Saroglyazörrenés
a hajnal, és vázra
drótozott kapa, övre
fűzve szállni vágy
a szőke rafia a zsír-
maszattól fényesen
nemes kalap felé.
Összehúzott barna
szemnek megszokott
a számadás; itt minden,
minden Istené.
A délre álló szilvaág
alatt tört akáckaró
a tűz, öhönt vigyáz
a szolgafa - billiónyi
buggyanás bé betűt
betűz -, s pihenni
dől a vén karasz',
dióderék a fekhelye.
Tésztaingbe bújtatott
szalonnapörc ropog,
mintha ízlene...
Esti csordaballagás
között kenetlen sírja
két pedál: megállni
fröccsre nincs idő,
bár a kocsma hívogat
s a kuglijáték épp egál,
de menni kell, a tőgy
feszül. Tejútra kél a
kanna és az égi sajt.
A holnap újra önmagát
s a tegnapot ígéri majd.
Megjegyzés: (2012 10. 16.)
/karasz': karaszoló, saraboló, (keskeny szőlőművelő kapa) /
/öhön: öreglebbencs, slambuc, cseráska, cserászka, galabugyri... /