Mit mondhatnék neked kedvesem?
Kéklő égen tűnő felhőrajz,
akár kezed vezetné kezem,
inamban szilaj tánc,
messze iramló képzeletem...
Te vagy.
Mit mondhatnék neked kedvesem?
Mikor hajózol velem,
folyón, rejtelmes vágyszirmú vizeken,
a holdszegély felettünk ezüsttel font virág,
csillagfény pompáz
aranyló kebleden.
Téged ölellek.
Mit mondhatnék neked kedvesem?
Lobot vet szemed parazsában
mohó ifjúságunk, akkor... tudod…
ma gyámolít karom,
álmod puhán megpihen,
Te jössz felém.
Mit mondhatnék neked kedvesem?
Sziklának dől ma a részeg idő, elfúl a hang,
felkapja rettentő szélvihar,
mint riadt madár csapong… a szó
kövekbe rejtőzik... mégis néked suttogom,
Mi tudjuk... Te, meg én.
Mit mondhatnék neked kedvesem?
Korhad a halott gyökér, szorít, szorít belül a félelem,
örvényt dob felénk hanyatlón nap,
köröttünk morajlik, éhes a végtelen.
Ám halkan, mint lágyan dúdoló dal,
sugárként érkezel.