Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A vér nem válik vízzé III.

, 274 olvasás, luxin , 5 hozzászólás

Boldogság

- Azonnal vedd le a kezed, mert leverlek! - sietett segítségemre, Zoltán.
- Nem szégyellitek magatokat? Semmi nem maradt gyermekkori emlékeitekből?
- Egykor testvérként nőtettek ezen a tájon, most meg kezet emeltek egymásra? - ugrott ki a tóból, Lajos bácsi, a tanyavilág legidősebb embere. (A nyolcvan év körüli, délceg úr, olyan hévvel lépett közbe, hogy mindenki elcsendesedett.)
- Én… én nem csináltam semmit… nem én kezdtem… - néztem nagy tisztelettel a termetes emberre.
- Tényleg nem csinált semmit. - mentegetőzött helyettem, - a szintén nagydarab -Zoltán.
- Mars haza! - mutatott utat, Lajos bácsi.
- Menjünk. - suttogta - tisztelettudóan - Zoltán.
- Hú, mekkora pofont tudott adni ez a Lajos bácsi! Szüleink mégsem sérelmezték a nevelését. (A tanyán, mindig az nevelt gyerekeket, aki éppen otthon volt.) Mire is mentünk volna összefogás nélkül? - mondtam Zoltánnak, hazafelé indulva.
- Ma is nagy igazságszerető, és mindenki felnéz rá. - válaszolta barátom.
- De mi lett ezekkel a Lakatosékkal? - érdeklődtem.
- Nem lett azokkal semmi: mindig ilyen tradicionálisak voltak. Gyermekként, nem láthattunk életükbe, - nem is érdekelt bennünket. Pedig az édesanyjuk - Matild-, magyar szülőktől származik: Gyurka bácsi - az édesapa-, megszöktette feleségét, amikor az még lány volt. - mesélte Zoltán.
- De, akkor hogyan lett belőle bő-szoknyás asszonyság? - kerekedtek tágra szemeim.
- Szerelmük, olyan nagy volt, hogy beilleszkedett a roma társadalomba. A lakatos lányokon, te ma sem látsz nadrágot.
- Na és, mi lett Matild néni szüleivel? - hallgattam figyelmesen a sztorit.
- Az édesapja, éppen most szedte le rólad Jozsót.
- Nem mondod! - lepődtem meg.
- De bizony, a sudár Lakatos gyerekek, mind unokák.
- És mit szólt a lányszöktetéshez Matild néni édesanyja? - tettem fel újabb kérdést.
- Sokáig nem tudtak lányukról, de valahogy megbékéltek, és kiköltöztek a tanyára. Mari néni - Lajos bácsi felesége-, sosem tett szemrehányást lányának: örült, hogy előkerült az elveszett. No meg aztán, jól ment Lakatoséknak, - egy idő után, Lajos bácsiék kötélfonó üzemet kaptak a fiataloktól. Azóta, csend, és béke van: mindenki örül a másik sikerének.
- Te Zolikám, miért nem tudtunk mi erről?
- Nem volt ez titok, csak gyerekek voltunk, és minket a játék öröme kötött le, míg őket a munka, és család.
- Jól elbeszélgettük az időt, - édesanyám már bizonyára vár. - nyújtottam elköszönésre kezeimet.
- Nekem pedig ki kell aludni magam, - mióta agronómus lettem, mindig a verebekkel ébredek, és bagolyhuhogásra kerülök ágyba.
- Jó éjszakát! - köszöntünk el egymástól.

Édesanyám még nem aludt, amikor beléptem tágas konyhánkba: Ablakunkból, a holdtöltét figyelte, - parasztembereknek sokat mesél az esti égbolt: Ha udvara van a holdnak, szeles időt várnak, ha rózsaalakot bont, esőre, zivatarra számítanak. (Bár, meteorológiailag nem bizonyított tény, a szántó-vető emberek megfigyelése, mégis sokszor beigazolódott.) Amint ott álldogált az ablaknál, elfigyeltem törékeny alkatát: tini lányok megirigyelhették volna csinos lábait, és csodálatosan sima bőrét. (Igaz, nem volt több ötvennégy évesnél.) Nem nézett hátra, csak intett, hogy üljek asztalhoz. Miután kikémlelte a várható időjárást, felém fordult:

- Fiam, szomorú vagyok! - hajtotta le fejét.
- Ugyan már, miért? Valamit nem jól csináltam? - kérdeztem meglepetten.
- Jó estét! Megjött az úrfi! - toppantott be apám.
- Jó estét édesapám! Minden rendben van? - fürkésztem gondterheltnek látszó arcát.
- Szép virágja van. - nézett az Arankától kapott mezei gyönyörűségemre, amit még mindig szorongattam.
- A tündérkertből hoztam. - próbáltam mosolyogni.
- Tudom… hírét vettem. Szóval azért a diploma, hogy uraságod verekedésbe keveredjen? Tudja, mennyit nélkülöztünk mi, amíg tanult? Büszke voltam magára, de hiába! - döbbentett meg szavaival, édesapám.
Ja, szóval a cigányok miatt haragszanak rám? Egy kis félreértés volt az egész, - nem érdemes aggódni miattuk. - nyugtattam volna szüleimet, de apám úgy vágott képen, hogy még gyermekkoromban sem kaptam nagyobb fenyítést:
- Mi az, hogy cigányok? Mit képzelsz te? Az ember, az ember édes fiam, és nem illetjük őket semmiféle jelzővel! A földre, mindenki úgy érkezett, hogy nem volt választási joga: bőrünk színe felett nem rendelkeztünk! Itt a tanyán, mindenki egyforma, - nem úgy, mint a pesti világban! Lakatosék, jóra való emberek! Megértettük egymást? - okított apám.
- Igaza van: az embereket, nem illetjük jelzővel, de most már végképpen nem értem, hogy mi baj van velem? - tapogattam kékülő pofonom helyét.
- Azt a családot kerülje el! Nekik megvannak a saját szokásaik: zenélnek, roma módra élnek, és mi tiszteletben tartjuk az összetartást!
- Nosza, ezért kár volt képen vágnia: szépen is elmondhatta volna. - sunnyogtam.
- Hagyjad mán azt a gyereket, - mára elég volt. - törölte meg könnyes szemeit, anyám.
- Isten megáldja, jócakát! - hagyott magunkra édesapám.
- Kisfiam, neked nem szabad Arankának udvarolni! Ő csak roma fiú mátkája lehet. - csókolgatta duzzadó képemet, anyám.
- Eszem ágában sem volt udvarolni! Remélem azért a bizonyos szerelmi kötésért, nem kapok majd pofont! - emeltem meg hangom.
- Hát, tudsz róla? - sütötte le fejét, édesanyám.
- Tudok bizony! - füllentettem, remélve, hogy fény derül a titokra.
- Akkor… akkor… tőlem halld a bizonyosat, mert az emberek beszélnek mindenfélét… - dadogott mama.
- Nos? - néztem kérdően, mire ő hosszú magyarázatba kezdett:
- A te édesapád, Matildnak udvarolt, - mindjárt érettségi után. A lány szegény családja sarja volt, - szülei nem örültek - a szintúgy-, szegénységre született udvarlónak. Szépséges gyermeküknek, gazdag kérőt álmodtak. A viták, egyre nőttek szerelmük körül, mígnem, a fiatalok eltávolodtak egymástól. Matild bűnbe eset: várandós lett, de még így is megszökött a macsó kinézetű roma legénnyel.
- No, fene! Van egy testvérem? - döbbentem meg.
- Sosem tudtunk rájönni az igazságra: Akkoriban, Kecskeméten éltek édesapádék, és Matildék, - lányszöktetés is onnan történt.
- Édesapám hogyan viselte az esetet? - lettem egyre kíváncsibb.
- Nyomába eredt a szeretett lánynak, de sehol sem találta. Bánatában, kiköltözött a tanyára, és gazdálkodásba kezdett. Mikor már elég tehetős volt, megismert engem. A házassággal nem vártunk sokat, - nagyszüleiddel együtt költöztünk ide, a birtokra. Hamarosan, megszülettél te, de akkor felbukkant Matild:

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Boldogság
· Kategória: Regény
· Írta: luxin
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 25

Page generated in 0.0371 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz