Navigáció


RSS: összes ·




Sci-fi: A kísérlet

, 321 olvasás, lyanoka , 15 hozzászólás

Fantasy

Egyes: - Készen állsz?
Kettes: - Kezdheted.

A sötétség önkívületi mámorában rettegett. Egyedül volt, a sötét massza körbefonta, félelmet oltott belé, bizonytalansággal béklyózva meg. Remegett és rettegett. Nem tudta mi vár rá…
Surrogás hallatszott és a cella fala megemelkedett, vakító fényözön kápráztatta el. Teljesen megdermedt, szeme hunyorogva fogadta be az új élményt. A fény nem hozott neki eddig semmi jót. Csak kínlódást…

Egyes: - Nem mozdul.
Kettes: - Kiiktassuk?
Egyes: - Nem is tudom.
Kettes: - Van még elég alany.
Egyes: - Várj! Megmozdult!

Feloldódott a kezdeti sokk okozta görcs, most már menekülni akart. Emlékezett a fogság minden kínjára, a fehér szobára, a tűkre, az Idegenek érthetetlen motyogásaira, melyek számára a tomboló hangorkánnal vetekedtek. Félt, de élt benne valami… valami ösztön, hogy talán most megszökhet, hogy túlélhet. Az első lépéseknél vadul tombolni kezdett benne az adrenalin és nekilódult a folyosónak.

Egyes: - Milyen gyors.
Kettes: - Igen. Meglepően. Szerinted?
Egyes: - Talán…

Futott, mintha az élete függne tőle. Talán függött is, de nem tudatosul az elméjében. A folyosó elágazott, de ő lendületből balra fordult, úgy, hogy testén a fal szemközti oldala fogta meg. Óvatosabban. Tartalékold az erődet! Nem tudni mi jöhet még. Rohant, szinte ész nélkül. Ösztönei vezették, szinte semmi óvatosság nem volt a mozdulataiban. Aztán megtorpant és gyanakodva körbekémlelt. Érzett valamit. Nem volt egyedül.

Egyes: - Miért állt meg?
Kettes: - Jogos kérdés.
Egyes: - Lehet, hogy érzékeli már?
Kettes: - Kizárt. Messze van még.
Egyes: - Elfeledkezel az ösztönökről!
Kettes: - Nem. Semmit sem felejtek el.
Egyes: - Na persze…

A folyosó egyfajta színezése és az állandó világítás összezavarta az érzékeit. Őrjítő volt, de szabadulni akart. Egyre jobban és egyre erőteljesebben. Hajtotta az életösztön.
Kezdett fáradni és érezte, hogy erői elhagyják. Éhes volt, de mindenütt csak puszta falak ágaskodtak, de tudta, hogy mozgásban kell maradnia, mert ha utolérik…

Egyes: - Közel jár. Idő?
Kettes: - Lenyűgöző. Az eddigi legjobb.

Inaszakadtából rohant, a falak és az elágazások összefolytak. Ez már valamiféle fájdalmas extázisszerű állapot volt a félelem révületében. Vére mennydörögve lüktetett a fülében, szaporán szedte a levegőt, izmai egyre görcsösebben feszültek meg a bőre alatt. A folyosó véget ért.

Egyes: - Előre sejtettem.
Kettes: - Bizonyosság kell, nem sejtés.
Egyes: - De ez várható volt! Eltévedt.
Kettes: Adj neki kis időt. Megérdemli.

Nem tudott mit kezdeni a hűvös fémmel, ami elzárta az útját. Nekitámaszkodott, de lecsúszott a sima felületről. Pánikba esett, dühöngött a klausztrofóbia, ráadásul nem is tudta, hogy merről jött. Kezdte értékelni a korábbi sötét helyet. A sötétben minden határtalan.
Elindult visszafelé, jelek után kutatva, hátha lel valami fogódzót. Tehetetlen volt. És a tehetetlenséget felváltotta a düh. Vak düh. Nekirohant az összes falnak, szinte önpusztító révülettel. Nem lesz több tűszúrás.

Egyes: - Állítsd le!
Kettes: - Rendben.
Hármas: - Negatív. Engedélyezésen kívüli folyamat.
Kettes: - Hát Te?
Hármas: - Felügyelet.
Egyes: - Minket?
Hármas: - Igen… Folytassátok!

A fényről valahogy felvillantak az emlékképei a kezdetekről. Társai épp olyanok voltak, mint Ő. Tiszta fehérben mindegyikük. Akkor még értelmetlenül, de nem magányosan. Csordaként. Eleven masszaként. Aztán jött a szelekció.
Nekiindult újra, de már csak az ösztönök vitték, reményvesztetten, akárcsak egy gép, amit a hajtóanyag mozgat, annyi különbséggel, hogy őt lassan felemésztette az éhség. Cukorszintje leesett, irama meglassult. Egyre jobban fáradt.

Egyes: - Ez már csak kínlódás.
Kettes: - Egyetértek.
Egyes: - Most már biztosan nem sikerül.
Kettes: - Így van.
Egyes: - Idő?
Kettes: - Kevés.
Egyes: - Eliminálni.
Hármas: - Negatív. Megtiltom!

Megérezte az illatot. Étel! Ez már konkrétum az elfogyó idő útvesztőjében. Csapda? Nem érdekes! Enni, túlélni, megmaradni. Ha csapda, akkor lesz újabb esély. Már semmi sem számít. Újabb kanyar, újabb folyosó és újabb elágazás. Rohant. A folyosó összeszűkült annyira, hogy csak szűken fért el benne.

Egyes: - Nyisd ki!
Kettes: - Végrehajtva.

A folyosó vége megrándult és felszaladt a mennyezetbe, Ő pedig bevetette magát a kamrába. Az illat innen származott. Étel. Túlélte! Megcsinálta.

Egyes: - Hmm. Szintidőn belül.
Kettes: - Tanulmányozod még?
Egyes: - Igen.
Kettes kilépett.

Lassan kihunytak a fények. Az Egyes pedig elmerengve nézte a mohón falatozó fehér egeret.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Sci-fi
· Írta: lyanoka
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 4
Kereső robot: 10
Összes: 29
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Kavics
 · Magyar Anita
 · taxus_baccata


Page generated in 0.0388 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz