Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Etelei Garó Éda élete és munkássága III/II

, 210 olvasás, Kovács Sándor , 3 hozzászólás

Somolygó

Éda korán megunta a párizsi művészvilág szabados életét, ezért már fél kilenckor hazasétált, a Szertelen rendi kolostorban számára kiutalt zárkába. A séta hosszúra sikeredett, hiszen a kolostor Nuoaeiretben* volt, Párizstól százötvenkét kilométerre. Szomorú Hír fogadta hazaérve, édesanyja elhunyt. Miután Éda végighallgatta, Szomorú Hír folytatta addigi munkáját, a lompó** kapálást. A mély depresszió hatására hízni kezdett – időközben maga is tivornyátust fogadott -, s ontotta magából a sajgó verseket. Érdekes megfigyelni, hogy a franciahonban eltöltött háromnegyed hónap mennyire rányomta a bélyegét poémáinak szövegeire:

Bonmamo! O, Bonmamo!
Mond, hol voltál?
Elvitt téged
Lö mortal
S ott is maradt veled.
Aztán megírta a
La Gazette,
Azt, hogy a fransz
Hazaette…

A gyász sötét hónapjai lassan teltek, bár a rendtagok próbálták Édát felvidítani cigánykerekezéssel, rablópókerrel, és egy sajátos játékkal, aminek a neve S’egre Patsei volt. Aztán, mivel minden elmúlik egyszer, vége lett ezeknek az idilli időknek. Lefety atya kártyaadósságba keveredett, s tartozását a Szajna mélyén egy betonkockában álldogálva próbálta leróni. 1923-ban Édának tehát menekülnie kellett, két okból is. Egyrészt félt, hogy bűnrészességgel próbálják majd vádolni – jogosan –, másrészt ezt találta ki neki e sorok írója. Kalandos útja során eljutott Marseilles-ig, ahol indulót énekelve hajóra szállt. Tulajdonképpen potyautasként szeretett volna Amerikába jutni, ám a hajó – a Selim Balandazarodu*** – Afrika felé vette az irányt. Nyugat-Afrika legforgalmasabb kikötőjében, Tolongában végre szárazföldet érezhetett a talpa alatt. A kétheti nélkülözés, és a hajókémény melletti, tűző napon eltöltött forró nappalok nemcsak alkalmassá tették Édát arra, hogy elvegyüljön a tömegben, de végleg meggyőzték őt a tivornyátus fogadalmának szükségességéről is. Az elvegyülés annyira jól sikerült, hogy egy Nyassza törzsbéli**** család a főnök elveszett lányának hitte, s magával vitte messzi, nyasszaföldi táborukba. Édára nagy hatással volt a nyasszák ruhátlansága, és a nyassza férfiak lelki és fizikailag is tapintható nagysága. A törzs főnöke – Ubulbatsi - felismerte Édában az elveszett lányát, s hiába tiltakozott hevesen ez ellen a megtalált gyermek, ez csak tovább erősítette a főnök meggyőződését. Ugyanis a nyasszák az „igen” és a „nem” kísérő mozdulatait ugyanúgy fordítva használták, mint egyes bolgár népcsoportok. Ezt Éda csak később tudta, meg, de akkor már mindegy volt. Ubulbatsi lányaként olyan feladatok hárultak rá, mint a Szent Mosogatás, a Kecskepörgetés, és a szavannarigó füttyének szedése. Hét év alatt teljesen megtanulta s verseket is költött a nyasszák nyelvén.

N’goto, igende uganda,
Nyassza dolombu m’zé
O, falanda loto oranga,
Halassa do-tubumé.

Ami nyersfordításban a következőképp hangzik:

Haladj testvérem, csakis előre,
Mindig bátor a nyassza!
Ó, a kecske sem mekeg hiába
ha gazdája jól megbabusgatja.

Sajnos az idegen szavak, és a nagy mennyiségben elfogyasztott helyi afrodiziákum – a delír-gyökér***** – hatására anyanyelvét szinte teljesen elfelejtette, ám erről nem vett tudomást. Ontotta magából a szebbnél szebb, általa magyar nyelvűnek tartott verseket.

Felsziknyázó


Nyárd, csak nyárd a réti rénet,
Gazuld át az éjszakát,
Rosztabánd a teker olmot!
Hej, de kél is péklapát!

Hozaszd máris velge ölemb,
Túrj harátom, túrj gebely!
Ne tarjaszd az éli gépet,
Csak fesztenve ünnepelj!

Kasulj, kasulj haránt vidéz,
Horgasz felém karántod
Serej idéz alánt gennent,
Nézz fölép, ha lerántod!

Mivel környezetében senki sem beszélte a magyart, ezért a nyasszák rajongtak a számukra idegen nyelv dallamáért, vagy épp félreérthetetlen mozdulatokkal jelezték a társaiknak: a főnök lányát megint megrontották a szellemek. 1940-ben végre utolérte a nagy szerelem, de a kiszemelt hím pávián nem hogy nem fogadta a közeledését, de tüntetőleg banánevésbe menekült. A pávián sírjához ma is rengeteg zarándok utazik, környéke kedvelt színtere lett a vásári bohócoknak és a zsebtolvajoknak. 1944 tavaszán, az Afrikát is hódítani igyekvő német hadsereg elérte Nyasszaföldet. A páncélos hadosztály főparancsnoka, bizonyos dr. Hartold Grennenberger – rangját tekintve überstrombaldfeld – kis pihenőt tartva a II. világháború zavaros, és számára teljesen érthetetlen ütközetei között, meghívatta magát a nyasszákkal egy baráti vacsorára. A vacsora folyamán – melyet a törzs tagjai a rájuk jellemző tisztelettudással álltak végig – szóba került az überstrombaldfeld foglalkozása, aki rögtön egy kísérletre kérte föl a nyasszákat, a helyi ivóvízkészletet biztosító tavacska partján. Dr. Grennenberger a víz alatti lélegzés lehetséges módozatait kutatta, s felkérte a törzset legyenek ebben segítségére. A doktor kérését a parancsnoksága alatt szolgáló katonák is többször mosolyogva elismételték, s a nyasszák kíváncsiságát néhány vidám géppuskasortűz még inkább felcsigázta. Mikor Éda hazatért rigófütty-gyűjtésből, üresen találta a falut, ha eltekintünk a tó partján állomásozó teljes Tigris-tank hadosztálytól…


*Nuoaeiret néhány ezer lakosú városka, Párizstól 152 km-re. Messze földön híres - és szagló - sajtrothasztó üzemeiről.

** Lompó: a pelyhesvirágúak rendjébe tartozó, kétszínű növény. Érdekessége, hogy a gyökere feljebb helyezkedik el, mint a szára, virágját pedig a föld alatt hozza-viszi néhány arra érdemes vakond. Mezőgazdasági jelentősége nincs.

*** Selim Balandazarodu beduár szabadságharcos volt. 1834-ben, az Ühlcsikek uralma alól próbálta felszabadítani népét, de a nép szerette az Ühlcsikeket, hiszen kényelmesek voltak. Balandazarodu alaszkai száműzetésben halt meg, érkezése után elég hamar.

**** Nyassza törzs: Kelet-Közép-Nyugat-Afrika kiemelkedő kultúrájú törzse volt. Ismerték a lekvárt, a hurokcsapdát, és a mákgubót. Az utóbbiban egy ideig mákot tartottak, aztán tubákot. A nyasszák állattartó nép volt, de a vadászatot sem vetették meg. A férfiak előszeretettel cserkészték be a szomszédos törzsek nőnemű egyedeit. Ritkán háborúztak, de akkor nagyon. Tisztelettudó nép lévén sohasem tették szóvá a beszélgető partner hiányosságait, de illedelmesen kiröhögték azt. 1944 tavaszán egy sajnálatos félreértés miatt teljesen kipusztultak.

***** A delír-gyökér Afrika szerte ismert vágykeltő növény, bár kevesen képesek elviselni mellékhatásait, melyek a következők: térlátás, heveny másolási kényszer, kenyérdagasztás és impotencia.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Próza
· Írta: Kovács Sándor
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 5
Regisztrált: 1
Kereső robot: 10
Összes: 16
Jelenlévők:
 · Rákosi


Page generated in 0.0348 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz