Furcsa álomból riadt. Pillanatokig nem tudta hol van, mi a valóság és mi az álom. ((én akkor se tudom ha ébren vagyok)) Lassan beazonosította hol is van. Fekszik az ágyban, félhomály, szemben vele a monitor amin a film megy, amit nézni kezdett. Hamar elnyomta az álom, nem emlékszik a filmből semmire. Lassan felült, nagyot ásított, kimászott az ágyból. Be a fürdőbe, pisi, mosdás, tükör. Kezdett felébredni. Még egyszer arcába fröcskölte a vizet, a tükörbe bámult. Haja a szemébe lógott, mégis látta benne a kialvatlanság vörösét. Apró ráncok itt- ott, egyenes orr, keskeny száj, erős, férfias áll. Borostáján apró vízcseppek villogtak. -Ja, ez én vagyok, - vigyorodott el, és vizet fröcskölt a tükörképére. Törölköző, pulcsi, nadrág. Elindult lefelé a fürdőből, hogy megkeresse a feleségét. A szőnyeggel fedett lépcső elnyelte léptei zaját. Hétvége van, minden csendes. Leért a nappaliba, sehol senki, kinézett az ablakon, - le kell nyírnom a füvet- gondolta. A nagy Labrador kutyájuk a fűben heverészett, farka ritmust dobolt a földön, mikor megérezte gazdája pillantását. A nő sehol. - Biztos dolgozik, - jutott eszébe, és a rengeteg rajzra gondolt, amivel felesége elárasztotta a lakást. Rajzfilmeket csinált, és nagyon szerette. A kitalált hősök a barátai voltak. Észrevette, már nem egyszer, féltékeny rájuk. Olyan szeretettel néz rájuk, annyit törődik velük…. Elhanyagoltnak érezte magát az utóbbi időben. Nincs ölelés, puszi, szex. Rengeteget gondolkodott mit követhetett el. Elfelejtett valamit? A minap átnézte a szülinapokat, névnapokat, évfordulókat. Semmi. Nem volt még ilyen köztük, mi történhetett? Ha megkérdezi, vagy nincs igazi válasz, csak a hím, meg a hám. Nagyon kiborító. Szereti a feleségét. Beszélgetnek, nevetgélnek, szexelnek. Minden jó volt, most mi van??? A nappaliban nincs, a kisszobában nincs. A konyha, ott az ebéd a tűzhelyen, finom illat érződik. Nem lehet messze… -Akkor biztos a dolgozóban van, - jutott eszébe. Vizet töltött, ivott, és elindult a szoba felé. Megtorpant. A szobából a felesége szívből jövő nevetése hallatszott. Félelem öntötte el ettől a nevetéstől. Nem tudta miért. Csak állt, földbe gyökerezett lábbal, és görcsbe rándult gyomorral. És csak nevet tovább. Sosem hallotta még így nevetni, egyszer sem. Csilingelt, zúgott, nagyszerű volt és félelmetes. Hogy lehet egy nevetés félelmetes?? Odalépett az ajtóhoz, megfogta a kilincset, de nem mert benyitni. Ekkor csend lett. Nagy levegőt vett és belépett a szobába. Amit először megérzett a virágillat volt, és a kellemes meleg. Majd meglátta a Nőt. Kipirult, könnyes arccal ült a gurulós széken, szeme világított, úgy érezte átlát rajta. Egymásba fonódott a tekintetük. Azt a Nőt aki vele szembe ült, még sosem látta. Lenyűgöző volt, csodálatos! Finom vonásai szinte fénylettek. Vagy tényleg fénylik? Ismerős volt, de mégis más. Haja aranyszínben fürdött, a vállára omlott. Ajkai vörösen, érzékien, telten emelkedtek ki a hibátlan arcból. Olyan gyönyörű! Hogy lehet hogy még nem látta Őt? Ki ez a Nő?? Már nem jutott eszébe a szex, csak nézni akarta, gyönyörködni, elveszni benne, megköszönni. Szíve hevesen vert, majd megnyugodott. Úgy érezte kitágul, és ismeretlen nyugalom, mélységes csend tölti el. Lágy lett, mint a tavaszi napsütés, lágy mint a felesége bőre. És ebben a mindent kitöltő lágyságban megérezte az óriási erőt. Olyan erőt, amivel a házat arrébb tehetné. Nem tudta mi történik vele, de már nem is érdekelte. Csak Őt látta, a Nőt akit választott. Az egyetlent akivel együtt akart lenni. Ködös vágyai, a nők akik után megfordult az utcán, mind eltűntek. Már tudta, igaz amit sosem akart elfogadni. Csak egy, egy életen át! Csak Egy! Nem tudta mennyi idő telhetett el, nem is volt fontos, órák voltak, életek, pillanatok. A felesége kinyújtotta felé a karját. -Gyere Kedves, -szólt neki. Hangja mélyebb volt mint máskor. Minden sejtjében érezte. A lelkéhez szólt a lelkéből. Odalépett hozzá, letérdelt elé, gyengéden megcsókolta. Tudta, megváltozott az életük, tudta ez a valódi szerelem, ami nem múlik el, nem ér véget, ami egy a létezéssel. Sosem hitt istenben, most mégis rá gondolt, Őt érezte. Ha ránézett a szeretett Nőre, Őt látta, ha saját lelkébe nézett, Ő nézett vissza rá. Köszönöm, súgta halkan, és szorosan magához ölelte a Nőt. Köszönöm, lehelte, és feloldódott a Szerelemben, Isten valóságában.
|
Online látogatók:
Látogató: 82
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16 
Összes: 99
Jelenlévők:
