Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Tíz évente háború 3.

, 133 olvasás, Jade_Sarkany , 0 hozzászólás

Kaland

Nem tudta, mikor ért véget a kihallgatása első fele, arra sem emlékezett, mennyi volt a hallucinációkból emlék, és mennyit mondott el, mondott ki hangosan belőle. Valószínűleg, nem sokat, mert a feje fájt, szédült és zsibbadt, de az orvos csak most lépett be a szobába. Tehát egyelőre csak a verésen van túl. „Ügyes ez a kis majom. ” – vonta le a konzekvenciát, azonban megnyugtatta a tény, hogy igen dühös és elkeseredett hangnemben beszélt az orvossal. „Ez se lett okosabb attól, amit mondtam! ” gondolta, és akaratlanul is mosolyra húzódott szája, majd széles vigyorra, mikor felismerte az orvosban Dr. Alexej Ivanovot, aki felszólította a fiatal politikai tisztet, hogy hagyja magára a beteggel. Mikor ketten maradtak, odalépett hozzá az idős orvos. Hóna alá nyúlva próbálta felsegíteni őt a földről a székre, de Nyikolaj lerázta magáról a kezeit, és igen ramaty állapota ellenére egyedül mászott fel a székre.
- Mi történt veled, öreg barátom! – kérdezte meleg hangon a doki.
- Eddig tartott. Most jöttek rá, hogy nem vagyok teljesen magamon kívül.
- Ez a ficsúr nekem azt mondta, begyűjtöttek, illegális fegyverviselés, randalírozás meg valami merénylet miatt. Remélem, nem léptél rossz útra! Tudni akarják, van- e közöd az elnök lelövéséhez.
- Na de Doki! Már Te is? Nem bánom, akkor kezd el a „kezelést”! – mondta a tábornok elkeseredetten.
- Nem ezért jöttem. Segíteni akarok. De ha nem beszélsz nekik, akkor kicsinálnak. Értesz engem?
- Ennyit változott a világ? Már barátokat küldenek a saját embereikre, hogy kiszedjék belőlük, amit hallani akarnak? Semmi közöm semmilyen merénylethez. Én lojális vagyok még mindig. Ráadásul nem is érné meg a fáradtságot az a puhány. Doki, itt van még valaki a régiek közül? Keríts nekem egy öreg rókát, aki látszatra segít ennek a kis majomnak a kihallgatásomban. Így talán megúszom. De 24 órán belül ki kell jussak, Te is tudod, különben elnyel a polbüro épülete örökre.
- Mindent megteszek. Most adok fájdalom ellen valamit. Ne parázz, Öregem! A vegyi kiképzésed megvéd. Ez csak nyugtató és fájdalomcsillapító.
- Csak tedd meg amit kértem. Nem félek, mert nincs takargatni valóm. Cseszhetik a drogokat, Maximum kinyírnak, mielőtt mesélek nekik egy érdekes sztorit. Vagy utána. De már az sem érdekel.
A dokinak két órájába tellett elintézni mindent, de épp időre visszaért egy tábornokkal, aki még személyesen ismerte. Egykori szárnysegédje volt az.
„ Hogy is volt? „ – gondolta. – „ Elküldtem Ekatyerinburgba, hogy vigyázzon az elnökre. És derítsen ki valamit a tégláról. Aztán a Kettes Biztonsági Körzet parancsnoka lett… Azután valamikor visszakerült Moszkvába. ”
- Nyikolaj Glacsenko tábornok! Önt az elnök elleni merénylet megtervezésével vádoljuk. Valamint hazaárulással. – kezdte előröl a fiatal kihallgató tiszt. De a másik leintette.
- Nyugalom, Fiam, erre nem lesz szükség. Biztos vagyok a tábornok hűségében, és abban is, hogy mindent elmond majd, amit tud. Így van, Tábornok Úr?
- Így, Igor. – A fiatal tiszt hökkenten nézett, mikor a vádlott keresztnevén szólította a rutinosabb kihallgatót. – Már ha nem azt akarják hallani, hogy én lőttem le az elnököt, vagy közöm van hozzá.
- Bízhat bennem, tábornokom. Jelenleg az igazság érdekel csak. Majd valahogy megfeleltetjük azt az államérdekeknek. Nos, nem érdekel, mi történt tíz éve. Pontosan tudom. Azt szeretném tudni, miért szúrta magát tökön azzal, hogy a teljes eseményanyagot átadta a CNN-nek? Óriási hiba volt. Én magam pedig nem hiszem el a fedő történetet, miszerint depresszió, alkoholizmus, stb. De csak az igazság érdekel, ha csak pillanatig úgy érzem, hogy vetít, vagy blöfföl, visszaadom a fiatal kolléga kezeibe. Ő pedig meg van győződve arról, hogy ebben a sztoriban maga a rosszfiú, és nulla perc alatt elhitetem vele, hogy saját kezűleg húzta meg a ravaszt. Ért engem?
- Valójában, ha a kölyök simán berendel, és megkérdez, segítettem volna. De egy Specnatz szakaszt küldött értem, és kretén vádakat hajigált. Nem bíztam, azaz nem bízok benne, hogy ezt én még túlélem, de azért pár dolog van még, ami hiányzik a jelentésekből. Szimplán naív és idealista voltam, mikor kiadtam a jelentést. Bíztam benne, hogy a videoanyagot helyesen vágják meg. Az is csődbe vihette volna a kormányt. Így csak marha nagy botrány volt. Sokan buktak bele, de senki jelentős. Ahogy ez már szokott lenni. A helikopter felvételén például egy véres politikai tiszt látszik, aki civil buszra ad ki tűzparancsot. Aztán a csecsenföldi felvételek között ott van, hogy a segélykamionra lő egy MI-38-as. Persze, a biztonsági főtiszt cseszte el. Meg mikor a kis állomásépületből pergőtüzet zúdítanak a vöröskereszt védett zónájára. Naná, az én hibám volt.
Igen, én voltam. A rohadtak, így vágták meg. Kivágták például a tíz perccel korábbi csecsen rohamot a bokrok ellen, mikor vagy harminc civilt mészároltak le a csecsen katonák. A busz hiba volt, de ott nem volt jó döntés. Sőt, dönteni sem volt módom, tennem kellett a dolgomat. De én meg akartam állítani a háborúsdit. Idealista vagyok. Ezért akartam a civileknek némi segítséget nyújtani. Viszont minden idalizmust és naivitást porrá zúz, mikor látod, hogy a halomra lőtt terroristák mellé a bokrokból a civilek vezetője odalép, kettőt belerúg, meggyőződjön róla, hogy biztosan halott, majd előhúz egy negyvenötös coltot, és a teljes tárat belelövi a hullába. És minden lojalitást kivégez, mikor a győzelem után, az elnöki szemle előtt szóbeli jelentést teszel az elnöknek, majd további segélyakciót szeretnél, mire a reakció: „Mit van úgy oda? Ezek állatok csak. Mellesleg nem a maga dolga már, ezeket pedig visszabombáztuk a középkorba, vagy úgy tíz év, mire talpra állnak. Az pedig már mindkettőnk utódjának a problémája lesz! ” A marhája, nem gondolta, hogy tíz év ilyen hamar elrepül. Meg hogy újraválasztják kétszer is. De nekem nem indok, hogy idióta az elnök arra, hogy merényletet tervezzek ellene. Szimplán rosszul képviseli az elveket, amikre felesküdött. És én is felesküdtem Oroszország védelmére. Nincs indok, mely ennek megszegésére kényszeríthetne. Ennyit tudok mondani. Ez a Glacsenko – sztori. Gyenge, de legalább őszínte.
Egy héttel később az elnök a kórházi ágyán ülve adott interjút a tévének. Íme, egy részlet belőle:
„… Oroszország nem engedheti meg, hogy Csecsenföld függetlenedjen. Olyan láncreakciót indítana ez el, melynek súlyos következményei lennének. Ugyanakkor, Csecsenföld nem lenne képes önállóan ellátni magát, élelmiszerrel, ipari eszközökkel és nyersanyagokkal sem. Még energiával sem. Szembe kell nézniük az ott élőknek azzal, hogy az ország legszegényebb körzetében élnek. Oroszországnak tehát szüksége van Csecsenföldre, és Csecsenföldnek szüksége van Oroszországra! Így kész vagyok engedményeket tenni a régiónak és lakóinak. Ez az ajánlat egyben ultimátum is. A részleteket hamarosan megismerheti mindenki. Viszont esküszöm, hogy ha nem fogadja el ezt a csecsen hadsereg, akkor hajlandóak leszünk porig rombolni, ha kell, akár tízévente is. ”
Három nappal később a moszkvai rendőrség egy idősödő hajléktalan hulláját találta meg a zajló Lénában. Sok papírmunka nem volt vele. Szegény flótás tintásan elaludt, még a gatyáját is ellopták sorstársai és mikor rájöttek, hogy halott, bevágták a vízbe.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Novella
· Írta: Jade_Sarkany
· Jóváhagyta: Aimee

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 21
Regisztrált: 1
Kereső robot: 12
Összes: 34
Jelenlévők:
 · PiaNista


Page generated in 0.0396 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz