Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ihlet

, 402 olvasás, Rea , 0 hozzászólás

Elmélkedés

Írok, s szenvedek,
Nem jön nékem az ihlet.
Ilyen a sorsa a művészlelkeknek,
imádkoznak, s reménykednek.
Kezemben a nehéz toll,
görbe betűket író, aranyosan ragyogó,
vércseppemtől tocsogó.
Gondolkodom, s emelem a tollam,
most mindennek súlya van,
mintha ólom mozogna benne,
nehézkesen emelem.
Kíntól eltorzult orcámat
tenyerembe temetem.
Pörög az agyam,
kattognak a kerekek,
s múlnak a súlyos percek.
Befekszem az ágyamba,
idegesen nyugtalan,
elfehéredő ujjakkal szorítom a lapokat.
Nem jut eszembe semmi,
egy gondolat, egy boldog pillanat,
néhány szökkenő rím,
most besülök előttetek ím.

S Nézem az órát, még nem ütött éjfélt,
gondolataim labirintusában bolyongok.
Kik nem járnak pennával,
aranyló tusával most boldogok,
s nem nyomja vállaikat ezeregy titok.
S elkezdem a versemet eltemetni,
barna koporsóban földbe helyezni.
Belibben hozzám egy pillangó,
színes fényében ragyogó,
féltében tovább suhanó,
s megvan az ihlet, megjött oh.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Rea
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 61
Regisztrált: 1
Kereső robot: 29
Összes: 91
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.098 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz