Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Az idézés

, 137 olvasás, Bodortz , 0 hozzászólás

Ars poetica

A történet nem a horgászatról szól, inkább csak háttérül szolgál, de nélkülözhetetlen része annak az eseménynek, ami, mint ezernyi kérdőjellel maradt meg bennem.
Május eleje volt. A meleg téli holmik már a szekrények naftalinszagú mélyén pihentek, langyos szellők kergetőztek a dombok lankáin, így mit is tehetne a szenvedélyes horgász? : Keszegezik.
A közeli tóra, (a későbbi találgatások és rejtélyek igen fontos színhelyére) igyekeztem és kényelmesen elhelyezkedtem a déli, napos oldalon. Két község határán található el ez a csoda kis víz. Maga a határ, - a későbbi területbirtokolási viták okozója - egy kis patakocska. Az országúttól beljebb, körös-körül zöldellő dombok övezik az elárasztott patak által táplált régi ingoványt. A keleti oldal magasán csontos akácok, magányos cseresznye és egyéb elvadult gyümölcsfák alkotnak ligetes, kellemes erdőt. Nyugatról, a tó lapos részén, még élő füzek és néhány kiszáradt nyár fehérlő törzse áll élesen kirajzolódva a méregzöld lucernás hátteréből.
Dél felől, a “hegy”, sárgás agyagos, nehezen megmászható művelhetetlen parlag.
Forró nyári napokon a meleg szél alábukik a domboldalon, végigborzolja a tó sima tükrét és a horgászok örülnek a friss levegőnek, ami kitakarítja a fülledt hőséget. Amúgy, esős időben járhatatlan a csúszós, sáros domboldalba vágó földút. Északról enyhén lejtő, szelíd szépen megművelt terület, ringó-lengő búzatáblák világos, szemet gyönyörködtető üde zöldje.
Ezt a szép napsütéses helyet választottam. Innen beláttam a tó minden szegletét, a fák mögött megbúvó őrbódét, ahol Orbán bátyám, - apám katonakori öreg sorstársa - akkor éppen egy “ lesántult” és szerencsésen agyonvert rókát nyúzott. Szerinte “nagy-nagy” halevő a dúvad, és ebből következik: irtani kell! Az, hogy egy-egy őz miként került alkalomadtán a “dúvad” listára, sosem volt magyarázat...
Hallgatólagosan elnézik ebbéli tevékenységét, de fegyvert nem kap. Oka van a dolognak. Ugyanis Orbán bátyám a megye Királyi vadjainak legjobb ismerője. Ha valami “magas” ember érmes bikát vagy valami jeles vadat akar lőni, akkor megkeresik az öreget: Ha meg tetszene mutatni... Persze némi kéretés után, megmutatja, így viszont ejteni kell az ellene felhozott vádat. Tudniillik, mindig valami fegyverrejtegetés félébe keveredik. Valahonnan szerez és vadászik is vele. Többnyire sikerrel.
Régebben, apám, ha róla beszélt, volt valami sejtelmes a hangjában. Egyszer aztán elmesélte, hogy együtt jöttek haza az orosz frontról és pedig gyalog. Mindenki eldobálta a fegyverét, kivéve Orbánt, - mondta jelentőségteljesen - annak vállán lógott jó néhány különféle puska. Innen volt tehát a “tartalék”, s apámon keresztül a meglehetősen jó ismeretség. Mint mondtam, hétköznap lévén, magamban ültem a laposon, élveztem a napsütést, a kárászok mohó kapásait és mondhatom, jól elvoltam. Az idő lassan délutánba hajlott.
Összerezzentem a hirtelen lövésekre. Először két, egymást gyorsan követő durranás hangja hullámzott végig a vízen, majd nem sokkal utána egy éles csattanás szinte fülsüketítően. Egészen közelről jött a lövés döreje, de bármerre néztem kutató, aggódó tekintettel szerte-szét, senkit sem láttam. Megnyugodtam, végül is nem ért baj. Tovább horgásztam, de a szememmel azért vizslattam olykor a szembeni zöld domboldalt. Valahonnan onnan jött a hang. Egy óra is elmúlhatott, megnyúltak az árnyak és a horgászat se kötött le már annyira, így összepakoltam. Odaballagtam a bódéhoz, - akkoriban példás fegyelem uralkodott az egyesületnél... - hogy kiírjak.
Hallotta a lövéseket? - kérdeztem írás közben az öregtől.
Hallottam.
Hármat is odatrafáltak valaminek... folytattam, s vártam valamilyen magyarázatot az öregtől, hiszen ő mégis csak jobban értett a vadászathoz.
Ha ráduplázva nem megy... a harmadikra csak megvan... hm... pancser...! -tette hozzá.
További kommentárt nem fűzött a dologhoz, de lesújtó véleményét dombok felé vetődő tekintete is elárulta. Elmotoroztam. A falu vége előtti földúton beleszaladtam a Járási Rendőrkapitányság járőrkocsijába. Legnagyobb meglepetésemre, nem állítottak meg. Annyit láttam azért, hogy a TSZ GAZ kocsija is ott áll. Valami baleset lehetett -gondoltam megkönnyebbülve. Jogosítványom akkor még nem volt. Mint később kiderült, tévedtem. Másnap reggel, már mindenki tudta: Pált, vadászat közben agyonlőtte a legjobb barátja: Gáspár.
Hogyan történt? - kérdeztem a buszon a mellettem ülőt.
Mindenfélét mondanak, hogy véletlen baleset volt, de én nem hiszem. Tudod, milyen nagy nőcsábász volt, és rebesgetik, jóban volt Gáspár... izé… na... tudod... - és jelentőségteljesen hunyorított.
Merre történt? - hideg szorításfélét éreztem a gyomrom tájékán.
Azt mondják, a horgásztó feletti lucernásban. Ott voltak, állítólag őzlesen. Többet én sem tudok. Szegény Pál... - sóhajtott részvéttel.
Hiszen én ott voltam a közelben... - ejtettem el, és ezzel magamra zúdítottam egy csomó kellemetlenséget, s nem is akármilyent. De ne vágjunk a dolgok elébe.
Pál édesapja még a délelőtt folyamán megkeresett, lent a raktár irodájában. Munkatársaimmal egyetemben részvétünket nyilvánítottuk. Ez volt a legkevesebb, amit tehettünk. Fojtott volt az amúgy is áporodott raktári levegő.
Te tényleg ott voltál a... - láthatóan zavartan kereste a szavakat - helyszín közelében? -kérdezte fakó hangon.
Kisírt szemű, megtört ember állt előttem. Magas termete, most a sötét ruhában kisebbnek vékonyabbnak tűnt.
Igen. ” Akkor”, ott horgásztam. Hallottam a lövéseket - tettem hozzá.
Hány lövés volt? - kérdezte. Visszafojtott feszültség érződött hangjából. Merőn nézett rám, szinte szuggerált a tekintete.
Először kettő durranás, majd röviddel utána egy éles csattanás - mondtam. De miért kérdezi Jenő bácsi? A halőr, Orbán bátyám is hallotta a lövéseket... - tettem hozzá.
Biztos hogy így volt? – szegezte nekem.
Biztos. Mindketten ott voltunk a tavon. Persze nem láttunk semmit. Én is csak ma reggel tudtam meg...
Tanúskodnál erről?
Természetesen. A rendőrség amúgy is kihallgat... - gondolom....
Súlyos csend telepedett az irodára, amit valahogyan meg kellett törnöm:
Orbán bátyámat megkérdezték már?
Ő mást mondott. - szorította össze a markát, majd lassan kiengedtek a csontos ujjak.
Nem lehet! döbbentem meg. Valami hideg szorítás fészkelődött gyomromban.
Állítólag kerestek éles, golyós fegyverből származó töltényhüvelyt, de nem találtak semmit... - Elvitték Gáspár fegyverét és... én azt már nem láttam... megszagoltam volna a csövét...!? - suttogta fojtottan.
Jenő bácsi is vadász ember volt, tehát ebből adódóan értett a fegyverekhez. Kezdett előttem kibontakozni valamilyen rejtély, aminek a kulcsa a hallott lövések körül kell legyen.
Mindketten ugyanazokat a lövéseket hallottuk, nem értem, miért változott meg Orbán bátyám véleménye? Milyen érdeke fűződhetett hozzá?... Jó kérdés.
Fent az irodában és lent a műhelyekben egyaránt találgatások voltak és mindenki tudni vélt valamit, de a feltevéseken és suttogásokon túl, biztosat senki sem állított. Kétségtelen, hogy a két barát életében nagy szerepet játszott a “Nő”. Pál minden valamire való nőre rámozdult és ezt mindenki tudta. “Felülről” elnézték neki, hiszen beletartozott a vadászklikkbe és ez sokat nyomott a latba. Más szabálytalanságok is napvilágra kerültek. Tilalom alatt vadásztak, a bejegyzés elmaradt - ez így érthető - és egyértelművé vált a vétség. Az, hogy mi történt ott a helyszínen, az mindenki előtt homályban maradt.
