 255 olvasás, Pacsirta , 6 hozzászólás

Álom

A baj ott kezdődött, nem tudtam azt, hogy álmodom. Csak később ébredtem rá. Szerencsére, nem túl későn.

Felültem az ágyban, mert valami rendkívülit láttam. Mintha a Föld egy szempillantás alatt elveszítette volna a vonzáserejét. Volt gravitáció... nincs gravitáció...
Arra figyeltem fel, hogy autók hullanak le a semmibe, azután már hallottam sikolyokat, őrjítő ordításokat. Hullottak az emberek, állatok, a házak, bútorok, minden dőlt és hullott lefelé a végtelen mélységbe.
Először arra gondoltam, hogy a Földnek elege lett belőlünk. Úgy gondolhatta, most megnézhetitek magatokat, ha felfüggesztem a gravitációt. Egymás után dobott le mindent a hátáról. Őrült volt a felfordulás, épületek omlottak össze, utak törtek szét, nagy robajjal hullott minden alá.
A leginkább az ütött szíven, amikor fákat láttam kidőlni, hallottam recsegésük-ropogásuk, mintha a csontjaim törtek volna, s tudtam, hogy mind elveszünk, ha ők nem lesznek. Tudtam azt is, hogy rám is sor kerül, egyszer csak ott találom magam a rengeteg törmelék között és zuhanunk majd mind együtt...
Az emberek kapkodtak a mobil telefonjuk után, mentek a hívások szanaszéjjel, de ki tudhatja, hol csörögtek, sípoltak, muzsikáltak már azok a telefonok, ahová a hívás érkezett. A következő pillanatban már zuhantak ők is.
A Föld meg csak forgott a megszokott, nyugodt tempójában, talán kajánul vigyorgott is, amikor ömleni kezdtek a tengerek, óceánok. Zuhogott a víz a végtelen mélységbe, s már csak ez az őrült zúgás hallatszott, mert minden más zajt elnyomott, olyan eget rengető morajlással, dübörgéssel ömlött a víz lefelé.
Már tudtam, hogy rajtam a sor. Most már én következem, ezt nem úszhatom meg. A szívem a torkomban dobogott, a fülem is dobolt ettől az őrült robajtól, amikor hirtelen észbe kaptam, hogy fel kellene ébrednem.
Felébredtem... Ültem az ágyon, a szívem a torkomban dobogott, a fülem dobolt az őrült robajtól...
Miféle robaj?... Hiszen csend van, mélységes csend. Az ablak alatti lámpaoszlopról beszűrődik a fény, mint máskor... a Hold is ott kukucskál ni, a nyitott ablakon befelé... minden olyan, amilyen lenni szokott... mégis, mi történt?...
Hirtelen ötlettől vezérelve, felkapcsoltam a lámpát, elővettem a fiókból a vérnyomásmérőt, s a csuklómra csatoltam. Csak pumpált, pumpált, vég nélkül... Már 250-et mutatott, s végül megjelent az error-jelzés.
Próbáltam a másik csuklómon is. A történet megismétlődött. A további próbálkozások is eredménytelenül végződtek.
Eloltottam a lámpát, és lefeküdtem. Nem történt semmi... csak egy rémálom... nyugtatgattam magam.
Amikor reggel felébredtem, még ott találtam a vérnyomásmérőt az ágyam mellett. A csuklómra csatoltam. 110/70. Minden a legnagyobb rendben.

A szemem előtt még mindig ott vibrált: error facti! Valóban, ez az egész éjszaka egy ténybeli tévedés volt, meg a magas vérnyomás is? Mindenesetre, jobban szeretném, ha a hasonló ext-rémálmok elkerülnének a jövőben.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Álom
· Kategória: Jegyzet
· Írta: Pacsirta
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 1
Kereső robot: 11
Összes: 30
Jelenlévők:
 · hegeanna


Page generated in 0.0414 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz