Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Ládagyári történetek Magyarországról ( 1979-1980. ) 1. rész

, 434 olvasás, K.Mária , 24 hozzászólás

Ezek vagyunk

Szegény Mari. Ott állt a hegynyi magas ládarakás előtt és fenébe kívánta az egészet.
A férfi akit szeretett mindig túlbonyolította az életét. Egyik slamasztikából kerültek a másikba.
Legutóbb azt találta ki, hogy költözzenek nagyszüleihez délre és a közeli városban kezdjenek jól jövedelmező zöldséges bizniszbe. Naivan azt gondolta, hogy itt,
a parasztvilág kellős közepén majd meggazdagodnak mint a balatoni gebinesek. Egy jó szezon és lesz nyaraló, nyugati kocsi, minden. Persze egyik sem lett, de lett helyette kényszermunka a helyi ládagyárban, miután feketézésért hatósági eljárás indult ellenük.
Bordó, 1300 Ladájukkal hordta az árut Pestről a Nagybani piacról és sajátjukként árulták az állami vállalat boltjában - ez állt a rendőrségi jegyzőkönyvben.
Egyik reggel, amikor váratlanul megjelentek az üzletben leltározni a hatóság és a vállalat emberei, bizony elcsodálkoztak mi mindent találtak ott. Primőr, banán és egyéb, leltárban nem szereplő, a városban luxuscikknek számító áru.
Mari sejtette előre, hogy ez lesz a vége. Sírt, tiltakozott, de minden hiába volt. Amit egyszer a fejébe vett a férje az ott is maradt.

Ezért most itt áll egy hegynyi korhadt láda előtt, szívesen világgá menne, de várják a fiai fél ötkor az óvodában.
Gyere megmutatom hogyan kell csinálni – hallotta Erzsi néni hangját.
Györgyi, a lánya csak mosolyog a szép fekete szemével. Anya és lánya, mindketten romák voltak.

De kezdjük a legelején.
Amikor első nap idejött, több meglepetés is érte. Az aluliskolázott fogatlan művezető kaján vigyorából és két mondatából kiderült - Itt bizony keményen kell dolgozni, és teljesítménybérben. Először nem is értette, de aztán eszébe jutott, látott már olyat a régi munkahelyén, munkalapokon.
Csüggedten indult a művezető után a műhelybe, ám ott érte az újabb meglepi, lányok, asszonyok tarka kendőkben mulatós cigánynótát énekelve ütemre verték a szögeket a nyers, fehér deszkákba. Totális volt a hangzavar. Kiabáltak, nevettek, de kezük motollaként járt.
Mari megijedt, nagyon gyorsan csinálták.

Aztán másnap reggel a lányokon volt a meglepődés sora, amikor fél hétkor belépett az öltözőbe és megkérdezte, hova pakolhatja a cuccát.
Körbevették, kérdéseket tettek fel, de láthatóan nem tudta senki, hogy miért van itt. Eszükbe sem jutott, hogy nem önszántából.
Nyolc órára már mindenkit ismert, mindenki segíteni akart és kettesével elmentek megnézni a férjét, aki a másik műhelybe került a farönköket fűrészelő férfiak közé. Elégedetten tértek vissza, romának vélték miután szemügyre vették szikár, szakállas, napbarnítottságát. Nem is kérdezősködtek tovább, csak az egyik jegyezte meg:
– Ne szégyelld, az én férjem meg magyar.
Na - gondolta Mari - végre valami jó.
Eddig irigyelte férje bőrét, az első napsugár befogta barnára, nem úgy mint az ő rózsaszínűjét.
Most már legalább tudja, hogy miért – gondolta kajánul elégedetten az abszurd felismeréstől. Nem mondta el neki, csak jóval később. Kárörvendve nevetett önelégült ábrázatán, amellyel nézegette a körülötte tébláboló lányokat.

Az első napok nehezen teltek. Mélyen a norma alatt teljesített. Egy fenékgyártó
ezeréves gépmatuzsálemre tette dolgozni a pápaszemes (így hívták a háta mögött), ahol csak adagolni kellett a léceket és leszedni a (fél) kész árut. Ám olyan ősrégi masina volt, hogy mindig elromlott, órákig tartott a javítása. Később rájött, hogy a lányok rontották el.
- Órabéres meló, nem kell sietni vele - mondta az egyik nevetve és rákacsintott.
Persze egy idő után csak elkészült 1000 db fenék és muszáj volt neki is oldalakat szegelni. Amikor megpróbálta kiszámítani, hogy mennyit keres, rájött, hogy lehetetlenség, mert ide-oda tette a főnök. Bár egyszer sikerült és nagyon meglepődött, mert nem volt egyenes arányban az elvégzett munkával, egyáltalán nem. Az volt az érzése, mintha inkább fordítottan lenne.

De térjünk vissza az óriási udvar legtávolabbi sarkában lévő ládahegyhez.
Aznap harmatos volt a fű és a gyenge május reggeli napsütésben szépnek ígérkezett a nap. Ám amikor meglátta a hatalmas piramisra emlékeztető valamit a maradék életkedve is elhagyta. Rémisztő volt a korhadó ládahegy amelynek a javításával nyár végére el kell készülni. Ez nem volt az ő napja és tetézte a zsebében lapuló tegnapi felbontatlan ajánlott levél. A bíróságtól jött...

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Novella
· Írta: K.Mária
· Jóváhagyta: Syringa

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 208
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 234
Jelenlévők:
 · Pancelostatu
 · PiaNista


Page generated in 0.1581 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz