Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Talán

, 138 olvasás, Bodortz , 0 hozzászólás

Sajgó lélek

Odakint csupasz ágakat zörget a téli szél,
avar barnállik, hó szikráz a vén kőris tövén.
Hallom az erdő csendjét.
Smaragd zöld moha izzik
parti köveken,
nem jár ember, sem vad, a rengeteg
hív magához halkan,
léptem tűnő nesz, tovább oson a csend,
kályha pattog, lepkeláng libben.
Könnyet csurrant ablakomon a dér,
virágkép hervad, fut, fut lefelé…
csillogó patak.
Leszólítja rólam a meleg a vásott kabátot,
érzem a tél leheletét, borzongok
kívül, belül egyaránt.
A falu felől a zaj monoton, akár
a hosszú ártéri téli álom.
Itt megpihen a puha talpú csend...
Hívott a folyó. Otthonom, menedékem.
Hangtalan, ha int, értem szavát, párát lehel
arcomra, hűvös ködgomoly simogat,
redőt bont, mint ahogyan mesebéli
anyóka a kendőt, csendre inti
zaklatott lelkem izzó viharát.
Már nem háborgok, dühöm
erőtlen oroszlán, a semmi ellen feladtam csatám.
Szó, iramló rajz nélkül is lehet élet, ha az kell, hát
vegetáljon tovább a renyhe KÖZ, dicsérje önmagát.
Talán egy napon,
nem botlok meg a számtalan okon,
kiért, miért, s vajon mennyit ér a szó,
s hang mi ösztökél, legyen kimondatlan
hisz mindhiába adni, adni… Elég!

A kályhában rebben, immár elalszik a fény.
Odakinn a csupasz fákat metszi a téli szél,
avar barnállik, hó szikráz a vén kőris tövén.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Bodortz
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 20
Regisztrált: 5
Kereső robot: 15
Összes: 40
Jelenlévők:
 · arttur
 · Destiny
 · Divima
 · hazugsagok
 · Ifjabb_Tok
 · PiaNista


Page generated in 0.0462 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz