Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Angyal apa cipőjében

, 726 olvasás, Ylen Morisot , 6 hozzászólás

Karácsony

Korán kellett aznap meggyújtani a petróleumlámpát, délután négy tájban már sötétedett. A pislákoló fény az asztal közepéről úgy-ahogy bevilágította a kicsiny szobát. A tűz parazsa rásegített. A nagyobbik lány, alig múlt ötéves, szorgalmasan etette kukoricacsutkával.
A sparhelt platniján az anya kukoricát pattogtatott egy rossz palacsintasütőben. Szorította a tetejére a lepattogzott zománcú fedőt, és rázogatta a vason, nehogy megégjenek a szemek.
A gyerekek egyre sűrűbben pislogtak az ajtó felé. A szomszéd házban, az unokatestvéreiknél, már ott csillogott, villogott a feldíszített fa. Úgy látszik, ők jobbak voltak, az udvar túlsó felén már járt az angyalka. Az ő házukat elkerülte. Ide lehet, nem is fog már jönni, nem hoz nekik karácsonyfát. Akkor hiába készül füzér a pattogatott kukoricából, nem lesz mire feltenni.
A nagylány, mint mindig, most is aggodalmaskodott.
A húgait látszólag semmi nem aggasztotta. Ültek fenn az ágyon, a szalmazsákra terített kék lópokrócon, és babáztak. Csutkát bugyoláltak rongyokba. A négyéves nagyobbik magyarázta a kicsinek, aki még három se volt, hogyan kell bepólyálni. Mint a Kisjézust.
A fiatal édesanya már félidős volt a negyedik gyerekkel. Remélte, végre fiú fog születni. Lányok már vannak, de gyerek még nincs, mondta az ura. Az asszonynak ez a kötelessége. Huszonnyolc évesen négy gyerek nyűge lesz a nyakán, pedig már ez a három is sok.
Feltette a tálat az asztal tetejére. A lányok mind köré gyűltek. A kicsi feltérdelt a hokedli tetejére, mert csak így látta a halmot. A két nagyobb már vehetett tűt a kezébe, szurkálták is bőszen a puha, szivacsos, fehér szemeket. Versenyeztek, ki fűz fel többet. Amelyik eltört, azt megették.
Mind elfogyott, csak néhány satnya, megégett kukorica árválkodott az edény alján. Tányérokon összetekeredett kukoricakígyók púpozódtak.
Az angyalka még mindig nem jött.
– Nézegessétek a mesekönyvet! – mondta az anyjuk, mikor megunta a gyerekei nyaggatását. De a könyv, az egyetlen a házban a kalendáriumon kívül, csak a legnagyobbat érdekelte. Ajándékba kapták egyik nagynénjüktől az előző karácsonyon. A lánynak leghőbb vágya az volt, hogy végre tudjon írni.
A húgai visszatelepedtek a tűzhely melletti ágyra babázni. Azon aludt a két nagyobb, a vézna apróság rácsos kiságya mellett. A szoba másik felén a szülők ágya homályba burkolózott.
Ebben a pillanatban kialudt a lámpa fénye, sűrű sötétség borult a szobára. Döbbenten néztek fel a gyerekek.
– Anya, nem látok! Félek! Gyújtsd meg a lámpát! – Vékony, sírós hang szólt a sarok felől.
Ám ekkor csengettyű hangjára nyílni kezdett az ajtó. A résben megjelent egy fenyőág, azon egy égő gyertya, majd ahogy tárult egyre nagyobbra a nyílás – és vele együtt a három tátott száj is –, úgy jött befelé a szobájukba maga a varázslat: óriási zöld fenyőfa csillogó díszeivel, szaloncukrokkal, apró csokikkal, szikrázó csillagszórókkal, gyertyák fényébe öltözötten.
De aki mögötte állt, az volt az igazi csoda. Fehér lepelbe burkolózott alak tartotta a fát a kezében. Az ő karácsonyfájukat!
– Angyal! – rebegte a kicsi.
– Megjött a Jézuska! – így a középső.
A nagy megkönnyebbült. Mégis csak jók voltak!
Az anya lepakolta az asztalt, helyet adott a fának. A lányok kíváncsian közelebb óvatoskodtak. Körbejárták az asztalt, számba vették a kincseket. A három lány ebben a tökéletes pillanatban szent meggyőződéssel hitte, hogy maga Jézus látogatta meg őket, de legalábbis az egyik angyala.
Ekkor a legnagyobb lenézett, és meghökkent. Számára akkor és ott megrepedt a varázslat külső máza. Valami oda nem illőt látott.
– Apa cipője! – kiáltott fel váratlanul.
Megrökönyödött tekintetek szegeződtek rá, a bűnös szentségtörőre.
– Ne beszélj butaságot! – szólt rá az anyja.
– De igen!
Testvérei versengve hurrogták le, bizonygatták, mennyire téved. Haragudtak rá, s ezt éreztették is vele.
– Buta vagy és rosszindulatú – mondták. – Miért találsz ki ilyen hazugságot?
Hirtelen kitagadottá vált a saját családjában. Úgy néztek rá, mintha a szavai fertőznének, ami elől menekülni kell.
A lány nem értette. Rosszul estek neki a szavak. Nem látnak a szemükkel? Ők nem ismerik fel az apjuk cipőjét? Hisz nekik kell kipucolni majd minden nap!
Sértődötten elhallgatott. Távolabbra húzódott, és leült a székre. Duzzogásában nem vette észre, mikor hagyta el a szobát a fehér lepedős alak. Aki az apja volt. Tudta ezt teljes bizonyossággal. Se az angyal, se a Kisjézus nem lophatta el a cipőt!
Magában dohogott azon, milyen buták a testvérei. Csak az anyját nem értette. Ő már felnőtt, hogy tagadhatta le? Miért támadt rá, amikor igazat mondott?
A húgai felhőtlen örömmel ujjongtak a fa körül. Megtalálták a csomagokat az ágak közé rejtve, azokat bontogatták. Zoknikat kaptak, kötött kesztyűt, sálat, ami egyébként is kellett. Ebben a világban a szükség szava írta az ajándékozás szabályait is.
Odament hozzájuk, hogy megkeresse a saját csomagját. Cipős dobozban egy baba feküdt. Igazi, felöltöztetett kisasszonybaba, akinek majd varrhat ruhákat. Még sosem volt babája.
Megbántottsága szertefoszlott. Nézte az új jövevényt, és csendben örvendezett. A kicsi sóvárogva nézte.
– Ti is játszhattok vele – mondta vigasztalóan. – Majd holnap.
Ma még nem osztozik.
Három pár szem ragyogott boldogan.
Sok, nagyon sok év múlva értette csak meg, miért nem lehetett azon az estén igaza.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Karácsony
· Kategória: Novella
· Írta: Ylen Morisot
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 318
Regisztrált: 2
Kereső robot: 24
Összes: 344
Jelenlévők:
 · Déness
 · Pancelostatu


Page generated in 0.222 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz