Az est is szép koratavasszal,
midőn a halkhomályban
lila alkony vet színt
a hófehér szilvaszirmokra,
s a terjengő illatban
egyenként gyújtja
árva csillagait
a kéksötétbe öltözködő ég,
belőle megújult vágy húll,
hogy földig hajlanak
a partmenti fűzek szomorú ágai,
mint érzem,
velem lehetsz majd,
s ölelhetlek karomba temetve,
hisz akarlak még,
mert mindenen túl is
örök ígéretként téged akarlak még.