Annyi derült ki, hogy Gáspár valamiféle pártiskolát végzett és a vizsgáját ünnepelték volna meg egy vadpörkölttel. Hogy más ember - jelen esetben jómagam - testi épségét is veszélyeztették, már nem is jött szóba. Márpedig a lövés egyértelműen a tó felé irányult.
Tévedésem pedig kizárt. Gyermekkoromban voltam hajtó a berekben történő vadászatokon és ismerem a sörétes fegyver hangját, másfelől meglehetősen jó lövőnek számítottam az MHSZ-nél. Szerintem a két sörétes lövést követte a golyós. Hogy a halálos lövés melyik fegyverből történhetett, az maga a talány.
Másnap, meglehetősen izgatottan vártam a találkozást Orbán bátyámmal. Kerülte a pillantásom, amikor feltettem neki a kérdést: Miért mondott mást?
Két lövés volt az gyerek! - mordult rám.
De hát...
Nem jól hallottad,... mondom, két lövés volt - szakított félbe.
Három volt Orbán bátyám, maga is jól hallotta... Akkor, nekem is így mondta. A harmadik...
Menj már horgászni! - zárta le a vitát.
Vörösen izzott az arca. Akkor szokott ilyen lenni ha a felesége nincs a közelben. Most biztosan nem ivott, éreztem volna az alkohol szagát.
Nem kellett volna hallani semmit!… - szólt utánam.

Egy hét múlva kaptam az idézést. Pontos időre, a megyei Rendőrkapitányság ezen és ezen az emeletén, ebben és ebben a szobában kellett megjelenni, ellenkező esetben elővezettetés lesz foganatosíttatva - volt a papír alján. Mentem. Bekopogtam az emeleti vaskos faajtón.
- Várjon! - hallatszott bentről. Leültem a fényes barnára mázolt nyikorgó padra. Megvallom izgatottan vártam, hiszen először voltam “ilyen” helyen. Borzongató hűvös volt a kora nyár ellenére. Talán csak én éreztem így?!
A szobából kikiáltott egy éles, pattogós hang:
Jöjjön be!
Harminc körüli férfi ült az íróasztal mögött. Nem állt fel, lehetett akár alacsony is. Eléje tettem az idézést. Előre dőlt- széke megnyikkant- gondosan megvizsgálta, majd fel sem nézve rám szólt:
Üljön le!
Leültem a kemény székre. Ez nem nyikorgott, ellenben hideg volt és ellenségesen keskeny az ülőkéje. Hogyan ülhet ezen egy termetes ember...?! Igazat fogok mondani mindenféleképpen, ebből nem lehet bajom - gondoltam nyugalmat erőltetve magamra. Vajmi kevés sikerrel.
A férfi felvette az adataimat és elkezdődött a kihallgatás. Hátradőlt kényelmes kipárnázott székén.
Szóval maga ott volt az esemény helyszínén. - szögezte le a nyilvánvaló tényt.
A közelben voltam… - javítottam ki. Eddig minden stimmelt.
Jól van, tehát a közelben volt. – hunyorította össze a szemét.
Vigyáznom kell minden szóra – gondoltam- s igyekeztem természetesen viselkedni.
Elém tett egy papírlapot és egy golyóstollat.
Rajzolja le pontosan a helyszínt és jelölje be, maga hol volt akkor!
Lerajzoltam, ahogyan tudtam, és visszatoltam a lapot. Gondosan áttanulmányozta és kis idő elteltével rám nézett:
A falu, merre, melyik irányban van?
Hát jó. Menjünk bele a részletekbe:
A tótól északra. Északkeletre a halőr bungalója, déli oldalon van a lucernás, nyugatról meg egy nagy szalmakazal... félbeszakított…
Elég! Magaaaa, hol ült? - Ráböktem arra a pontra amit megjelöltem. (, Nem értem miért kérdezi, hiszen látja…!?)
Még egyszer el kellett magyarázni, mindent elölről. Egészen belejöttem és kezdeti nyugtalanságon is elmúlt.
No akkor maga mit is hallott? - tért át végre a lényegre. Felkelt és elkezdett fel-alá járkálni. Néha mögém került. Ez zavart, nem tudtam megforduljak-e, vagy sem. Az utóbbi mellett döntöttem.
Először egy duplázást hallottam - kezdtem el - majd utána nem sokkal egy éles csattanást.
Nem két lövés volt? - csapott le kijelentésemre.
Nem. Három. - mondtam.
Biztos benne, hogy nem kettő?! - állt meg szorosan mögöttem. Büdös a szája - konstatáltam fintorogva.
Biztos. Három volt. - szögeztem le.
Nem lehetett, esetleg… visszhang? - nézett rám. Most láttam először a szemét. Kékes amolyan savószínű kis szembogara volt és szúrósan szegeződött rám. Néhai latin tanárom jutott eszembe, de annak érdekes melegség sugározott tiszta kék szeméből. Álltam a tekintetét.
Nem lehetett, -mondtam- mert a visszhang esetében, párosan hallottam volna a lövéseket. Nem hármat, hanem hatot.
Ez az érv nyilvánvalóan nyomós volt, mert elgondolkodva járkált... Ilyen lehet egy “kereszt kérdés”? – gondolkodtam el a hirtelen jött szünetben. Meglehetősen sok krimit olvastam, más irodalmi írások mellett, így a helyzet ismerősnek tetszett. Leült az asztal mögé.
A nap akkor kezdett besütni az ablakon és egyenesen a szemembe tűzött. A szemben ülő nyomozót, mint valami glória fonta körül a fény, s csak sejtettem a rám szegeződő szemeket. Ez meglehetősen zavart.
Hány lövés is volt? - kérdezte ismét.
Miért nem kérdezi ugyanazt? Hisz mondtam már. Többször is.
Három. Kettő először és utána a harmadik. - mondtam gyorsan, hogy ne szakítson félbe.
Az a “harmadik”, mennyivel utána hangzott? – kérdezte.
Úgy látszik beletörődött konokságomba.
- Hááát, olyan két-három másodpercre rá...
Látszott, hogy töri a fejét valamin. Egyre inkább olyan érzésem volt, zavarja, hogy nem azt hallja amit hallani akar. Én viszont nem mondhatok egyebet, mint az igazság. Ehhez tartom magam. Juszt is!
Mutassa meg, hogyan is volt ez időben?
...........?!
Segítségemre sietett.
A lövésre mondja azt, hogy: puff, vagy durr. Rendben van?
Rendben. Először puff, puff,...... durr!
Kérdőn néztem rá. Valamit nem jó csinálhattam…
Még egyszer ismételje meg!
Megismételtem még néhányszor, de szemlátomást – éreztem magam is- egyre inkább ideges lettem. Nem elégelte meg, tovább lovagolt a kérdésen.
Hány másodperc lehetett a csattanás és a durranás közötti idő?
Talán három,... négy...
Most talán, vagy biztos? - csapott le rám.
Nézze ezt nem tudom pontosan meghatározni, de úgy gondolom, inkább négy. Biztosan négy - makacsoltam meg magam, lesz, ami lesz ebből nem engedek, ha fene-fenét eszik, akkor sem.
Egy darabig még erőlködött, aztán hagyott egy kis pihenőt. Azt reméltem, megelégelte a témát, de rosszul gondoltam. Elém tolta a papírlapot.
Mutassa meg, hol ült a lövés pillanatában!
Hát soha sem lesz vége! – gondoltam, de megmutattam. Hosszú csend következett.
Ahogy a gondolataimat szedtem össze nyugtalankodni kezdtem. Eszembe jutottak Orbán bátyám szavai: ”... mondom, két lövést hallottál! ” Heves szívdobogás fogott el. Határozottan éreztem a várakozásban megbúvó feszültséget. Ellenséges volt, mint vízben úszónak az ellenséges áramlat. De csak azt mondhatom el, amit hallottam. Sem többet, sem kevesebbet és ehhez tartom magam.
Két galamb szállt le a keskeny ablakpárkányra. A hím hevesen udvarolni kezdett a tojónak. Szemmel láthatóan összeszokott páros lehetett, mert a hím tette azt, amit a tojó várt. Egyáltalán nem zavarta őket a bent ülő két ember. A találkahely, bizonyára megszokott lehetett, ami feltételezte, hogy nemigen szokták az ablakot kinyitni. A levegő bent poshadt és és majd, hogy fullaszt az olcsó cigaretta szag...... A csend szigora némileg enyhült, s a szívdobogásom is alábbhagyott. De azért feszült voltam.
A nyomozó felállt. Kitérdelt nadrágjára tévedt a szemem. A slicc, bár be volt gombolva, egy gomb kívül maradt és fényesen villogott. Kuncogtam egyet magamban. Az fel sem merült bennem, hogy szólni kellene neki. Lopva az órámra pillantottam. A horgászásnak mára már “lőttek”- vettem róla szomorúan tudomást. Lekéstem a délelőtti buszt is. Basszus...
Komótosan-szerintem igen mesterkélten- ráérősen, mint akinek olyan nagyon mindegy- rágyújtott. (Mi a bánat ez? Hónaljszőrt szív...?) Elölről kezdődött a járkálás. Bizonyára hozzátartozik a kihallgatás koreográfiájához és bizonyos egészségügyi jelentősége is lehet. Már-már hozzászoktam a monoton le-fel sétához, csak szemmel követtem a nyomozót.
Na lássuk! - s kezdődött elölről minden: papírlap, jelölés, pukk, pukk... stb.
Kezdtem megszokni a szobát, - persze túlzok - szemben a Lenin képpel és a sarokban, márványlap talpon, dobtáras, géppisztolyos elszánt arcú munkásőr szoborral, no meg a falon lógó olcsó reprodukcióval. A legtöbb hivatalos helységben megtalálható a kép. ” Kavicsot dobáló fiú”: olvasom a címet. (Láttam már sok hivatalos helyen... szürke, unalmas kép.
Biztosan jól emlékszik mindenre? - zökkent le kis pihenőt tartva.
Igen. Jól emlékszem – mondtam sóhajtva, ki tudja hányadszor. - Biztos, hogy három lövés volt. - tettem hozzá, meglehet kissé erős nyomatékkal.
Valami megmagyarázhatatlan makacs dac született bennem, és az idő előrehaladtával csak kérgesedett, keményedett. Amennyire rohadtul éreztem magam kezdetben, ez mostanra gyökeresen megváltozott. A szoba hűvöse felengedett, a rajzolás a papíron már olajozottan ment, - a ceruzát, tollat amúgy is jól forgatom - és a nap sem tűzött már annyira a szemembe. Viszont. ami aggasztott, az, az utolsó délutáni busz. Vigasztaló, hogy a napot fizetik.....
Valaki mást állít.… - bökte ki végül a nyomozó.
Na most erre, mit mondjak? Mindketten tudjuk ki az illető. Kinek a szava lesz a döntő? Azt azért mégsem mondhatom itt, hogy az öreg hazudik.... És ha mégis?
Én három lövést hallottam!. - mondtam mindenre elszántan- ennyit mondhatok.
Hm… - a nyomozón látszott a bosszúság, bármennyire is palástolta.
Izgett-mozgott székén, dobolt ujjaival az asztallapon, ide-oda tologatott rajta mindenféle papírokat. Töprengeni látszott. Ítéletnapig itt ülhetek, akkor sem mond ez mást. Szerintem valami ilyesféle járhatott a fejében. Kijátszotta az utolsó ütőlapját:
Nézze! Ha kiderül, hogy maga hamisan vallott, akkor.... - hangsúlyos szünetet tartott és elkezdte befűzni az írógépbe a papírt - leültetem. Érti?! Le - ülte -tem!…
Na, most jegyzőkönyvbe veszem a vallomását. De.... - felemelte az ujját.... - ha nem az igazat vallja, le… csu... ka... tom. - szótagolta gondosan teátrálisan hangsúlyozva. ( Ennek ez a mániája...)
Megértettem. Hogyne. Mindent. Ami ezután történni fog velem, az pillanatnyilag teljesen mindegy, ellenben nekem az egyetlen kiút ebből a csapdából az igazság melletti kitartás. Még átfutott agyamon az ilyesfajta kihallgatásokról hallott mindenféle szóbeszéd verésekről, meg miegymás, de ezt gyorsan elhessentettem. Azt gondoltam, ilyen nem következhet be. Mindazonáltal a kezem ökölbe szorítottam. A félelmemet, mintha elfújták volna. Immár nyugodtan ültem a székemen és nagyon, de nagyon untam már a dolgot.
Gondolja át! Adok.... mondjuk öt percet.
Feltűnően megnézte az óráját. Igazgatott ezt azt, az asztalon. Várt.... Közben a háta mögött a galambok visszaszálltak a párkányra. A hím hevesen udvarolt a tojónak, mintha nemrég nem tette volna ugyanezt. Amaz, láthatóan élvezte a dolgot, szaporán bólogatott, mintegy beleegyezésképp. Megismételték, amit néhány órával ezelőtt. Jó potenciájuk van ezeknek a városi madaraknak - gondoltam és elmélyültem néztem őket. Aztán elölről kezdtek mindent.
Mi ugyanúgy....

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ars poetica
· Kategória: Novella
· Írta: Bodortz
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 21
Regisztrált: 7
Kereső robot: 15
Összes: 43
Jelenlévők:
 · arttur
 · Bánfai Zsolt
 · Destiny
 · Divima
 · Ifjabb_Tok
 · Kavics
 · Magyari Emese


Page generated in 0.0435 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz