Az ősz nem hoz már varázslatot.
A hangok egymásba botlanak.
Ráncos ajkakon csak lassú dal jajong,
esti félhomály ül álmos ablakon.
Elgurulnak messzi fél szavak.
Lelkek bújnak hideg fal mögé,
meghűl a könny a szűk szemekben,
senki nincs kitárt karokkal,
háttal állnak egymás felé.
Bálvány néz a múltba, mágnes húz
tompa szürkeállományt. Silány
nyáj ténfereg, egymásra hág,
pohos pásztor kezét nyalják
zsíros konc és csócsa után.
Elhal a kíváncsiság, az új keresése.
Félelem ül aszott melleken.
Poros pince mélyén matatunk.
Ködre akasztja fel magát a csend.