Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Menedék

, 329 olvasás, Bodortz , 4 hozzászólás

Szerelem

Lásd, vak vagyok, éjszín világom fakó homály,
a sötét sem borzaszt talán,
ha szemem szemeddel lát.

Nem hallom a dalt, félénk csend a zene,
lépted puha árnyékán tétova kezem,
szíved dobbanása szól: halk énekem.

Csoda ízeket nem érzek, nyelvem száraz ág
az ár sebes, zúgó, árja zavaros, fáj
a csordulás, lázamra ír: csókol a szád.

Az illat varázsa, buja kéjek, az asszony,
mint virágra éhes méhet vonz,
libben elém, álmodom... alakod.

Immár semmi vagyok, puszta szó, menedék
vagy lelkemnek, úgy szomjazom, s még
lélegzem, hordom a reményt.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Bodortz
· Jóváhagyta: Medve Dóra


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 57
Regisztrált: 1
Kereső robot: 19
Összes: 77
Jelenlévők:
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.0676 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz