... kezemből cseppenként
szakadnak ki a percek,
- valahány pillanat eltalált,
az most mind
megrepedt keresztet
mutat a tükörben,
- síkokba feszülten,
feldarabolt életekből
épp' csak kábultan felállva,
dupla-mantrát mondani
minden elkopott imára,
hogy biztos legyen
a következő,
tiszta lélekkel átélhető
időciklus-darab,
- de most kicsit hamarabb
nyíljon ki szemem előtt
a fényed,
és legyen elég hosszú a kezed,
amivel leméred
a még megtartható,
igaz álmokat,
- hogy a felhők közül kinyúlva
magadhoz ragadd,
s égi zenéből komponáld újra
a hátamból kiszakadó,
néma szárnyakat...