Lobban a ló szeme, négy pata toppan a sztyeppei porba,
futva, zihálva, a bősz akarat-teli izmai fájnak.
Esteli fényben a hősi vidékeket alkonyi ponyva
rejti a hírnök elől, de a vágta hasítja a tájat.
Sírva repülnek a tétova sólymok a vész-lila égnek.
Könnyezi, jajszava száll a nomád csapatoknak a hírre,
nincs ura, istene, nincs fejedelme a pusztai népnek,
nincs aki harcosi íjakat éteri messzire vinne.
Lobban a ló szeme, csillagok esnek a sztyeppei útra,
árva fiúnak a szíve imáit a szél tova fújja.
Megjegyzés: (2008. 06. 23.)