Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Árad

, 300 olvasás, Kankalin , 6 hozzászólás

Elmélkedés

Jégcsapok könnye hull eszterhéj alatt,
amíg az Ámoson még siklik a szán.
Lelke ott, de már a múlt kihányt falat,
csupán jelenbe játszik, mitől a lány
a Magány.

Délceg ágyú köp felé hamis havat,
hegytetőre vágyik, hát a szirtre tér.
Szemében képek és képbe gyűlt szavak,
hogy új tavasz köszön, és életre kél,
ha remél;

alatta bősz patak zubogva duzzad,
fölötte tiszta ég zenél, a kékek
harsogják benne ezt - Te végig tudtad -,
feladja önmagát, s e kósza lélek
Tiéd lesz.

Szívébe szebb tavasz virága nyílik,
szemébe télutó haván egy szikra,
fülébe hang-harang, hiszen a sírig
bőre borzolón akarja, s mi tiszta,
beissza.

Csak áll. Bámulja bénán, amint a víz
a völgyet átkutatja, ahogy árad
és kiönt; ma mindent visz, de míg az íz
tart, valóra válhat, s holnap már várad
az Árad.


Megjegyzés: 2016. február 15.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: Kankalin
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 314
Regisztrált: 2
Kereső robot: 22
Összes: 338
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.2346 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz