Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Sic itur ad astra I.

, 362 olvasás, gazzo , 15 hozzászólás

Fantasy

SIC ITUR AD ASTRA*

1. Prológus



Nem tudták, hogy figyeli őket. A szemek a mélyben rejtőztek, ott, ahol a vadon ingoványa örök éjszakává szövi a rémálmokat. Hova nem jut a téli ég ezüst fénye, ott, hol a sötétség lelke éhes vadként választja a legbűnösebbeket.
Ahol a megbocsáttatás vak reményként sír, hontalan szellemként enyészik és süllyed, csak süllyed oda, ahonnan nincs kiút.
Nem látták a pokolfajzat hat szemét. Épp úgy, ahogy önnön ábrázatuk tükörképe is csupán vérszívó gyomraként nyelte el a valót. A reflexió csak színpadon táncolt, a súlyos vérfüggöny lelki szemük előtt nem tisztulhatott könnyeikkel.

Őket választotta a ház.


A fehér mikrobusz nesztelenül siklott a város kihalt utcáin. Este hét körül járt az idő, a téli sötétségben a város lakói szokás szerint otthon maradtak meleg lakásaikban, tévéiket bámulva. Így mindenütt, tévé-kék színűn villogtak az ablakok. Vacsora illata csalogatta a kóbor járókelőket, de embert ezen az estén csak elvétve lehetett látni. A mikrobusz lehúzódott balra, majd megállt egy kisebb parkolóban. Sötétített ablakai mögött kilencen kapkodták a fejüket minden irányba, de mozgást egyikük sem tapasztalt.
- Szívjunk el egy cigit! - mondta a sofőr, meggyújtva a kezében lévő marihuánát. Két szippantást tüdőzött le, utána adta is tovább a mellette ülőnek. A hátsó sorban lévő két ember kivételével mindenki szívott belőle, így gyorsan megtelt füsttel az utastér, és egyre vidámabb lett a társaság. A hátsó ülés irányából erős szipogás hallatszott, ám megfázva egyikük sem volt. Ők kokaint toltak orrukba, nekik ez jelentette a stresszoldást. Mindannyian ellazultak, és heccelték egymást, miközben tekintetük egyazon épület felé kalandozott, majd megpihent ott. Csak egy részét látták: a tetejét, mert a környező alacsonyabb házak kitakarták az alját, és a gyér fényben csak homályos sziluettként magasodott előttük a Monstrum. Tizenöt éve állt üresen, mert az építőanyagok rossz minősége miatt omlani kezdett. Az elmúlt években az illetékesek számtalan tervet szőttek, de megoldást nem leltek az épület megmentésére.
Közelebb nem tudtak leparkolni, mert a rendőrség lezárta a környező utcákat a másnapra tervezett robbantás miatt. Egy hete már senki sem juthatott a szellem torony közelébe.
Pontosan tudták ezt a mikrobusz utasai is, és azt is, hogy kilencen - három nő, és hat férfi - kivételt képeznek: még egyszer utoljára ők biztosan bejutnak oda. Pontos tervük volt arra, miképp jussanak észrevétlenül a toronyházba. Egyikük, Lola szerezte meg a munkahelyén a városi közműhálózat tervrajzát. Ő olyan pozícióban dolgozik a Sueznél, ahol nem okoz különösebb nehézséget a néhány oldalnyi anyag lemásolása. Ekkor kezdődött meg a hónapokig tartó, minden részletre kiterjedő tervezgetés. Közben beszerezték a szükséges felszereléseket, hogy most itt lehessenek a kaland kapujában. Mind azt gondolták, hogy nekik végre sikerülhet az, amire rengeteg kalandor vágyott. Erre most tizenhárom órájuk maradt, utána sem nekik, sem másnak nem lesz lehetősége rá.
- Mindenki ellenőrizze le még egyszer a felszerelését! - szólt Tibi.
- Az enyém rendben, enyém is, enyém is – hallatszott egymás után mindenkitől.
- Megcsináljuk! - tört ki heves kiáltásban Fecó, és karját a többiek felé nyújtotta. Kiáltását szinte egyszerre követték a többiek, aztán megfogva egymás kezét, még jó néhányszor megismételték: - Megcsináljuk!
Gyorsan kiszálltak a kocsiból. Ketten egyből odaléptek a mellettük körbekerített mini szennyvíz-átemelő kapuhoz, ott éles csattanást követően az azt bezáró lakat kettő darabban hullt a földre.
Egymás után osontak be a csövek és hatalmas szerelvényeik között, hogy az aknából a százötven centiméteres gyűjtőcsatornába jussanak. A kézzel skiccelt térképet követve Tibi haladt elől a reflektor erősségű lámpájával. Bokáig tocsogtak az iszapban, de így is viszonylag gyorsan haladtak. Megvadult patkányok spricceltek visongva szerteszét a lámpafény vonalában, és elviselhetetlenné vált a poshadt bűz, de egyikük sem riadt vissza. Szűk fél óra alatt értek be. Egy alagsori csatornalejáraton jutottak át, melynek ajtaját a sor végén haladó Fecó hagyta nyitva, amikor a tűzoltóság, a tűzszerészekkel, és a bontás kivitelezőjével egy utolsó terepbejáráson volt itt két nappal ezelőtt.
Lámpáikat itt nem használhatták, mert a megduplázott őrség könnyen kiszúrta volna őket, de néhány perc elteltével szemük megszokta a sötétséget: homályosan látszottak a falak, sarkok, egy vasajtó és a rács, melyen átjutottak.
Tibi építészmérnök. A város érdekeit képviselve már majdnem nyolc éve dolgozott az épület tervrajzain. Rengetegszer bejárta már az épület minden zugát. Legutóbb pont akkor, amikor Fecó is ott volt a tűzoltóság képviseletében. Dóri, a menyasszonya, aki szintén a város alkalmazásában állt, közvetlenül mögötte haladt. Ketten tervezték irányítani a csapatot, melynek tagjai most ott toporogtak az orrfacsaró szagú alagsori helységben.

- Letértetek a helyes útról – vonyított fel a nőstényfarkas vad iramra kelvén, hogy éhségét a kilenc lélekkel csillapítsa.
Ám a sötétség párduca útját állva nyakon marta:
- Még nem. Csak a lakat szakadt, a kapun még nem léptek át.

A lakat… Az nem lakat. Nincsen semmiféle lakat, és nem is volt sosem. A menny angyal-hírnökei fűzték imára ott ujjaikat. Az erővágó a csattanással csontot roppantott, inakat metszett, amikor is felsikított a menny összes angyala. És sír azóta is, mennél jobban, ahogy a kilenc egyre beljebb jut.

- A temetőn vágnak át – szólt mögöttük a harmadik: az erőszak dühös oroszlánja. - Orruk a megannyi oszló tetem nyákját érzi, de még nem látnak. Csak éreznek.
- A fény vénáit tapossák – helyeselt a párduc, éles karmaival a földre taposva azóta is a nőstényfarkast. - Csitulj, társam! – morgott rá. - Még nem tudják, hogy épp a remények beleit gázolják hasítva. Majd megtudják, ha a szívhez érnek.
- És akkor majd meglátnak minket – bólintott felmordulva az oroszlán. Nagyot üvöltve felkerekedett: - Induljunk!
- Minket, és mindannyiunkat… - pesszegett a párduc, áttaposva a nőstényfarkason követte társát.
- Utánuk! - vonyított feltápászkodva a mohó farkas, majd követni kezdte a sötétség négy szemét.

Megjegyzés: *„és így jutottunk ki a csillagokhoz”
Közös munkánk Aevie-vel

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Regény
· Írta: gazzo
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 1
Kereső robot: 18
Összes: 34
Jelenlévők:
 · bacsol


Page generated in 0.0247 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz