Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Elveszetten

, 281 olvasás, Kankalin , 15 hozzászólás

Sajgó lélek

Gyermekeinkben kereslek, kutatlak.
Egyikben hangod, másikban tekinteted,
amíg bennem csak kétség sugallhat,
hisz én már ott, és akkor meghaltam veled.

Már alig hiszem el, hogy részem voltál,
de jól tudom, hogy egyszer újra az leszel.
Tegnap megint temettelek. Ó, bár
kihantolhatnálak, és senki nem vesz el!

Begyűrtek a zsíros-nyirkos föld alá,
elsirattalak ezerszer önmagamnak,
rögöd öntöztem. Jártam föl, s alá,
a könnyeim fájtak, mára elapadtak,

mert te nem vagy ott, örökre bennem élsz.
Mindig enyém voltál, holtomig az maradsz.
A lelked fönn, de lent nekem zenélsz,
hallom, mint komponálsz belém egy új tavaszt,

s bár a nyár is tűnni kész, magamra hagy,
elúszik tőle mind, mi fénnyel árnyat olt,
halkan oson el, s csillagom szabad,
álmokat temetni jön, pedig titka volt,

mert a fénye éjsötét, a lelke mély,
az árnyaim követte, versben átkarolt.
Bár elmondhatnám, hogy miről mesél,
de nem tudom. Elég, ha sebre tiszta folt.

A sírköved csupán jéghideg márvány,
és én nem hiába állok ott meredten.
Most megfagyok, mert dülöngök árván,
pedig utat találtam, rég elveszetten.

Megjegyzés: In memoriam H. T. 2016. augusztus 28-án.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Kankalin
· Jóváhagyta: Syringa


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 28
Regisztrált: 5
Kereső robot: 58
Összes: 91
Jelenlévők:
 · Aevie
 · aron
 · gszabo
 · hazugsagok
 · quentin


Page generated in 0.085 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz