... kávéspohár a földön...
- üresen,
kékesen elszineződött
papucs a kanapé alatt,
tegnapi ruhák hevernek
a terjedelmes ágyon,
s a festett képek
már jó ideje
eltakarják a falat.
Nem pillant be hozzám
a felhők mögül
a sápadttá szelídült
Napkorong,
csak borong
a hűvös szürkeségben,
s kozmikus ernyedtségben
várja a színesebb jövőt,
- a kendőt is hiába
kötöm a nyakamba idebent,
nyirkosnak érzem
a szobában is a levegőt.
Februári szelek
lassú mozdulatban
elnyúlnak
a görcsös ágakon,
zárt ablakok mögött
a köd-illatú reggel
üreges csontjaimba oson...
Forró tea, aprósüteménnyel
várja az újra
takaróba-fordulást,
a késő, téli pillanat
arcomba dúdolja
a pihentető,
semmittevés utáni
csendes megújulást...