Én nem kértem, hogy harcolj értem,
jöttél kopogva fegyvertelen.
S ha fából tüzet raktál régen,
elhoztad a melegét nekem.
Láncot kötöttél karjainkra,
és hagytad üvöltsek szüntelen.
Beástad kardom a homokba,
s csak néha vitatkoztál velem.
Hittél bennem, s magadban inkább,
életben tartott a közönyöd.
Bűnöd alól felmentést kaptál,
de immár én voltam börtönöd.
Egy asszonyélet életedért,
ennyit hoztál, hurcolod magad.
Égbe nézel egy üzenetért,
hiszed, te is lehetsz még szabad.
Most megmentettél önmagamtól,
élni fáj, kínoz a gyötrelem.
Fájó szívvel kezed szorítom,
mert nem akarsz élni már velem.
Megjegyzés: 2012.