Navigáció


RSS: összes ·




Memoár: Requiem Nagyapámért

, 413 olvasás, Bodortz , 6 hozzászólás

Gondolat

Nagyapám szerette a fegyvert,
bár sosem volt más: csak kovács.
Diófát evett a bicska éjjel
Másnap ismét tombolt a kalapács.

Magas, sudár ember, szótlan
s nagy titkok tudója: ám egyszer,
dühe lobbant lánggal,
a sűrű csendben,… szél sem rebbent.

Mondták: Rálegyintett az ostobára
a kocsma vasárnapján, s tette
csak egyetlen egyszer, minek utána
per lett. A bíró kétkedett: öklét összezárta… hitte.

Anyám, a legkisebb, a kedves,
sejtekbe rejtve leste a szót,
ám az idő sürget, lázfelleget kerget
az elköhögött élet konok, embert faló.

Harmincöt dolgos év… levélként elhordta a szél,
a bicskát eltette valahová mogorva nagyanyám,
a dalos kalapács is már a padlás homályában henyél,
ma már minden, minden odaát.
... a sorok csak gyűlnek, gyűlnek nap-nap után.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Memoár
· Írta: Bodortz
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 66
Regisztrált: 0
Kereső robot: 26
Összes: 92

Page generated in 0.0845 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz