Kávéval és gondolatokkal kezdem a napot.
A reggeli illat talán megindítja a fantáziámat, a meleg, a mosógép halk duruzsolása, a szürke csend. Nem akarok túl nyafogós "nőciset" írni, ez egy idő után unalmas.
Nem tudok azonban nagyon "happyt" írni, mert ugye nem minden az....!
Sok mindenről elmélkedtem már, és nézem hogy melyik lélekfiókomat nem húztam még ki, talán valami rejtett titkos fiókban még ott lapul valami érdekes rólam.
Tegnap takarítás közben a szomszéd bácsi az udvarán feleségével évődött:
"Persze, persze, úgy lesz ahogy mondod, mert csak te vagy nekem, nekem te vagy az egyetlen!"
Azt hittem nem jól hallom amit mond, de ezt még megismételte, a felesége hümmögése közepette.. " Jól van öreg, persze-persze! " és hallottam a hangján hogy mosolyog belülről. Öröm volt meghallani... és erről eszembe jutott egy másik pár, akiket pár nappal ezelőtt láttam a városban. Egymás kezét szorongatva sétáltak lassan a járdán.
Nagyon idősek voltak már, de ahogy fogták egymás kezét!!!! Abban benne volt egy élet! Kicsit elszomorodtam. Azért mert már mi is, a mi korosztályunk is elfelejti, hogy milyen az, amikor kitartasz valaki mellett. Hamar feladjuk, és könnyen lépünk túl....!
A gyerekeink pedig vergődnek a kapcsolatokban. Jön-megy!! Ez jellemző.
Nálam alszik, elmegy.. más jön...! Persze tudom, hogy van ebben jó is, hiszen régen erre vártunk, hogy megtehessük, de ott van a veszélyes másik oldal. Mennyire vagyok türelmes a másikhoz és mennyire adok esélyt jóvá tenni ha hibázik?
Vétkezünk és gyarlók vagyunk, de mennyire vagyunk hajlandók tolerálni ezt a másiktól?
A türelem nagy erény - mondják, és azt veszem észre, hogy lassan ez az ami kifogy.
- Nem tűröm tovább!! - kiabáljuk, és azt nem tűrjük tovább amit mi is éppúgy meglépünk? Tovább menni és tovább küldeni? És ha már nem lesz kit?
Akkor azt fogjuk mondogatni magunknak, hogy jó nekem így?
Hazugság!
Alkalmazkodás, alázat és türelem! Nagy erény, és ritka erény!
Nagymamám elvesztette a férjét korán, nagyapa talán 42 éves sem volt. Elvitte a TBC. Nagymamám nem ment férjhez, pedig talpraesett szép asszony volt, kocsmát vezetett, sok férfi megfordult ott. Mégis! Azt mondta akkor hogy ő még egyszer nem, nem adja fel a függetlenségét, és minden férfi egyforma. De talán titokban inkább hű volt..... mivel nagy szerelem volt az övék.
Szüleim már több mint 50 éve élnek együtt. Mint két legó...!
Hűség és türelem? Kihaló tulajdonságok. A szabadság zászlaja mögé bújva éljük ezeknek az ellenkezőjét, és harsogjuk, hogy mi megtehetjük!
Független és szabad vagyok, nekem senki nem fogja megmondani, nem hagyom magam, és ne hogy márrr! Közben pedig belehalunk a látványába egy idős házaspár összekulcsolt kezének.
Szingli vagyok, és jó nekem? A fenét! Nem jó, de ezt harcoltad ki...! Most élj vele... csak a baj ott kezdődik, hogy a másik nem is épp ezt harcolta ki...! A nagy szabadság érzése?
Hol van a vágy utána?
És néha éppúgy elgondolkozok azon ahogy kitárulkozunk. Egyik oldal hogy ez jó, és mindig ott van az izgalom a vágyódás, de a másik oldal?
Hogy már nem is lesz olyan dolog amire kíváncsi lennél? Hogy tudsz mindent és láttál mindent, és semmi sem megunhatatlan..! Hol van ebben a titokzatosság?
A "Kishercegi rókás" várakozás? Megtaláljuk az egyensúlyt ebben?
Mert ha nem, akkor ez egy hatalmasra fújt léggömb lesz, ami nagy durranás közepette szétpukkad...!
|
Online látogatók:
Látogató: 168
Regisztrált: 1
Kereső robot: 38 
Összes: 207
Jelenlévők:
