Navigáció


RSS: összes ·




Regény: A legszebb szonett IV.

, 453 olvasás, luxin , 4 hozzászólás

Szerelem

- A türelmetlen várakozás, egyre magasabbra emelte a románcot: Szerelmük nőt, nőt, és hagyta „vérezni” a gyönyörű sebeket. Házastársaik - mindeközben-, azt gondolták, hogy vége lett az ügynek. Ám a szerelem, ennél találékonyabb; az érzelmeiktől fűtött emberek mindig megtalálják a megoldásokat. Így volt ez Róbert, és Vera ügyében is; féltett kincsüket, gondosan takargatták. Mindketten tisztába voltak vele, hogy már nem fiatalok, de életüktől (még), járt nekik az utolsó, a mérhetetlen, a legszebb vonzalom. Többé nem akarták elnyomni magukban a növekvő csodát, inkább megélni kívánták, annak minden ízével együtt.

- Végre eljött a nagy találkozás ideje is; a mindkettőjük által jól ismert ligetben, sok szerelmespár sétálgatott. Vera helyet foglalt, a kéttörzsű fa alatt, - ő érkezett előbb. „Milyen szép a természet! ” – nézegette a zöldellő fákat, majd kezeivel türelmetlenül kopogtatta a pirosra festett padot. ( Egyik ikerpadra ült le, ahonnan jól belátta a terepet.) Belecsodálkozott a sétány mellett pompázó virágrengetegbe, - színeik egészen lenyűgözték. Minden olyan tökéletes volt: az egész Világ egyetlen parkban forgott. Hát még amikor megjelent Róbert:

- Szervusz drágám! Régóta vársz rám?
- Jó napot doktor úr! – üdvözölte – hátulról valaki, a Vera előtt álló férfit.
- Hihi, mi aztán jól elbújtunk! – kacagott fel az asszony, - köszönés helyett.
- És most mi legyen? Engem mindenki ismer a környéken. – féltette kapcsolatuk kitudódását Róbert.
- Ülj a pad másik oldalára, - háttal nekem. – javasolta Vera.
- És most?.. – foglalt helyet Róbert.
- A pad alatt átnyúlva megfogjuk egymás kezét. Így ni!
- Veronikám, te vagy az ötletek netovábbja; ahelyett, hogy elmentünk volna egy hotelba, egymásnak hátat fordítva szerelmeskedünk.
- De olyan jó így! Egyébként téged a hotelban is felismernének.
- A manóba! – erre nem is gondoltam, pedig én műtöttem a szállodák portásait. – viccelődött Róbert.
- Nem akarunk mi olyan helyre menni… még nem! – suttogta Vera.
- Gyönyörünk lángoljon, égjen, nőjön! – kiáltott fel Róbert.
- Pszt! meghallják! – csitította az asszony.
- Ez a bolond magában beszél? – kérdezte társától az egyik járókelő.
- Hagyjuk szegényt! – válaszolt lenézően a másik sétáló társ.
- Hihi! – kacagtak a szerelmesek.
- Olyan kellemes tapintásod van Veronikám! Otthon minden rendben van? Eljöveteledért nem kellett magyarázkodnod?
- Mondtam már; naponta idejárok sétálni, - férjemnek ez megszokott.
- Ó, remek! Legalább, ha Gábor keresésedre indul, itt lesz pofonjaim színhelye is! Persze… akkor sem hagynálak el! – mosolygott nagyokat Róbert.
- Nyugi, tiszteljük egymás szféráját, - én sem megyek utána a kedvenc sörözőjébe.
- Drágám, kérdezhetek valamit? – markolta - egyre vágyakozóbb erővel-, szerelme kezét Róbert.
- Hát persze!
- Tudtad, hogy álmaimban te vagy, férfiúi vágyam legszebb beteljesülése?
- És te tudtad, hogy álmaimban nővé teszel?
- Tudtam édesem, - ennek így kell lenni! – nyelt nagyokat Róbert.
- Ó, ez annyira gyönyörű! Ugye sosem lesz vége? – sóhajtott nagyot Veronika.
- Nos, ne akarjuk tudni a végét; éljük meg, ami megvan írva. Ha vigyázunk rá, még 10 év múlva is itt ülhetünk. Édesem, bevallom; sok nővel volt dolgom életemben, de soha nem jutottam ilyen érzések birtokába. Életem legszebb csodája vagy! – vallotta meg szenvedélyesen Róbert.
- Most szeretnék csókot kapni tőled, de azt gondolom; várnunk kell.
- Mire is várunk? – csuklott el Róbert hangja.
- Édesem, amíg nem történik meg közöttünk a bizonyos dolog, addig biztosan egymáséi vagyunk. De mi lesz utána? Hány randevú kell az elmúláshoz? Ami elkezdődik, véget is ér.
- Juj, mi nem ezt akarjuk! – szisszent fel – félve –, Róbert.
- Tudod miért van körülöttünk ez a "mindenek feletti" őrület?
- Mond el, Robikám, - hallgatlak.
- Azért édesem, mert lelkünk egy darabja, mindig is hiányzott: Rohantunk, dolgoztunk, nem értünk rá körülnézni. Azt gondoltuk; boldogok, elégedettek, sikeresek vagyunk.
- És nem voltunk azok? – figyelt érdeklődve Vera.
- Nem drágám, nem voltunk azok! Szemfényvesztőink jól játszották szerepüket, és mi hittünk nekik. Ám szereposztóink, kifogytak ötleteikből, - hétköznapjainkat megszürkítették.
- Érdekes, de igaz. – állapította meg Vera, - majd Róbert tovább folytatta:
- Életünk elején, hormonjaink becsapnak. Aztán jönnek a gyerekek, akiktől boldog szülőkké válunk. Örömmel éljük meg munkánk sikerét. Baráti köreinkben jókat nevetünk, - jól érezzük magunkat. Fejünk felé fedelet építünk, - kényelmes bútorokat veszünk, - ezt szintén elégedetten vesszük tudomásul. Saját életemből kiindulva mondom; barátnőimben sosem azt találtam meg, akire vágytam. Hogy kit kerestem, arra csak most jöttem rá, amikor már az igazságot is látom: Legszebb érzéseimet kerestem drágám! Köszönöm, hogy jöttél!
- Nélküled én is vak lennék. – gondolta át az elhangzottakat Vera.
- Hogy elröpült az idő, - lassan mennem kell vizitelni. – nézett órájára Róbert.
- Nekem meg vacsorát kell készítenem. – állt fel a padról az asszony.
-
- Az első randevút, sok követte, és mindig ugyanazon a padon: Mondanivalójuk, egymástól fűtött vágyuk kifogyhatatlan volt. Évek jöttek, mentek, s ők még mindig a kispadnál tartottak. Róbert elérte a nyugdíjas kort, de még akkor is annyira féltették elveszíteni megtalált érzelmeiket, hogy inkább belenyugodtak a kellemes találkákba, mint semhogy megunt testi kapcsolatra váltsák. Plátói szerelem volt ez a javából! Vagy emberi téveszme? (Bennem teljesült érzéseiket, sokan nevezik így, - mégis ezek a legfeledhetetlenebbek.)
- Az idős orvos, 80. - ik évében járt, Veronika is 70 lett. Korral járó betegségeik miatt, kezdtek elmaradozni a találkák. Tehetetlenségükben, gyermekeikhez költöztek. Nagy űr lepte be mindkettőjük lelkét; nem tudták feldolgozni egymás hiányát. Az egyik napon azonban, esküvőre voltak hivatalosak. ( A két idős ember, nem tudta, hogy van közös ismerősük.) Gyönyörű szállodában tartották a menyegzőt. Verát, és Róbertet, a terem két különböző végébe ültették le. Alighogy elkezdődött a ceremónia, a zenekar különös dalt konferált be:
- Éljen az ifjú pár! Tiszteletükre hangszereltük át, egyik amatőr író szonettjét: Ámor nyila címmel. – szólt mikrofonjába az énekes, és máris dalra fakadtak.
- De hát… honnan szerezték meg a művet? – lépett oda kérdésével Róbert, miután elhangzott a dal.
- Uraim, ki is írta ezt verset? – ballagott oda Veronika.
- Drágám, te vagy az? – döbbent le Róbert.
- Te.. te… te meg hogy kerülsz ide? – dadogott az idős hölgy.
- Egyszer olvastam valahol, és…. – akarta magyarázni a zenész, de a két embert elnézve, fölöslegesnek tartotta.
- Jó barátom lánya ment férjhez. – mosolygott Róbert.
- És az én régi barátnőmé. – ült le meglepetésében Veronika.
- A férjed nincs itt?
- Feleséged nem jött el? – kérdezték, - szinte egyszerre egymástól.
- Feleségem elhagyott, - döntéséért nem haragudtam. Ki ne tudná jobban nálam, hogy milyen ízű az igaz szerelem?
- Férjem elhagyott, - ennek lassan 10 éve. – válaszolgattak egymás kérdéseire.
- Miért nem tudtam róla? – nézett nagyot Róbert.
- Azért szívem, mert nem akartalak szétválasztani benneteket. És te miért nem mondtad el?
- Házasságotok végét én sem akartam, - nekem így is te voltál a legszebb szerelem.
- Mikor váltál el, Robikám?
- Akkoriban még egymás mellett ültünk a kispadon.
- Te jó ég! Ennek 15 éve! – döbbent le Vera.
- Ácsi! – intett a zenekar felé az idős orvos. Kérem játsszák el újra az előbbi dalt.
- Nagyon szívesen! – felelte a zenész, - és belekezdett nótájukba.
- Robikám, ez egy rosszul megírt szonett, de nekünk a legszebb!
- Hölgyem, meghívhatom hátralévő életembe? – tartotta karját az orvos.
- Drágám, még időben érkeztél. – könnyezett az idős hölgy.
- Én egyetlenem, erre parancsolj! – mutatott a szobák felé vezető lépcső irányába Róbert.
- Olyan jó, hogy vagy nekem! Ez a mi szonettünk… ez a legszebb szonett! – tipegett szerelme mellett Vera.
- És újra összehozott minket! – kacsintott Róbert.

- Hogy mi történ a szobában, vagy mi nem, arra ne legyünk kíváncsiak. Egyben biztosak lehetünk; ők, idős koruk ellenére is boldogok voltak!

Megjegyzés: (Befejező rész.)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Regény
· Írta: luxin
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 205
Regisztrált: 1
Kereső robot: 33
Összes: 239
Jelenlévők:
 · Napfeny


Page generated in 1.0086 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz