Szemem sarkaiból kicsordul a tegnap;
a piros asztalon reszketve imbolyog -
boronálják arcom bánatos fintorok...
látod, a fájdalom mily kevésért megkap.
Egyéb sem jut neki, mint viseltes, tompa
lelkem holt darabja - aprópénz ez, tudom -
mégis megelégszik vele; ó, Krisztusom,
mikor lettem ilyen élettelen, csonka?
Valahol, magamban... néha összefutok
egy tetterős nővel, mosolygós szájúval -
aki bátran rámszól: minek e hattyúdal?
Kihullt tollaiddal írhatod himnuszod.
Szemem sarkaiból lecsordul a tegnap;
noteszom fedelén átfolyva imbolyog -
foltokban nőnek ki múltliget birtokok;
... itatóssá fásult e gyűrött füzetlap.
Megjegyzés: (2017. január)