Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Széllel kalandozva

, 165 olvasás, Elizabethsuzanne , 0 hozzászólás

Természet

Zaklatottan csoszogok hazafelé,
fájó gondolatok kavarognak bennem.
Milyen jó élni! - Eszedbe jutok vajon,
ha majd megpihenni, a mennybe mentem?

Még kapaszkodok- álmodik redőző,
ám még nem öreg, zöld vágyakozó szemem.
Nézd! A csipkés hegyormokat még hó fedi,
sóvárogva nézem, könnyemet nyelem.

Aztán itt a kék tó. Most csöndes, békés,
gondjaim kámforrá válnak, szétfoszlanak.
Lehull lelkemről az a rút, szoros béklyó,
ábrándjaim a széllel kalandoznak.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Elizabethsuzanne
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 16
Regisztrált: 2
Kereső robot: 8
Összes: 26
Jelenlévők:
 · Alberczki László
 · Szati


Page generated in 0.0241 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz